Nézze vissza a mérkőzést a NET4+ streamingen!
Az év utolsó salakos Masters-tornáján is megmutathatta magát a legmagasabban rangsorolt magyar teniszező, Marozsán Fábián, aki a Next Gen-világbajnok Joao Fonseca kiejtése után a 16. kiemelt Andrej Rubljovval futott össze a második fordulóban.
Marozsán nem kezdte jól a Super Tennis Arenába kiírt mérkőzést, rögtön elvesztette saját adogatását, de 2-3-nál ő is brékelt, amit megismételt 6-5-ös állásnál is, így 7-5-re hozta el a nyitószettet. A második játszmában megint brékkel indított az ellenfele, amiből még egyszer visszajött, viszont a találkozó leghosszabb játszmáját, 53 percet követően 4-6 arányban elbukta.
A harmadik szettben a rend kedvéért Rubljov ismét elvette Marozsán első adogatását, azonban erre a magyar két brékkel válaszolt, eljutott 5-2-ig, és fogadóként kétszer is meccslabdához jutott. Rutinosabb riválisa ugyanakkor megrázta magát, feljött 5-3-ra, sőt, 15:40-re is ellépett a következő gémben. Marozsán ezen a pontos begyújtotta a rakétákat, egalizált, kétszer is megszerezte az adogatóelőnyt, második nekifutásra pedig ki is használta, 6-3-mal fejezte be a meccs utolsó szettjét.
Karrierje során másodjára verte meg Rubljovot, így négy találkozó után fej-fej mellett állnak, salakon azonban először nyert a magyar, aki ott aratott újabb nagy sikert, ahol két évvel ezelőtt, Carlos Alcaraz legyőzésével berobbant a köztudatba.
A következő mérkőzése már a legjobb 32 között lesz, ahol az ATP-21. Jakub Mensik és a 164. Matteo Gigante párharcának nyertese vár rá.
A napi teniszprogram (NET4+):
13:00 ATP1000: Róma, Bublik–Ruud, 4. nap, ÉLŐ
13:00 WTA1000: Róma, Collins–Swiatek, 4. nap, ÉLŐ
15:00 ATP1000: Róma, Cerundolo–Jarry, 4. nap, ÉLŐ
15:00 WTA1000: Róma, Paolini–Jabeur, 4. nap, ÉLŐ
17:00 ATP1000: Róma, Shelton–Munar, 4. nap, ÉLŐ
19:00 ATP1000: Róma, Nardi–De Minaur, 4. nap, ÉLŐ
19:00 ATP1000: Róma, Sinner–Navone, 4. nap, ÉLŐ
21:00 WTA1000: Róma, Mertens–Pegula, 4. nap, ÉLŐ
Az ATP Tour és a WTA Tour eseményeit Magyarországon kizárólag a Network4 csatornái közvetítik. Előfizetőink a NET4+ streamingplatfomon minden közvetített mérkőzést élőben láthatnak. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! ELŐFIZETÉSÉRT KATTINTSON IDE!