A Bűbájos boszorkák (eredeti címén Charmed) megunhatatlan. Jelenleg is fut a MAX4-en a negyedik évaddal – hamarosan kezdődik az ötödik is -, és bár még az okostelefonok és úgy általában az internet nagyra növése előtti időszakban indult, azóta is nagy népszerűségnek örvend azok közt is, akik meg sem születtek az első rész debütálásakor. A széria nyolc évadon keresztül futott, egészen 2006. május 21-ig, összesen 178 epizóddal. A történet három testvér, Prue, Piper és Phoebe Halliwell (később pedig Paige Matthews) életét követi, akik rájönnek, hogy nemcsak boszorkányok különféle menő képességekkel, de meg kell menteni a világot a gonosztól.

A sorozat nézettsége kiemelkedő volt a maga idejében: az első évad premierjét több mint 7,7 millióan látták, ami rekordot döntött a WB történetében. Bár a későbbi évadok során a nézettség fokozatosan csökkent, a sorozat mindig stabil rajongótáborral rendelkezett. A Bűbájos boszorkák a televíziózás történetében az egyik leghosszabb ideig futó, női főszereplőkkel készült sorozat volt egészen 2012-ig, amikor a Született feleségek letaszította a trónról. 2006-os befejezését elsősorban költségvetési okokkal, valamint a nézettség csökkenésével indokolták, noha a rajongók még évekig követelték a folytatást.

Popkulturális hatása óriási volt: a Halliwell nővérek karakterei ikonikussá váltak, kicsit a görög mitológia díszletei közt játszódott Xenához hasonlóan: erős, független, összetartó nőket láthattak a nézők, akik náluk látszólag erősebb ellenfelekkel vették fel a harcot. A sorozat egy időben annyira népszerű volt, hogy ömlöttek a rajongói történetek is a Halliwell-univerzumból, de bevallottan a Bűbájos boszorkákból inspirálódott a Vámpírnaplók vagy a True Blood is. Nem érdemes elfelejteni, hogy régi sorozatról van szó, de így is fontos kiemelni, hogy a nőiesség bemutatása sokszor túl messzire ment: a készítők egy idő után már gyakorlatilag ruhát sem adtak a csinos főszereplőkre (Alyssa Milano, Holly Marie Combs, Shannen Doherty és később Rose McGowan is amolyan szexszimbólumok voltak), jellemzően az ez iránt érdeklődő férfiak lelkesedésére. Ezek a kritikák nem tudtak rontani a sorozat népszerűségén: a streamingplatformok elterjedése óta új és új generációkat ejt rabul.

A forgatás kulisszatitkai egyébként legendásan sok érdekességgel szolgálnak, mivel a főszereplők legendásan nehéz figurák voltak. A sorozat egyik nagy port kavaró pillanata Shannen Doherty (Prue) távozása volt a harmadik évad végén, amit a színésznő és Alyssa Milano közötti konfliktusok hoztak össze. Viszonyuk soha nem javult meg igazán, de Milano Doherty halála után megható búcsúban tisztelgett kolléganője előtt, elismerve erős személyiségét.
Ezek a tragédiák persze már nincsenek benne a sorozatban, csak a lényeg: harc, varázslat, dráma! Jó szórakozást!