Az Olympique Lyon labdarúgócsapatánál olyan esemény történt, ami alighanem egyedülálló a sportág történetében. Nem a tett maga, ami halkan, sunyin vagy hangosabban bármelyik öltözőben kicsúszhat, de a végső konklúzió az, ami az igazi durranás. Kiderült, hogy a brazil hátvéd, Marcelo Guedes, gyerekes és gusztustalan csínytevés miatt volt kénytelen távozni a lyoni együttestől.
A korábban megbecsült, megbízható védő az Angers elleni fontos mérkőzésen hibát-hibára halmozott, sőt, öngólt is vétett. A 34 éves labdarúgó a találkozó után az öltözőben több ízben pukizott. Durrantásait hangos nevetése kísérte, vagyis jó poénnak tartotta az ízléstelenségét. Az Olympique Lyon vezetése nem díjazta a „hangversenyét”, azonnali hatállyal kirúgták a klubtól. Ezzel lezárult Guedes nem éppen épületes, meglehetősen primitív története.
Ha elkezdünk morfondírozni a brazil gatyaszaggató kétes értékű viccén, akkor meglepő következtetésre juthatunk. Mi van akkor, ha a harminc gólt lövő csatár tesz hasonló pimaszságot, és a társai orra alá szellent? A vezetőség ilyenkor kuncog, majd egységesen: „Egészségére” felkiáltással honorálja a durranást. Teszem azt, Mbappé vagy Haaland hasonló tette is ilyen port verne fel. Sőt, lennének vezetők, akik lesütött szemmel vallanák be, nem a gólzsák, hanem ők követték el a bunkóságot. Könnyű a 34 éves védőt kipenderíteni, ehhez nem kell igazán kurázsi.
A menő, a sztár bűzbombáit mámorító illatfelhőként beszippantani, az sokkal heroikusabb.
Az eredményhajhászás, a mindenáron való győzelem látásunkat-szaglásunkat is becsaphatja. Így volt ez régen, és mára sem változott semmi: a sztárnak elnéznek minden huncutságot, erkölcsi botlást, adócsalást, gyorshajtást, gázolást. Aztán ha majd a csillaga nem ragyog oly magasan és néhányszor luftot rúg az ötösön, menten előkaparják a bűnlajstromát. Galád egy világ ez. Ahogy a közmondás bölcsen megfogalmazza: ”Egy asszony szoknyája sok mindent eltakar…” Ezt arra értették, ha a férj félrelépett, aztán ezt gyakorta megismételte, az okos asszony meg hallgatott, eltűrte a fickándozásokat. Arra persze ügyelt a feleség, hogy mindezt mások ne tudják meg, ne csámcsogjanak az ő bánatán.
A profi világban az a rokolya jó nagy, és rengeteg aljasságot elfed. Egészen addig, amíg az illető futballista pénzt hoz a konyhára. Ha már nem, akkor még a szellentésből is szélvihar kerekedik. Ha már a nyugati elitet kritizálom, azért őszintén be kell vallanom, a Bundesligának, a Premier League-nek és a többi topbajnokságnak tántoríthatatlan híve vagyok. A focit imádom, és ebből a szerelemből eszem ágában sincs kigyógyulni. A magyar élvonalat még érintőlegesen sem merem kritizálni, ehhez még bátorságot kell merítenem. Talán majd, ha egyszer kinyitom a számat, ha majd egyszer elkezdek beszélni – mint ahogy Pomócsi bácsi mondta a felejthetetlen Salamon Béla legendás alakításában.
Ez a halálmegvető hősiesség még várat magára, de azért halkan megkérdezem: hogy kerül ennyi görögtűz, füstbomba a magyar stadionokba? Az MLSZ ezt nem tűri, kemény pénzbírságokat szab ki. Papíron a klubok szintén tiltják a drukkerek efféle örömtűzét, mi több, ők fizetik a szövetség szankciói után járó baksist. Akkor hogyan jutnak be a pályákra ezek a pirotechnikai eszközök? Régebben állítólag a játékosok, a masszőrök sporttáskáiban csempészték be a tűzjátékokat. Ennek legalább húsz éve, ez a módszer mára elavult. De akkor miképpen landolnak a drukkerek kezében ezek a dobozocskák, amelyek aztán hatalmas zöld, lila, piros, sárga színbe borítják a játékteret?
Az előző napokban lopják be azokat timuri partizánokat megszégyenítő fondorlattal?
Másképp nem lehet, hiszen a kapuknál éber örök állnak, tetőtől-talpig átvizsgálnak mindenkit. Őket pedig nem lehet manipulálni. Szigorukhoz, elhivatottságukhoz kétség sem férhet. Ennek dacára percekig áll a játék, vagy el sem tud kezdődni, hiszen a játékvezetők, a labdarúgók az orrukig sem látnak, nyelik a gomolygó, színes füstfelhőt. Az MLSZ meg a bosszúságot nyeli, és rendszeren büntet. A klubok pedig bal zsebből, gálánsan rendezik a számlát. Saját zsebből fizetik a cechet, vagy más csatornákon folyik be a pénz? Na ez az pont, amelynél még különösen vár rám a bátorságpróba. Ne bökögessen engemet, Pomócsi bácsi! Majd egyszer kinyitom a számat. De nem most.
