Giovanni Giacomo Casanova (felvett nevén Jean-Jacques Chevalier de Seingalt) 1725. április 2-án született Velencében, tehát egy hónappal ezelőtt, április 2-án töltötte volna 299. életévét, ha ez emberileg lehetséges volna. De azért lássuk be, még a történelem legnagyobb nőcsábászáról is nehéz lenne ilyet elképzelni, annak ellenére, hogy egészen fiatal korától a mai napig számtalan legenda övezi a személyét. De milyen is volt ő igazából?
Casanova egy rendkívül művelt, sokoldalú, kalandos szerelmi afférjairól elhíresült férfi volt, aki az élete minden sarokkövét és apró mozzanatát képes volt olyan szórakoztatóan és túlzóan továbbadni (majd életrajzi regényében rendesen ki is színezni), hogy gyakorlatilag ő lett a 18. századi Európa egyik legnagyobb celebje. Megosztó személyiség volt, akit lehetett csodálni magabiztos, karizmatikus személyiségéért, ahogy megvetni sem volt nehéz morálisan enyhén szólva is megkérdőjelezhető, hedonista életmódjáért.
Hírnevét elsősorban az alapozta meg, hogy akármibe kezdett, abban sikeres volt, nem számított, hogy épp bíborosi titkárként, lant- és hegedűművészként, katonaként, kémként vagy csodadoktorként kellett éppen helyt állnia. A másik, hogy bármilyen társadalmi rétegből képes volt nőket úgy elcsábítani, hogy azok valóban bele is szerettek. Ez a tény pedig már önmagában is annyira feltüzelte az emberek pletykaéhségét, hogy a szerelmi életéről szóló históriák Európa-szerte elterjedtek. Érdekesség, hogy saját emlékiratai szerint nagyjából 122 nővel volt dolga életében, ami akármennyire is soknak tűnik, ha elosztjuk a szexuálisan aktív éveinek számával, ez úgy átlagosan 2-3 nőt jelenthetett évente, ami meg nem feltétlenül tért el jelentősen korának más libertinusainak szerelmi életétől.
Persze a történetek kellően érdekfeszítő tálalása és a meglepő következményekkel járó szerelmi sztorik bőven növelték Casanova népszerűségét. Mint például, amikor 1769-ben börtönbe vetették fekete mágia vádjával, de bizonyítékok hiányában és némi óvadék fejében néhány hónap után kiengedték. A legenda szerint szerelmi bájitalt készített egy Clara Péletri nevű kurtizánnak, aki a bájital hatására persze jól bele is szeretett Casanovába. Csakhogy Péletrinek volt egy férje is, aki viszont nem igazán rajongott az ötletért, hogy a feleségét más férfi csábítgassa, úgyhogy feljelentette riválisát a hatóságoknál. Legalábbis az egyik verzió szerint. A másik azt mondja, hogy Casanova Péletri iránt táplált túlzott lelkesedése igen hamar alábbhagyott, ezért elhagyta, amivel annyira sikerült beletaposnia Péletri lelkivilágába, hogy a nő maga csukatta le Casanovát.
Nem ez volt az első eset egyébként, hogy Casanova börtönben kötött ki: 1755-től a velencei Dózse-palotában álló Ólombörtönben raboskodott 15 hónapig, amíg meg nem tudott szökni onnan. Mivel a 18. században az inkvizíció nagy hatalommal bírt, és komolyan üldözte a vallási devianciát, ezért Casanovát, aki keményen kritizálta az egyházat és egyéb vallási tanokat, nem volt nehéz vallástalansággal vádolni, és bebörtönözni emiatt. (De vádolták szabadkőművességgel, szédelgéssel és hamiskártyázással is). Szerencsére Casanova még a rácsok mögött is tudott mit kezdeni magával: belefogott Az életem története című önéletrajzi könyvének megírásába, ami később rengeteg különféle művészt ihletett meg: írókat, festőket, zeneszerzőket.
Hugo von Hofmannsthal 1899-ben írt drámát róla A kalandor és az énekesnő címmel, Hermann Hesse műve, a Casanova megtérése 1906-ban jelent meg. Stendhal A vörös és feketébe építette bele a karaktert afféle szimbólumként, és Lord Byron is utal rá Don Juan című epikus költeményében. Richard Strauss német zeneszerző Capriccio című operájában is feltűnik az alakja, de Wolfgang Amadeus Mozart (akivel Casanova akár még találkozhatott is, ki tudja) Don Giovanni című operáját is többek között a hírhedt nőcsábász történetei ihlették.
Casanova aztán a popkultúra részévé vált, az első filmet, amely róla készült, Magyarországon rendezte Deésy Alfréd 1918-ban, Lugosi Béla főszereplésével. Az 1976-os Casanova (eredeti címén Casanova di Federico Fellini) Federico Fellini olasz rendező filmje, amely Donald Sutherland főszereplésével egyfajta szürreális, stilizált ábrázolását mutatja be Casanova életének. A film angol verziójában Richard Chamberlain játszotta a főszerepet, ahogy az 1987-es háromrészes tévéfilmben is, amelyet viszont már Simon Langton rendezett, aki sokkal inkább igyekezett hű maradni az eredeti Casanova-mítoszhoz, mint Fellini. Játszotta még Casanovát Heath Ledger is 2005-ben, Jeremy Irons mellett.
Ha megjött a kedve a Casanova-történetekhez, akkor ajánljuk megtekintésre Az elveszett ereklyék fosztogatói soron következő epizódját, amelyben Sidney és Nigel egy olasz, nőimádó focista megbízásából Milánóba utazik, hogy egy Casanova-kiállításon váratlanul rejtélyes ritkaságra bukkanjon. Egy óitáliai nyelven, pergamenre írt Casanova-önéletrajzról van szó, amely láthatatlan írással vezeti őket Casanova búvóhelyéhez. A történetet bonyolítja, hogy Roberto menedzsere, Katie és egy, a szexualitás ellen nyíltan fellépő, Casanova-ellenes szerzetesrend ugyancsak igényt tart az ereklyére. (A Szerelem könyve című epizód premierjét május 3-án, 17:50-kor tekintheti meg a TV4-en.)
