Célba ér vajon az örök második Leverkusen?

Bőven tartogatott érdekességeket a Bundesliga őszi szezonja. A német élvonal csapatai 16 fordulón vannak túl, és a bajnokság január 12-én folytatódik. A mezőny egyetlen veretlen együttese a Bayer Leverkusen, amely Xabi Alonso irányításával minden fronton tarolt, és magabiztosan vezeti a mezőnyt. Az első számú üldöző a Bayern München, de a Leipziggel és a legutóbbi, gyengébb idény után jelentősen feljavuló Stutgarttal is számolni kell majd tavasszal. Enyhe csalódást okozott eddig a Dortmund, és úgy tűnik, felőrlődött a többfrontos küzdelemben az Union Berlin. Helyzetjelentés (majdnem) féltávnál.

2022. október elejét írtuk. A Bayer Leverkusen a tabella második helyén tanyázott a Bundesligában – hátulról. Nem csoda, hogy menesztették Gerardo Seoane vezetőedzőt, a helyére pedig egy igazi sztárt szerződtettek, igaz egy (akkor vélt) szépséghibájával. Xabi Alonso játékosként ugyan valóban fantasztikus eredménysorral rendelkezett, de edzőként még nem sok tapasztalata volt. 

(Photo by Oliver Kaelke/DeFodi Images via Getty Images)

Ma már épeszű szurkoló nem kérdőjelezi meg, hogy az egykori középpályás kispadra ültetése telitalálat volt-e, a Leverkusen ugyanis már a 2022/2023-as szezon hátralévő részében megindult felfelé. Az Európa Ligában az elődöntőig meneteltek, a bajnokságban pedig megcsípték a 6. helyet és az újabb EL-indulást. A jelenleg is zajló idényben valósággal szárnyal a Leverkusen, 16 bajnokijából 13-at megnyert (ezzel az egyetlen veretlen csapat ősszel), áll még a Német Kupában is, és százszázalékos mérleggel jutott az EL nyolcaddöntőjébe.

A Bayernél gyakorlatilag minden és mindenki a helyén van: a Kossounou-Tah-Tapsoba védőhármas – megtámogatva a széleken a szélvészgyors Alex Grimaldóval és Frimponggal – szinte áthatolhatatlan, a legkevesebb gólt (12) ők kapták. A középpályán Exequiel Palacios és Granit Xhaka is minőséget képvisel, elől pedig Jonas Hofmann, Florian Wirtz és a 10 gólt termelő Victor Boniface gondoskodik arról, hogy rettegjenek az ellenfelek. Ez a gárda úgy tűnik, így tökéletes, ahogy van, egy fiatal, ambiciózus, remek öltözői hangulatot teremtő trénerrel. Hogy Alonso csapatának sikerül-e, ami a nagy elődöknek, a 90-es és 2000-es években összesen öt ezüstérmet szerző Leverkusennek nem, vagyis meglesz-e végre az első salátástál? Mikor, ha nem most?

(Photo by Stuart Franklin/Getty Images)

A Bayern Münchennél nyáron tisztában voltak azzal, hogy a legutóbbi, zsinórban 11. aranyérmet az égieknek és nagyrészt a Dortmund szerencsétlenkedésének köszönhetik. Ennek megfelelően minőségi erősítésekkel igyekeztek gondoskodni arról, hogy ne Fortunára kelljen bízni az újabb trófeákat, közülük pedig első helyen kell megemlíteni Harry Kane nevét. Egy angol csatár Németországban? Főleg úgy, hogy betöltötte a 30-at, és néhány, sok évvel ezelőtti kölcsönjátékot leszámítva egyetlen klubnál töltötte eddigi pályafutását? A szezon kezdetén voltak, akik kételkedtek abban, hogy jó döntés volt őt szerződtetni. Ehhez képest Kane döbbenetes statisztikát produkált: 15 meccsen 21 gólt termelt, vagyis ha időarányosan nézzük, bizony veszélybe kerülhet Robert Lewandowski szédületes, 41 gólos idénye (2020/2021), ami az abszolút csúcsot jelenti a Bundesliga történetében. Ehhez vegyük még hozzá, hogy a volt Tottenham-játékos négyszer a Bajnokok Ligájában is beköszönt.

Nagy valószínűséggel ma már ő a valaha volt legnépszerűbb angol futballista a németeknél, és ha így folytatja, a hazai és a nemzetközi porondon is a csúcsra juttathatja a bajorokat. Bár időnként voltak kisebb megtorpanásai a müncheni együttesnek, azért így is jó kis őszt produkáltak, Leroy Sané (8 gól, 8 gólpassz) és az egyre inkább vezéregyéniséggé váló Jamal Musiala (aki minden idők legfiatalabbjaként játszott 100 mérkőzést a Bundesligában), valamint a Napolitól igazolt védő, a koreai Kim Min Dzse is klasszis teljesítményt nyújtott. Az ősz végére Manuel Neuer is visszatért súlyos sérüléséből, Thomas Müller pedig sokadvirágzását éli, nem véletlen, hogy a napokban 2025-ig meghosszabbították a 34 éves, saját nevelésű ikon szerződését. A Thomas Tuchel-Lőw Zsolt páros által irányított Bayern egy meccsel kevesebbet játszott a riválisoknál, így a vesztett pontok tekintetében csak egy egységgel van elmaradva a Leverkusentől.

(Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)

Az ősz egyik, ha nem a legkellemesebb meglepetését az elmúlt években jobbára szenvedő VfB Stuttgart szárnyalása jelentette. A sváboknál a hírek szerint Sebastian Hoeneß vezetőedző kiváló hangulatot teremtett az öltözőben, az pedig, hogy Sehrou Guirassy 17 gólt termeljen 16 meccsen, önmagáért beszél. Kérdés, a VfB meg tudja-e tartani legalább a nyárig a guineai gólvágót.

Az RB Leipziget eddig a „legmagyarosabb” német klubnak tekinthettük, de az ősszel ez sajnos nem csak Szoboszlai Dominik nyári távozása miatt halványodott el. Gulácsi Péter ugyan hosszas sérülését követően visszatérhetett, de az első számú kapus pozícióját immár az őt kiválóan helyettesítő Janis Blaswich foglalja el. Gulácsi mindössze két Német Kupa- és egy Bajnokok Ligája-találkozón védhetett, és nem túl jók a kilátásai a folytatást illetően. A csapatkapitány Willi Orbán a szezon nagy részében maródi volt, csak három bajnokin léphetett pályára, igaz, lassan felépül – ez a magyar válogatott Eb-szereplése miatt is fontos hír. A lipcseiek egyébként úgy is tartották a lépést a legjobbakkal, hogy a nyáron több kulcsemberüket is elveszítették, és a BL-ben is állnak még.

(Photo by Hendrik Deckers/Borussia Dortmund via Getty Images)

A Borussia Dortmundra kétarcú csapatként emlékezhetünk az elmúlt hónapokból. A Bajnokok Ligájában megnyerték a „halálcsoportot”, a Bundesligában viszont szürke, közepes teljesítménnyel rukkoltak elő. Bármennyire is úgy hírlett, hogy Jude Bellingham távozásának a többség örült az öltözőben, az angol középpályás kreativitása, munkája nagyon hiányzik a BVB-ból. A 30 szerzett gól egy élcsapattól nagyon kevés, a 25 kapott pedig túl sok, vagyis mindenhol vannak problémák. Elsősorban viszont egy Kane- vagy Guirassy-, esetleg Openda-szintű gólerős csatár hiányzik a fekete-sárgáktól.

Ami a további magyar légiósokat illeti: Szalai Attila egyelőre nem tudta kiharcolni a helyét a Hoffenheimben, csupán négy bajnokin jutott szóhoz. A török bajnokság után talán a német élvonal túl nagy ugrás volt a számára a nyáron, de edzője, Pellegrino Matarazzo szerint kiválóan teljesít az edzéseken, elégedett a munkájával, előbb vagy utóbb eljöhet az ő ideje. Reméljük, inkább előbb, hiszen rá is nagy szüksége lesz Marco Rossinak a kontinenstornán. Sallai Roland a kissé zűrös tavasz után, amikor azt gondolhattuk, megingott benne Christian Streich bizalma, elképesztően jó őszt tett le az asztalra, talán soha nem volt előtte ennyire jó formában. Bár egy sérülés ezúttal is nehezítette a szereplését, összességében 12 bajnokin játszott a Freiburgban, a különböző frontokon öt gólt szerzett, és a válogatottban is remekelt.

Schäfer András fél év kihagyás után novemberben tért vissza az Union Berlinbe, az év utolsó bajnokiján már kezdő is volt a Köln ellen. A magyar középpályás így a fővárosiak szenvedős időszakában nem volt ott a pályán, de ő is szomorúan figyelhette, ahogy a szimpatikus gárda felőrlődik a bajnoki és a BL-meccsek okozta extra terhelésben. Az Union sokáig sereghajtó volt, decemberben aztán sikerült kétszer is nyernie, így nem kieső helyen telel a Bundesligában. A népszerű sikeredző, Urs Fischer időközben távozott Berlinből, immár Nenad Bjelica próbálja sínre tenni a társaságot.

A „csalódást keltők társaságához” sorolhatjuk még az 1. FC Kölnt is, ahol úgy tűnik, megkopott a Steffen Baumgart-féle varázslat, így a tavaly még az európai porondon szereplő kecskések szégyenszemre kieső helyről várhatják a folytatást.

A Bundesliga-rajongóknak szerencsére azért nem kell olyan sokáig várniuk az újabb mérkőzésekre, hiszen január 12-én már jönnek is a meccsek Európa egyik topbajnokságában!

A Bundesliga 2023/2024-es idényének állása 16 fordulót követően:

1Bayer Leverkusen1613304612+3442Bajnokok Ligája, csoportkör
2Bayern München1512214915+3438
3VfB Stuttgart1611143719+1834
4RB Leipzig1610333817+2133
5Borussia Dortmund167633025+527Európa Liga, csoportkör
6Eintracht Frankfurt166642620+624Európa Konferencia Liga, playoffkör
7TSG Hoffenheim167363230+224
8SC Freiburg167362126−524
9Heidenheim166282532−720
10VfL Wolfsburg166192027−719
11Augsburg164662431−718
12Borussia Mönchengladbach164573135−417
13Werder Bremen164482330−716
14VfL Bochum163761833−1516
15Union Berlin1541101731−1413
16Mainz161781328−1510Osztályozó a bentmaradásért
17Köln1624101028−1810Kiesés a 2. Bundesligába
18Darmstadt1624102041−2110