Más európai bajnokságokhoz hasonlóan a Championshipben is egyre több olyan fiatal szakember kap szerepet edzőként, aki korábban sikeres (és népszerű) játékos volt. Számukra az angol másodosztály ugródeszkának is jó lehet, hisz a reménybeli kiemelkedő eredményeik Premier League-klubok vagy más topligák csapatainak figyelmét is felkelthetik. Az edzők közül elsőként Vincent Kompany, Kolo Touré és Jon Dahl Tomasson történetét mutatjuk be.
A Championship legjobb formában lévő együttese jelenleg minden kétséget kizáróan a Burnley. Magabiztosan vezetik a tabellát, előnyük 14 pont a harmadik helyezett, így már nem automatikus feljutást érő pozícióban álló Blackburnnel szemben. A siker fő kovácsa az a Vincent Kompany, akinek a kinevezésével a nyáron sokak szerint komoly kockázatot vállalt a klub vezetése – de úgy tűnik, a döntés bevált.
A belga szakember – leginkább sérülései miatt – viszonylag fiatalon, 34 évesen fejezte be játékos-pályafutását, méghozzá annál az Anderlechtnél, amelynél nevelkedett, és amellyel kétszer nyert bajnoki címet hazájában: a másodikat 2006-ban úgy, hogy a hátvédsorban akkor már együtt szerepelt Juhász Rolanddal.
A következő szezont már a Hamburgnál kezdte, a nagy múltú német csapat 10 millió euróért szerződtette, elsősorban a Bayern Münchenhez távozó Daniel van Buyten pótlására. Bár a HSV-nál – főleg az első idényében, amikor súlyos sérülés is hátráltatta – nem alkotott igazán maradandót, 2008-ban mégis leigazolta a Manchester City, amellyel Angliában mindent megnyert, amit lehetett –, a Premier League-et egyenesen négyszer is. A klub valódi ikonjává vált, amit jól jelképez (bár egyben elég túlzóan is hat), hogy két évvel ezelőtt – Khaldoon Al Mubarak elnök kezdeményezésére – szobrot emeltek a játékos tiszteletére.
Tizenegy, Manchesterben eltöltött csodálatos év után aztán Kompany visszatért az Anderlechthez, amelynél pár hétig játékosedzőként szerepelt, ám mivel a brüsszeliek húsz éve nem tapasztalt rossz rajtot produkáltak a bajnokságban, a rutinos védő úgy döntött, hátrébblép, a szezon hátralévő részében kizárólag a játékra koncentrál. Ez így ment 2020 nyaráig, amikor szögre akasztotta a focicsukát, és már tényleges vezetőedző lett, de a 34-szeres bajnokkal csak egy harmadik és egy negyedik helyet tudott elérni a belga bajnokságban. Némileg meglepő módon ezek után kereste meg a Burnley, amely 2022 májusában búcsúzott a Premier League-től, és fiatal, de ambiciózus szakembert keresett a kispadra, akivel lehetőleg egyből sikerülhet kiharcolni a visszajutást a legjobbak közé.
Nos, a kezdés nem volt egyszerű, első öt bajnokijából csak egyet tudott megnyerni a csapattal, de ezek után elkezdtek jönni az eredmények, olyannyira, hogy jelenleg épp egy hatmeccses győzelmi szériában vannak, hatalmas előnnyel tanyázva a liga élén. Kompany edzőként is az a fajta hidegvérű, higgadt karakter, aki hátvédként volt, és a csapatán is ezt látjuk: akkor is nyugalomra intett, amikor a Burnley november elején váratlanul beleszaladt egy 5-2-es verésbe Sheffieldben, de a mostani jó sorozat közepette is józanul látja az elért eredményeket:
„Még mindig messze vagyunk a tökéletestől, tovább kell javulnunk a játék minden elemében. A Championship kegyetlenül hosszú, kőkemény bajnokság, nem dőlhetünk hátra”
– nyilatkozta a közelmúltban az egykori 89-szeres belga válogatott játékos.
Nem ilyen a helyzete a másik korábbi Manchester City-sztárnak, Kolo Tourénak. A Kompanyhoz hasonlóan szintén középhátvéd elefántcsontparti klasszis 2002 óta a szigetországban keresi a kenyerét. Játékosként hét évet húzott le az Arsenalban (tagja volt az Ágyúsok mindmáig utolsó, 2004-es bajnokcsapatának), aztán jött négy év a Cityben (itt öccsével, Yayával szerepelt együtt), három év Liverpoolban és végül egy szezon a Celticben. Összesen 120 alkalommal húzhatta magára az elefántcsontparti válogatott mezét, amellyel 2015-ben Afrikai Nemzetek Kupáját nyert.
Edzőként azonban több időt szentelt a tanulásnak, mint Kompany, és törekedett a fokozatosságra is: 2017 nyarán az elefántcsontparti U23-as csapat, pár hónappal később a Celtic tréneri stábjának tagja lett. Nagyon jó kapcsolat fűzte az akkori menedzserhez, Brendan Rodgershez, akitől elmondása szerint rengeteg fortélyt ellesett, és az északír szakembert a Leicester Cityhez is követte, ahol 2019-ben másodedző lett. A nagy lépést a katari világbajnokság alatt tette meg, november végén jött el a pillanat: miután Liam Richardsont kirúgták a Wigantől, őt kérték fel a csapat menedzserének. Bár a feladat nemhogy elsőre, de másodikra sem tűnt/tűnik hálásnak – hiszen a Latics sereghajtó a Championshipben –, Touré mégis igent mondott a kihívásra. És az antré bár biztató volt, ám a Millwall elleni idegenbeli 1–1-es döntetlent zsinórban négy vereség követte, a legutóbbi három meccsen ráadásul tizenkét gólt kapva.
„Nagyon nehéz az újabb és újabb pofonokkal szembesülni, főleg amikor egyébként nagyot küzdött a csapat. Könnyű gólokat kapunk, szerencsénk sincs, de hinnünk kell magunkban, és ha keményen dolgozunk, annak meglehet a gyümölcse”
– így Touré a Hull City elleni hazai 1–4 után.
Pozitív a hozzáállás, ebben a helyzetben más nem is lehet, de az igazán nagy kérdés: ha továbbra is elmaradnak az eredmények, megéri-e egyáltalán a szebb napokat a Wigannél? A jó hír az, hogy a csapat bár tökutolsó, de a bentmaradásra a sűrű mezőny miatt igenis megvan esély – de nincs mese, mostantól kellenek a pontok.
A sziklakeménységű védők után jöjjön egy egykori gólvágó, a Blackburn Roverst irányító dán Jon Dahl Tomasson, akinek a fentebb bemutatott pályatársakkal szemben már több mint egy évtizedes edzői tapasztalata van. A játékosként nevelőegyesülete, a Køge után öt különböző országban (Hollandia: Heerenveen és Feyenoord; Anglia: Newcastle; Olaszország: AC Milan; Németország: VfB Stuttgart; Spanyolország: Villarreal) futballozó csatár 35 évesen vonult vissza, számos trófeával a tarsolyában: a Feyenoorddal holland bajnok és UEFA-kupa-győztes, a Milannal olasz aranyérmes és Bajnokok Ligája-első lett, a dán válogatott tagjaként pedig 2002-ben vb-bronzcipővel gazdagodott, míg 2004-ben beválasztották a portugáliai Eb All Star-csapatába – veretes dicsőséglista, nem is kérdés.
2011 nyarán a holland Excelsior pályaedzőjeként indult edzői pályája, két évvel később már vezetőedzője a másodosztályú rotterdami klubnak. 2013 decemberében az élvonalbeli Roda kispadján találja magát, de sem itt, sem utána, a Vitesse-nél nem váltja meg a világot – sőt, a Rodával ki is esik az Eredivisiéből. Rövid ideig dolgozott a dán válogatott stábjában is, és bár hosszú évek óta edzősködik, első jelentős sikerei alig pár évesek: a 2020-es évek elején a Malmövel két svéd bajnoki címet gyűjtött be, valamint ugyancsak 2020-ban az Év edzője lett.
Tavaly nyáron jött a nagy lépés: Angliába szerződött a Blackburnhöz, amelynél nem volt egyszerű a helyzete, hiszen a Roverst közel hat évig irányító, a szurkolók által kifejezetten kedvelt Tony Mowbray (azóta már Middlesbrough) utóda lett. Tomasson azonban egyelőre jól vizsgázik, hiszen 26 forduló után a harmadik helyen áll a csapattal. Más kérdés, hogy amilyen nagy gólzsák volt annak idején, ahhoz képest filozófiájának központjában inkább a biztonságos védekezés áll, sokan meg is jegyzik, nem igazán látványos a Rovers játéka. Persze amennyiben a Rovers Tomasson vezetésével 11 év elteltével kiharcolja a Premier League-be jutást – ha ez így lesz, az nagy valószínűség szerint már csak a playoffban történhet meg, egyenes ági feljutással nem érdemes számolni –, biztosan megbocsátják neki ezt.
