Gyerekkorom óta vallom, hogy a cirkusz maga a horror. És nem csak nézőként az, hanem meggyőződésem, hogy a színfalak mögött is csak para dolgok történhetnek egy olyan közegben, amelyben állatokat kényszerítenek életidegen tevékenységekre ahelyett, hogy hagynák őket a saját környezetükben nyugodtan létezni; vagy ahol a legmagasabb humorfaktor az, ha egy piros orrú, göndör hajú, mégis kopaszodó, túlméretezett cipőben szerencsétlenkedő személy megbotlik, elesik vagy arconfröcsköli magát egy műanyag virágból kinyomkodott vízzel. Nem sok értékelhető dolgot tudnék felhozni a cirkusz műfajának védelmében, mert még a levegőben ugráló artisták is ijesztőek – legalábbis a látványt mindig felülírja nálam az aggodalom, hogy bármelyik pillanatban leeshetnek szerencsétlenek, és a nyakukat törhetik, ráadásul épp a szemem láttára. Nem igénylem az ilyesfajta izgalmakat. És persze ott vannak a bűvészek… jó, a bűvészek mondjuk egész elviselhetőek.
A fentiek tükrében ezért aligha létezik ember, aki jobban megértené a 14 éves Dawnt, aki cirkuszigazgató apjával szembemenve próbálja megmenteni Florát, a szakmájából kiöregedett, ezért eutanáziára ítéltetett cirkuszi elefántot. A lány gyakorlatilag az életét kockáztatja azzal, hogy az állat utolsó éjszakáján megragadja őt (amennyire ez egy elefánt esetében lehetséges), és nekivág vele a világnak. Útjuk során váratlan nehézségekkel szembesülnek: át kell verekedniük magukat egy kétszáz kilométer hosszú erdőn, egy vad folyón, és két elefántvadász elől is el kell rejtőzniük. A páros (egy fiúval kiegészülve) azonban megállíthatatlan, a cél ugyanis az, hogy sikerüljön eljutniuk egy elefántrezervátumba, ahol Flora, vele együtt pedig Dawn lelke is végre megnyugvásra találhat. (A Mentsük meg Florát! című családi filmet szombat délután 3 órakor tekintheti meg a TV4-en).
Nyilvánvalóan nem jelenthetem ki egy személyben, hogy a cirkusz rossz, és tessék felszámolni mindet (bár szeretném), elvégre a szórakoztatóipar ezen szegmense már több mint kétezer éves múltra tekint vissza, és elég sokat változott ahhoz, hogy már ne az állatkínzós, vicctelen humorizálás köré szerveződjön kizárólag. És hát az ókori Róma hatalmas arénáitól a 18. századi modern cirkusz megszületésén át a kortárs előadóművészetig mindig is a látványos mutatványok és a hatásos történetmesélés állt a középpontjában, amit szerettek az emberek már akkor is, amikor még nem is ezen a néven futott.
Az ókori Rómában élők szórakozása például a kocsiversenyekre és a gladiátorharcokra összpontosult, amelyeket hatalmas arénákban, például a Circus Maximusban rendeztek meg. A Ben-Hur című film, amelyet először 1959-ben, majd egy új változatban 2016-ban mutattak be, tökéletesen visszaadja ennek a korszaknak a hangulatát, szóval érdemes megtekintenie mindenkinek, aki nem látta (de annak is, aki már igen). A történet középpontjában egy nemes római férfi, Judah Ben-Hur (Charlton Heston/Jack Huston) áll, akit igazságtalanul rabszolgasorba taszítanak, majd visszatér, hogy bosszút álljon. A film egyik ikonikus jelenete éppen egy látványos kocsiversenyt mutat be, amely tökéletesen hű képet fest az ókori cirkuszi események izgalmairól és brutalitásáról még úgy is, hogy nyilván nem lehet kifejezetten cirkuszi filmként felfogni, tekintve, hogy már az elnevezés is csak sokkal később jött létre, méghozzá egy bizonyos Philip Astley lovassági őrmester hatására, aki gyakorlatilag egy személyben fektette le a modern cirkusz alapjait 1768-ban.
Ötlete abból eredt, hogy kiváló lóidomár lévén mindenáron lóháton végrehajtott mutatványokat akart bemutatni a közönségnek. Rájött aztán, hogy ez azért nem biztos, hogy minden szempontból kielégíti a nézőket, így előadásait hamarosan bohócokkal, kötéltáncosokkal és zsonglőrökkel egészítette ki. Az ilyen típusú mutatványok egyébként nem az ő fejéből pattantak ki, elvégre már az ókori afrikai civilizációk is ismerték ezeket (ők akrobatikus elemekkel szórakoztatták egymást), az ókori Kínában zsonglőrködtek, míg a görögök kötéltáncot gyakoroltak, Astley pedig ezeket a különböző műfajokat egyesítve hozta létre saját, modern cirkuszát. Az elnevezés amúgy a latin kör (circus) szóból ered, amely az amfiteátrumok, vagyis a látványosságok helyszínének alakjára utalt. Charles Hughes, Astley korábbi alkalmazottja aztán továbbfejlesztette a műfajt, és 1782-ben Londonban megalapította a Royal Circust, amely tovább népszerűsítette ezeket az előadásokat. A 2017-es A legnagyobb showman című film ugyan P.T. Barnum XIX. századi cirkuszigazgatóról szól, aki egy kis mutatványos műsorból építi fel a világ egyik legismertebb társulatát, vizuálisan és hangulatában mégis kiválóan adja vissza a modern cirkusz kialakulásának korszakát, és látványos tánc- és akrobatikus jelenetei abszolút Astley úttörő munkásságának örökségét idézik.
A XIX. század cirkuszi korszakát ugyanakkor inkább a Vérző porond (aki így ismeri: Freaks) című 1932-es film mutatja be igazán hitelesen, ugyanis amikor az emlegetett P.T. Barnum és James Anthony Bailey rájött, mekkora üzlet van ebben a műfajban (különösen az Egyesült Államokban), megalapították a világ legnagyobb vándorcirkuszát, amelyben az addig bevált előadások mellett kiemelt szerepet kaptak a különböző testi rendellenességgel született emberek is, mint a tetőtől talpig szőrös „kutyaember”, a szakállas és a négylábú nő, vagy a világ legnagyobb férfija, aki körülbelül 241 centi és 254 kiló volt. Már akkoriban is sokan vitatták ennek a freak show-nak nevezett jelenségnek a létjogosultságát, de az emberek kíváncsisága és a katasztrófaturizmus vonzereje mindig is erősebb volt, mint az erkölcsi kifinomultságuk, szóval nyilvánvalóan nagy sikerrel mentek ezek az előadások.
A Freaks rendezője Tod Browning volt, aki maga is dolgozott cirkuszban, így első kézből ismerte ezt a világot, és olyan jól mutatta be, hogy több országban is betiltották a filmet, volt, ahol negyven évig nem lehetett megnézni. A történet egyébként egy törpenövésű mutatványosról, Hansról szól, aki beleszeret a gyönyörű trapézművészbe, Cleopatrába, de hamarosan kiderül számára, hogy a nő és szeretője, az erőember Hercules csak ki akarja használni őt. A cirkuszi freak-közösség persze Hans mellé áll, és elhatározzák, hogy bosszút állnak, és a nőt a saját képükre formálják – ennek eredményét aztán a film utolsó jelenetében látni, amit ki nem ver a fejéből senki, aki csak egyszer is látta életében. Barnum és Bailey cirkusza tehát minden elképzelhető mutatványt bemutatott: akrobaták, bohócok, idomított elefántok, fókák, egzotikus állatok és emberek mellett azonban Jumbo, a gigantikus elefánt tette igazán híressé őket. Jumbo inspirálta a Disney Dumbo című rajzfilmjét is, és miatta használják az angol nyelvben a jumbo szót az igazán nagy méretű dolgokra.
Az új cirkuszi koncepció felemelkedése viszont sokkal később, az 1960-as években kezdődött Európában, különösen Franciaországban és az Egyesült Királyságban. Az 1970-es években pedig egy bizonyos kortárs cirkusz volt jelentős hatással a később világhírűvé vált Cirque du Soleil megalakulására – ez volt a Pickle Family Circus. Az ő társulatuk arról volt ismert, hogy állatok nélkül is képesek voltak szórakoztató tartalmakat bemutatni, tisztán az emberi tehetségre és humorra építve. A produkciók különböző történeteket meséltek el, hasonlóan egy színdarabhoz, de különleges látványelemekkel és akrobatikus elemekkel gazdagítva. Nem sokkal később, 1984-ben megszületett a Cirque du Soleil Quebecben, Kanadában. A társulat forradalmasította a cirkuszművészetet azáltal, hogy fény- és hanghatásokat, egyedi díszleteket, színes és minden előadásban különböző jelmezeket, valamint különféle műsorokat vitt színpadra világszerte, amellyel sikerült az egész emberiséget mélyen lenyűgözniük. Az egyik előadásukról film is készült Cirque du Soleil: Egy világ választ el címmel.
Hasonló újító szemlélettel született meg Párizsban egy új, formabontó cirkuszi előadás, amely egyedi történetmeséléssel operál. A produkció egy fiúról szól, aki egy lámpán keresztül egy egzotikus világba kerül, és új barátai segítségével próbál hazajutni. A Cirque de Paname egy rendkívül kreatív cirkuszi élményt hozott a francia fővárosba, amelyben különleges 3D hangtechnikák, fényhatások, tehetséges színészek és akrobaták szerepelnek, sokszor veszélyes mutatványokkal kockáztatva életüket.
