Cody Rhodes mégis befejezheti a történetét

Csütörtök este Las Vegasban egy felvezető sajtótájékoztatót tartott a világ első számú pankrációs szervezete, a WWE, az esemény nem várt fejleményekkel zárult.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk (ebben a cikkben ITT), a legutóbbi Smackdown-adáson úgy tűnt, hogy a Royal Rumble-győztes Cody Rhodes átadja a lehetőséget a legendás Rocknak, hogy megküzdjön unokatestvérével, a WWE-bajnok Roman Reignsszel a WrestleManián…ugyanakkor ezen az esemény ezt ő hivatalosan nem jelentette ki.

A WWE is úgy vezette fel a kaszinóvárosban sorra kerülő eseményt, hogy itt néz majd szembe egymással a két samoai származású klasszis, Rhodes azonban közölte, él a lehetőséggel – amit a Rumble-győzelemmel érdemelt ki – és Roman Reignst választja ellenfeléül az év legnagyobb gáláján.

Rhodes ezt követően igencsak csípős szavakkal illette leendő ellenfelét, amire már Rock is reagált, mondván ezzel az ő családját is megsértette, elindítva ezzel látszólag egy új történetvonalat, amit egyelőre még nem tudhatunk, hova fut ki.

Ebben az évben a WWE minden nagy gáláját – így április 6-án a WrestleManiát – és a heti adásokat a Network4 csatornái lehet élőben követni.