Szabadi László a nyolcvanas évek egyik legképzettebb, legjobb csatára volt. Aki látta futballozni, máig emlegeti cseleit, góljait, no meg szűkebb berkekben a bohém történeteit is. E sorok írója évekig együtt játszott vele a Ferencvárosban, az alábbiakban pedig arról olvashatnak miért lett Csávó a beceneve, miért került el a Fradiból, s hogyan él Németországban, ahol több mint két évtizeddel ez előtt letelepedett a családjával az immáron hatvankét esztendős egykori remek center.
Az FTC-ben öt évig futballozó (1981-1986) Szabadi László a Somogy vármegyei Csokonyavisontán született 1961. július 30-án. A gyermekévek után az Ormánságban, a baranyai Sellyén lövöldözte a gólokat, a nyolcvanas évek elején onnan igazolta le a Ferencváros.
A szépreményű középcsatárt a fővárosba érkezve Eperjesi Ervin, a Fradi korábbi legendás intézője fogadta a Kelenföldi pályaudvaron, majd a szinte teljesen tömött piros 7-es busszal utaztak az akkori Felszabadulás tér (ma Ferenciek tere) felé, amikor az Erzsébet hídon Ervin bácsi az utasok megrökönyödésére a következő információval szolgált Szabadi felé: nézd Laci, ez a Duna! A csatár köpni-nyelni nem tudott a felesleges mondattól, csupán ennyit préselt ki magából: tudom, Ervin bácsi! A metrón aztán már tisztes távolba húzódott, hogy még véletlenül se kerüljön hasonlóan kellemetlen helyzetbe.
A klubban már nem érte ilyen meglepetés, sőt, rövid időn belül megszerették a nyílt, őszinte és barátságos srácot, főként amikor elkezdte rugdosni a gólokat is. Az utcán is gyakran megállították a drukkerek, akikkel közvetlen, jó hangulatú beszélgetéseket folytatott. Ezt onnan is tudom, mert az Üllői úti edzések után annak idején – Ebedli Zoli, Szabadi Laci és jómagam – a legtöbbször hármasban utaztunk hazafelé, mivel közel laktunk egymáshoz, igaz, soha nem rohantunk, egy-két budai „könyvtárba” még betértünk az esti alvás előtt.
Nem véletlen az sem, hogy Szabadi a kivételes képességei és góljai mellett a pályán kívüli bohém történeteivel is beszédtémát szolgáltatott a közvélemény számára, a jól cselező, a szupertechnikás centerre edzői és játékostársai több becenevet ragasztottak – göndör haja miatt volt például Puli is -, ám legtovább a Csávó maradt fent. S hogy miért lett Csávó a beceneve? Azt már az első Üllői úti napján kiérdemelte és megkapta. Történt ugyanis, hogy Szabadi a Fradi öltözőjében éppen a legendás irányító, Ebedli Zoli mellett kapott szekrényt, az első edzés előtt pedig megérkeztek a trénerek, Novák Dezső, valamint segítői, Szűcs Lajos és Rákosi Gyula. Ekkor Szabadi azonnal odafordult későbbi nagyszerű barátjához, Ebedlihez, majd a világválogatott Novákra bökve annyit kérdezett:
Zoli, ki ez a csávó?
Ebedli dőlt a röhögéstől, akárcsak a többiek, naná, hogy rajtamaradt a Csávó becenév Szabadin.
Novák egyébként kifejezetten kedvelte a csatárt, ám két esetben igencsak neheztelt a göndör centerre. Az elsőnél éppen lefekvéshez készülődtek a labdarúgók az edzőtáborban, amikor Novák Dezső és segítői körbejárták a szobákat. Szabadiéknál is természetesen mindenki az ágyban volt, a csatár nyakig betakarva üdvözölte mestereit, mire a vezetőedző egy hirtelen mozdulattal lerántotta a takarót, ami alatt Szabadi öltönyben feküdt. Erre Novák csak annyit mondott:
Te csokonyavisontai pojáca, engem akarsz becsapni? Gondolod, hogy annak idején az edzőtáborban mi nem próbálkoztunk hasonlóval? Vedd át a pizsamát, abban úgyis rosszul mutatnál a bárban…
A másik esetnél a petőházi edzőtáborban eltűnt Novák Dezső uborkaleve, amitől a szakember éktelen haragra gerjedt. A savanyú lé ugyanis a mesternél reggelente kiváló tüneti kezelésnek bizonyult, ám ezúttal azt valaki bizony elfogyasztotta. A tréner jelezte, nem bánja, ha valaki esetleg belekóstol a rizlingjébe, de azt már nem hagyja, hogy az uborkalevét megdézsmálja. Kérte, jelentkezzen az elkövető, akadtak is gyanúsítottjai, de senki nem tette fel a kezét. Ezt követően büntetésből az egész csapat két napig annyit loholt, mint az etióp hosszútávfutók, míg a csapatnál belső vizsgálódás kezdődött a kegyetlen rohangálás enyhítése okán. Csak fél évvel később árulta el Szabadi, hogy ő volt a tettes, mivel nagyon égett nála a pokol azon az ominózus este után.
A Csávó és a Puli mellett akadtak azért más becenevei is Szabadinak, szűkebb berkekben a legismertebbet Dalnoki Jenőnek köszönheti. A szigorú tréner kinevezése után nem sokkal azonnal Nagyfröccsnek kezdte el hívni a derűs csatárt. A mesternél egészen pontosan az ugyancsak kiváló center, az öt évvel fiatalabb Fischer Pali volt a Kisfröccs, Szabadi Laci pedig a Nagyfröccs. Egy nyilatkozatában Dalnoki Jenő ennél is tovább ment, hiszen középcsatára gyenge helyzetkihasználását konkrétan a szomjúságra vezette vissza:
Én vagyok a hibás, hiszen mondtam Szabadinak, hogy be kell rúgni. De könyörgök, én a helyzetekre gondoltam.
A Fradiból való távozásának körülményeit pedig úgyszintén pontosan ismerem, mivel a másnapi edzőtábor előtt együtt töltöttük az időt egészen hajnalig. A korai indulás miatt én a nagymamámnál aludtam Rákosszentmihályon, míg Laci hazament a Villányi úti lakásába és sajnos elaludt, aminek később komoly következményei lettek. A csapat 1986 nyarán ugyanis a reggeli órákban az Üllői útról indult németországi túrára, már mindenki elfoglalta a helyét a járgányon, ám a létszámellenőrzéskor kiderült, Szabadi Laci sehol nincs, mobiltelefon híján meg akkoriban lehetetlen volt utolérni. A busz éppen kigördült a stadion elől, amikor végre az aluljáróból felfelé, hatalmas sprintben feltűnt Szabadi, kiabálta is mindenki, hogy megérkezett, Dalnoki Jenő azonban hajthatatlannak bizonyult: intett a legendás sofőrnek, Medgyessy Lajosnak, hogy haladjon, a busz pedig megindult Németország felé. Két héttel később Szabadi eligazolt a Vasashoz, ahol három évet töltött el, kétszer a válogatottban is lehetőséget kapott, majd Belgiumban szerepelt a Beeerschot és az Aalst együtteseiben.
Idehaza a Fradi és a Vasas szurkolói és egykori játékosai máig gyakran emlegetik a góljait, no meg a vele kapcsolatos történeteket. És milyen a sors, Csávó egy németországi túra elmaradása miatt került el a Ferencvárostól, két évtizede pedig éppenséggel Németország bajorországi tartományában, a Regensburg mellett található négyezres lélekszámú Donaustauf településen él a családjával. Évekig játszott a Jahn Regensburg csapatában, majd a klub utánpótláscsapatánál edzősködött. És hogy miként él mostanság és mivel foglalkozik, arról maga a főszeplő beszél, akit otthonában, a Duna parti Donaustaufban értünk utol:
A nyugdíjas éveimet élem harmóniában és boldogságban, s persze tartjuk az otthoniakkal is a kapcsolatot. Focizni már sajnos nem tudok, mivel térdprotézisre lett szükségem, nekem, akinek soha semmilyen komolyabb sérülése nem volt. Játszottam és edzősködtem is a Jahn Regensburgnál, ám apósom tanácsára, aki sajnos már nem lehet közöttünk, harminchét évesen a BMW gyárban kezdtem el dolgozni, ahol végül huszonöt esztendőt húztam le. A feleségem szülei 1989-ben jöttek ki, végül mi is itt telepedtünk le, a két kisebbik gyermekem, Milán és Barbara révén eddig három unokával labdázhatok, de várjuk hamarosan a negyediket is a lányoméktól. Minden évben hazalátogatunk Magyarországra, idén július közepére tervezzük az érkezést, Dunabogdányban van egy házunk, s persze ilyenkor az egykori társakkal is találkozok, akikkel kiadós nosztalgiaesteket tartunk. Szerencsére van mire emlékezni, hiszen rengeteg élményben lehetett részem a Fradinál és a Vasasnál is, az ő szereplésüket, no meg a válogatottét, kiemelt figyelemmel követem. Örülök, hogy odahaza sem felejtettek el teljesen, ez nagyon jól esik, mint ahogy én is nagy szeretettel gondolok vissza a pályafutásomra, a Magyarországon töltött éveimre, edzőimre, játékostársaimra és a szurkolókra egyaránt.
Ilyen tehát a technikás, derűs és őszinte Csávó, aki egy percig nem felejtette el honnan indult, a Dunát pedig ahogyan Budapesten, úgy Németországban is közelről nézheti.
