Csúcsrangadó az ARENA4-en

Vasárnap 17 órától a címvédő és listavezető Red Bull Salzburg a második helyen álló Rapid Wien vendége lesz az osztrák Bundesliga csúcsrangadóján.

A bajnokság rájátszásában négy pont előnnyel vezető salzburgiak nyugodtan készülhetnek az összecsapásra, hiszen egy esetleges vereséggel sem kellene átadniuk helyüket riválisuknak, akiket győzelemmel gyakorlatilag látótávolságon kívülre taszítanának és karnyújtásnyira kerülnének az újabb bajnoki címtől.

Nem túl jó előjel a Rapid számára, hogy legutóbbi kilenc egymás elleni összecsapásukon egyetlen kis döntetlent tudott elcsípni, ráadásul amióta Jesse Marsch irányítja a Salzburgot, nem kapott még ki a gárda a riválistól.

Az utolsó bécsi sikerig több mint két évre kell visszatekintenünk, 2019 februárjában 2-0-ra nyertek otthon a fővárosiak.

A két csapat közös múlta kifejezetten gazdag: ez lesz a 199. összecsapásuk, eddig 80 Rapid-siker mellett 71-szer nyert a Salzburg, 47 alkalommal végeztek döntetlenre a csapatok.