15.30-tól kettő, 18.30-tól pedig újabb egy bajnokival jelentkezünk a német élvonalból.
A mindössze 18 esztendős Dárdai Bence október végén robbant be a felsőházba hajtó Wolfsburgba, amelynél előbb tevékeny részese volt a Borussia Dortmund kupából való kiejtésének, majd zsinórban hét bajnokin volt kezdő, amiken egy gólt és két gólpasszt is beletett a közösbe.
Közel másfél hónap után csak az évzáró Dortmund elleni meccsen maradt ki a kezdőből, az 1–3-ra elveszített találkozót a kispadról kellett végignéznie, de előtte ő is a pályáról figyelhette, amint a Farkasok zsinórban hat első osztályú összecsapáson maradnak veretlenek – és ebből négyet meg is nyernek. Két decemberi vereségével az együttes visszacsúszott a 11. helyre, viszont így is csak négy pontra van a nemzetközi kupaindulást jelentő helyektől, és héttel előzi a kiesés elől menekülő vendéglátóját, a Hoffenheimet.
Biztató formában a Mönchengladbach is, a Borussia az október 4. óta játszott kilenc fordulóból csak egynél kellett pont nélkül elhagynia a pályát (a Freiburggal szemben idegenben). Hazai környezetben ugyanakkor szeptember 14. óta veretlen, és még is érkezett az élmezőnyre, a top4-től csupán három, a legjobb öttől pedig egy pontra van.
A listavezető Bayern München mindenközben meglepetésre két meccse nem tudott nyerni vendégségben, a Dortmunddal a Klassikeren játszott döntetlent, míg Mainzban váratlan, 1–2-es pofonba szaladt – kérdés, a Gladbach vagy a bajorok szériája szakad meg ma este?
A szombati Bundesliga-program:
15.30: Hoffenheim–Wolfsburg (ARENA4, NET4+)
15.30: St. Pauli–Frankfurt (NET4+)
15.30: Bundesliga Goal Arena (NET4+)
18.30: Borussia Mönchengladbach–Bayern München (ARENA4, NET4+)