Mitől lesz egy romantikus krimi valóban sikeres? Elvégre, ha nagyon távolról nézzük a dolgot, nem kell hozzá egyéb, csak egy fejlődésre kész, erős női karakter, némi izgalom, illetve egy férfi, akinek a karjaiban a főhősnő a vágyott pillanatban megpihenhet. Persze az sem árt, ha a történet némiképp túlmutat ezen, és a mindennapi élet problémái mellé befér valamennyi rejtély és misztikum is, ami felborzolja a kedélyeket, és egy picivel több izgalmat tartogat annál, mint hogy eljő-e az a várva-várt szerelem végül, vagy inkább otthon marad. És amennyiben a történet megvan, már csak egy feladat maradt: mesterművet alkotni belőle. Nem nagy dolog, ugye? A lent ismertetett írónőknek simán sikerült, mi pedig most aljasmód kikutatjuk a titkukat, hogy mégis hogyan. Tartson velünk!
Tapasztalatszerzés
Catherine Rose Gordon-Cumming 1952. szeptember 27-én született Angliában, és csak később, férjezett asszonyként vette fel az egyszerűbben kimondható Katie Fforde nevet, amelyet íróként is használ. Fforde sikerének titka többek között az, hogy 43 évesen, takarítónői és büfés múlttal, illetve három gyerekkel a háta mögött bele mert vágni egy egészen új szakmába, az írásba. Már a kezdetektől komolyan vette magát: miközben a mindennapi életből merített ihletet, újdonsült tapasztalatait vegyítette a hobbijaival, szakmákat tanulmányozott, és szenvedélyes elfoglaltságokat talált magának (énekel és flamenco táncot tanul). Értéket adott a műveinek, miközben ragaszkodott ahhoz, hogy legkedveltebb témája, a szerelem, főszerepet kapjon mindegyikben. „Voltam portás egy aukciós házban, kipróbáltam a fazekasságot, felújítottam bútorokat, betekintettem egy társkereső honlap kulisszái mögé, és még egy Ray Mears (brit favágó, műsorvezető és túlélőművész)-túlélőtanfolyamon is részt vettem.” Regényei közül többet is megfilmesítettek az Álom és Szerelem című sorozatban, amelyek központi témája (dobpergés) a céltudatos, okos nő, aki éli világát, és közben az igaz szerelmet keresi. Fforde az írás mellett olyan konyhai eszközökkel és papíráruval kereskedik, amelyeket helyi tervezők és gyártók készítenek, amúgy meg egy férjet, három gyereket és számos háziállatot nevel. (Az Álom és Szerelem-filmeket a STORY4-en megtalálja nálunk.)
Sanyarú sors és szokatlanul élénk képzelőerő
V.C. Andrews munkássága viszonylag eltér a többi romantikus történetmesélőtől, sikerének titka alighanem pontosan ebben keresendő. Nyugtalanító, gótikushorror-elemekkel vegyített családi drámái mögött nyomasztó élet és felfoghatatlan fantázia rejlik. V.C. Adrews 17 éves volt, amikor leesett az iskola lépcsőjéről, ami miatt a gerince olyan súlyosan megsérült, hogy az élete további részét kerekesszékben kényszerült tölteni. Anyja szégyellte, és bár nem vitte emberek közé, szép ruhákba öltöztette (hogy aztán betolja a fa mögé a kertben, és senki se lássa). Andrews azonban meglátta a szépséget a helyzetben, kastélyba zárt királynőnek érezte magát, aki festéssel múlatja az időt. Apja halála után az általa alkotott képekkel kereskedtek, anyja így akarta fenntartani megszokott életszínvonalukat.
Andrews később írni kezdett, és bár semmiféle személyes tapasztalata nem volt a szexszel kapcsolatban, meglepően hiteles és hatásos történeteket írt róla: első nagy sikerű könyve a Virágok a padláson volt, ennek megírása akkora hatással volt még rá is, hogy állítólag 12 kilót fogyott, mire befejezte. Noha először be akarták tiltani a nagy port kavart könyvet, végül mégis megjelent, és hatalmas sikert aratott. Mivel a vérfertőzés témáját is érintette, anyja nem olvasta el (mondjuk a lánya többi könyvét sem), de mindig támogatta őt, ott volt a nyilvános rendezvényein, és elkísérte külföldi dedikálásokra is. Andrews 1986-ban mellrákban hunyt el, az öröksége gondozására jogosultak szellemírót is foglalkoztattak, hogy halálát követően a neve alatt jelentessenek meg történeteket. Andrews műveinek adaptációi közül a Ruby-filmeket különösen ajánljuk, mert rajtuk keresztül megismerhetjük azt a fantáziavilágot, amelyet egy olyan író alkotott, aki szinte semmit sem látott a valóságból. A Ruby-filmeket a FILM4-en találja.
Emberi kapcsolatok
Rosamunde Pilcher Rosemunde Scott néven született 1924. szeptember 22-én Cornwallban. Életét a kalandok és az emberi kapcsolatok határozták meg leginkább, vagy legalábbis elsősorban ezek inspirálták a könyvei megírásában. Édesapja, Charles az indiai közszolgálatnál dolgozott, hosszú éveket töltött kiküldetésben a tengerentúlon, édesanyja nevelte fel. A második világháború alatt Pilcher a Külügyminisztériumban dolgozott, majd csatlakozott a Női Királyi Tengerészeti Szolgálathoz, és Ceylonban állomásozott. Itt írta első novelláját, amelyet édesapja beküldött a Woman and Home magazinnak. „Az a nap, amikor táviratban közölték velem, hogy 15 guineáért kiadták, életem legszebb pillanata volt. Az volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy képes vagyok írni” – emlékezett vissza erre 2013-ban. 1946-ban feleségül ment a veterán katona Graham Pilcherhez, akivel Skóciába költöztek, Pilcher itt kezdett el komolyan foglalkozni az írással. „
Mivel hosszú időt töltöttem azzal, hogy sok fiatallal találkoztam és éltem együtt Portsmouthban és Ceylonban, számtalan szerelmi viszony kezdetét, virágzását, összeomlását és végét láttam” – mondta. „Így hát elkezdtem írni. Tucatnyi különböző karaktert tárolt az emlékezetem, és ezek képezték a történetek alapját”. Első regényét Jane Fraser néven publikálta 1949-ben, de 1955-ben már saját nevén jelent meg regénye. Az igazi sikert az hozta meg számára, amikor könyveit kiadták az Egyesült Államokban is. 1995-ben jelent meg a Otthon című kötete, amely részben saját életét dolgozta fel a második világháború alatt. 2019-ben, 94 éves korában hunyt el. Az írónő könyveinek filmadaptációit keresse a STORY4-en!
Közel kerülni egy sorozatgyilkoshoz
Az 1931-ben született és 2015-ben elhunyt Ann Rule életének egyik fontos szereplője a sorozatgyilkos Ted Bundy volt, akivel az 1970-es évek elején barátkozott össze egy öngyilkosság-megelőzési segélyvonalnál, ahol önkéntesként dolgozott. Néhány évvel később Bundyt letartóztatták egy nő elrablásáért, majd egy gyilkosságsorozat fő gyanúsítottjaként elítélték és kivégezték. Rule első, Az idegen mellettem című könyve Bundy életét és bűntetteit meséli el az írónő szemszögéből.
Rule karrierje 35 év alatt 35 New York Times bestsellert hozott neki. Bár könyvei népszerűek voltak, gyakran (főként a címei miatt) beskatulyázták őket az olcsó, könnyen fogyasztható művek kategóriájába. Négy gyereket nevelt, kezdetben női kiadványoknak írt, hogy eltartsa őket, majd a True Detective magazinhoz szerződött, ahol heti két, tízezer szavas történetet publikált férfi álnéven, emellett könyveket is írt. Az egyik ilyen könyv egy Seattle környéki gyilkosságsorozatról szólt, és Rule még a rendőrséget is figyelmeztette egy férfira, akire illik a fő gyanúsított személyleírása, de csak később, amikor letartóztatták, akkor esett le neki, hogy barátjáról, Ted Bundyról van szó. Rule több férfi családtagja is rendőr volt egyébként, és rövid ideig maga is a Seattle-i rendőrségnél dolgozott. Ann Rule könyveinek filmadaptációit időről-időre nálunk is megtekintheti.
Kalandos utazások
Agatha Christie olyan eseménydús életet élt, hogy végzetes hiba lett volna, ha nem írónak áll. Eleve jó alappal indult: értelmiségi családba született, gazdag apjával és édesanyjával élt egy hatalmas házban Torguay-ben. Egészen hamar, ötévesen megtanult olvasni (bár anyja kifejezetten ellenezte, hogy ez 8 éves koránál előbb bekövetkezzen), képzeletbeli barátokkal játszott, és verseket írt. Noha 15 éves koráig semmiféle formális oktatásban nem részesült, idővel megtanult zongorázni és énekelni. Kifejezetten jó volt mindkettőben, ám túlzottan félénk ahhoz, hogy a tehetségét kibontakoztassa, és ezekben fejlődjön tovább, szóval inkább novellákat írt. Aztán elindult egy olyan úton, ami kétségkívül megalapozta írói karrierjét: 1910-ben édesanyjával Kairóba utaztak, ahol Agatha érdeklődése először inkább a partik iránt mutatkozott meg, mintsem a régészeti lelőhelyek felé, de ez később azért megváltozott, és régészeti ismeretei számos könyve megírásában segítették. 1912-ben találkozott Archie Christie-vel, akivel 1914-ben összeházasodtak. A háború alatt ápolónőként dolgozott, míg férje Franciaországban harcolt. Az első világháború idején menekültek érkeztek Angliába, köztük belga rendőrök, ők inspirálták az írónőt Hercule Poirot karakterének megalkotására, és bár első kéziratát több kiadó visszautasította, végül mégis talált valakit, aki kiadta.
1926-ban egymás után érték a tragédiák: meghalt az édesanyja, férje pedig elhagyta egy másik nőért. Ezután Christie tizenegy napra eltűnt (valószínűleg idegösszeomlást kapott), otthonától csaknem 300 kilométerre, egy fogadóban találtak rá, még Arthur Conan Doyle is csatlakozott a kereséséhez. Négy évvel ezután, 1930-ban megismerkedett Max Mallowan régésszel, akivel később összeházasodott, és rendszeres útitársa lett régészeti ásatásokon. 1976-ban halt meg, életműve 74 regényt (ebből 66 detektívregényt), 28 novellagyűjteményt, hét rádiójátékot és 12 színdarabot tartalmaz. A munkássága alapján készült krimisorozatok máig népszerűek, Poirot és Miss Marple kalandjai például nálunk a MAX4, a GALAXY4 és a TV4 kínálatában is megtekinthetők.
Kőkemény iparosmunka
Christiane Sadlo német újságíró, forgatókönyvíró és dramaturg, a legtöbben Inga Lindström álnéven ismerik. Az írónő sokat látott, művelt valaki, Freiburgban és Münchenben tanult anglisztikát, germanisztikát és jogot, majd színházi dramaturg lett. Írt a Cosmopolitannek, a Süddeutsche Zeitungnak és a bajor közszolgálati rádiónak is, de álneve alatt írt filmjei és regényei tették igazán híressé. Lindstörmként megélhette Svédország iránt érzett szenvedélyes rajongását (minden könyve és filmje ott játszódik), és lehetősége lett arra, hogy különválassza újságírói munkáját a forgatókönyvírástól (színházi munkái mellett számos népszerű tévésorozathoz írt forgatókönyveket, így a Rosamunde Pilcher és az Utta Danella adaptációkhoz, valamint A hegyi doktor és az In aller Freundschaft című sorozatokhoz.)
Sadlo abban látja regényeinek sikerét, hogy bejárja a világot, történeteket gyűjt, figyeli az embereket, és ezekből merít ihletet. Ő maga így fogalmazza meg ezt: „Nagy szerencse, hogy kitaláltam Inga Lindströmöt, és nem kell belefeszülnöm, igazán élvezem az írását. Szerintem a szerelmi történeteknek is megvan a maguk helye. A kis limonádéim felüdítik a lelket, és miért is ne? Ha bekapcsolom a tévét, a hírekben csak horrort látok. Minél ijesztőbb a világ, minél több benne az idióta, annál inkább azt gondolom, hogy fontosak a történetek, amelyektől az emberek jól érzik magukat.” Munkamódszere kőkemény iparosmunkának tekinthető, zavaró felhang nélkül. „Természetesen nem lehet összehasonlítani Lindströmöt Shakespeare-rel, de akkor is: rendesen meg kell csinálni. És kell, hogy őszinte örömöt szerezzen a történetmesélés. Járom a világot, gyűjtöm a sztorikat, figyelem, miről beszélgetnek az emberek a kávézóban, olvasom a híreket, és aztán kezdek velük valamit.”
