Még javában zajlanak az európai kupák küzdelmei, de a 2022/23-as szezonban már nincs versenyben egyetlen francia csapat sem. A Ligue1-t az öt európai topbajnokság egyikeként szokás emlegetni, és az UEFA-koefficienspontok alapján a gallok a vonatkozó rangsorban is az ötödik helyen állnak, de óriási a lemaradásuk az angol-spanyol-német-olasz kvartetthez képest. Tény, hogy a 90-es évek sikeresebb időszaka után ebben az évezredben mindössze négy francia döntős volt a különböző sorozatokban, de ezek a finálék kivétel nélkül vereséggel zárultak.
Bármilyen furcsa is, de a francia klubfutball eddig mindössze két nemzetközi kupagyőzelmet tud felmutatni az UEFA hivatalos sorozataiban. Összesen viszont 16 alkalommal játszottak döntőt valamelyik kupában, ehhez képest ez nem jó arány, de ha a jelent nézzük, még kevésbé rózsás a helyzet.
A két diadal egyaránt a 90-es évekre datálódik: 1993-ban az Olympique Marseille az első Bajnokok Ligája-kiírásban végzett az élen, a müncheni döntőn Basile Boli góljával verve az AC Milant. Három évvel később Brüsszelben, a néhai Kupagyőztesek Európa Kupájának fináléjában a Paris Saint-Germain ugyanilyen arányban múlta felül a Rapid Wient, Bruno Ngotty találatával. Azóta a Marseille-nek volt három elveszített döntője (kettő az UEFA-kupában, egy annak utódjában, az Európa-ligában), a Monaco és a PSG pedig egyszer-egyszer bukott el a BL-győzelem kapujában (2004-ben a Porto, illetve 2020-ban a Bayern München ellen).
Akárhogy is nézzük, a franciák, bár a legutóbbi öt kupaszezon eredményei alapján érvényes UEFA-koefficiens-pontversenyben egyelőre az ötödik helyen állnak, fényévekkel vannak elmaradva a másik négy topliga képviselőitől. Egy-egy figyelemre méltó eredmény időnként becsúszik, lásd például a PSG említett 2020-as Bajnokok Ligája-döntőjét, a Monaco 2017-es, a Lyon 2020-as elődöntőjét vagy éppen a Marseille tavalyi négy közé jutását az El-ben, de ennél azért a szurkolók mindenképpen többet várnának. Sőt, ha az aktuális, 2022/23-as idényt nézzük, a helyzet még elkeserítőbb, a gall klubok közül ugyanis még a szerényebb mezőnyt felmutató, két évvel ezelőtt útjára indult, harmadik számú európai kupasorozatban, a Konferencia Ligában sem tudott eljutni senki legalább az elődöntőig.
A legnagyobb elvárás természetesen ezúttal is a Paris Saint-Germainnel szemben volt a szezon elején, elvégre a 2011-es katari „hatalomátvétel” óta szinte korlátlanul ömlik a pénz a klubkasszába, most is világsztárok egész sora futballozik a fővárosban, de nemhogy a történelmi első BL-siker nem jött össze, de még a nyolcaddöntőt sem élte túl Christophe Galtier együttese. A PSG sorozatos európai kudarcairól néhány hete már külön cikkben értekeztünk, ehelyütt csupán a száraz tényeket szögeznénk le: az ominózus tulajdonosváltás óta a gárda 11-szer indulhatott a Bajnokok Ligájában, és egy döntős, illetve elődöntős szereplés mellett négyszer búcsúzott a legjobb nyolc, ötször pedig a legjobb 16 között.
A párizsiak mellett a Marseille indulhatott még alanyi jogon a BL főtábláján, ahol ugyan az utolsó pillanatig harcban állt a továbbjutásért, végül azonban utolsó lett a csoportjában a Tottenham, a Frankfurt és a Sporting mögött. A helytállás tehát megvolt, de valljuk meg, a kvartettre az inkább kiegyensúlyozott, mint erős csoportban . Az elmúlt évek alapján ki kell jelenteni, hogy az OM nagyjából egy helyben topog Európában: a 2018-as, elveszített Európa-liga-finálé óta kétszer vérzett el a Bajnokok Ligája, egyszer pedig az El csoportkörében. Igaz, tavaly a Konferencia Ligában az elődöntőbe jutott, de azt a sorozatot azért nem a topligák szintjéhez kell mérni.
A Monaco a BL-selejtezőben nem bírt a PSV Eindhovennel, majd ugyan a Ferencváros mögött tovább küzdötte magát az Európa-ligában, de a nyolcaddöntőt már nem érte meg, éppen a később a Fradit is búcsúztató Bayer Leverkusen állította meg. Ugyanígy a 16-ba jutásért rendezett playoffkörben fejezte be szereplését a Rennes és a Nantes a Sahtarral, illetve a Juventusszal szemben. A legtovább a Nice-ért szoríthattak a szurkolók, amely dicséretes módon megnyerte a csoportját a Partizan Beograd, a Köln és a cseh Slovácko előtt, majd a moldáv Sheriffet is búcsúztatta, de a svájci FC Basel már túl erős volt a legjobb nyolc között.
A csalódottság egyértelmű a galloknál, hiszen csak a vb-döntős, 2018-ban még világbajnok Franciaország klubszerepléséről van szó. Bár a válogatottban többnyire a légiósok dominálnak, azért klubcsapatok teljesítménye akkor is nagyon sovány.
Az okok között talán éppen ez az egyik legfontosabb tényező, amit kiemelhetünk. A legnagyobb francia sztárok – Kylian Mbappé kivételével – külföldön játszanak, gyakorlatilag a legtehetségesebb futballistákat már nagyon fiatalon elviszik a tehetősebb angol, német vagy éppen olasz klubok a nagy francia játékosgyárból. A merítési bázis hatalmas, újabb és újabb, kivételes képességű játékosok tűnnek fel, de csak az ő tapasztalatuk nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy nagyot alkossanak az európai hadszíntéren.
Nincs értelme vitatkozni azzal a megállapítással, hogy a Ligue1 – egy-egy szezont leszámítva – hosszabb ideje egyesélyes. A PSG anyagilag és ebből kifolyólag a játékoskeretét tekintve is túlságosan kiemelkedik a mezőnyből. Két hete volt szerencsém közvetíteni a párizsiak sereghajtó Angers elleni bajnokiját. Az a tempó és hozzáállás, amit a fővárosiaktól láthattunk, nem túlzás, még egy átlagos NB II-es meccsen is kevés, az az igazság. Persze Mbappéék még így is simán nyertek, de a helyzet az, hogy ez a hatalmas szakadék a bajnok és a többiek között semmiképp nem tesz jót a nemzetközi szereplésnek (és ez még akkor is igaz, amikor nem várt vereségek is beesnek, mint az történt az elmúlt hétvégén a Lorient ellen).
Sokszor van olyan érzése az embernek, hogy a kisebb francia csapatoknak nem is feltétlenül fontos az európai porond, főleg ha nem a BL-ről van szó. Ami a jelenleg zajló szezont illeti, a Nantes sokkal inkább a Coupe de France-ban tavaly megszerzett címe megvédésére fókuszált, ráadásul mostanra kiderült, hogy a kiesés a Ligue1-ből is ott lebeghet még a fejük felett. A Nice-nél edzőváltás és különböző botrányok kísérték az idényt, igaz, legalább egy EKl-negyeddöntőt megértek. A Rennes-nél pedig a BL-szereplés kivívását tűzték ki célul, vagyis a nemzetközi kupaszereplés kicsit háttérbe került.
Még egy érdekességet tartogattam a végére: a legutóbbi négy alkalommal, amikor magyar csapat francia riválissal találkozott a kontinentális sorozatokban, rendre a mieink voltak a jobbak. Ebben a szezonban a Fradi a Monaco ellen idegenben 1–0-ra győzött, otthon 1–1-re végzett ellenük. A Fehérvár két éve a Reims-t, 2017-ben a Bordeaux-t múlta felül az EL selejtezőjében, 2010-ben pedig a Győri ETO tette ugyanezt a Montpellier-vel. A magyar futball fejlődését is figyelembe véve azért ez elég komoly kritika a gall klubokra nézve.
