Drámai végjáték Rómában

A Lazio–Fiorentinán minden volt. A NET4+-on meg is nézheti.

A forduló előtt negyedik helyezett Lazio és a hatodik Fiorentina mérkőzése zárta a vasárnapi játéknapot az olasz első osztályú futballbajnokságban.

Kis túlzással azt mondhatnánk, a Fiorentina bő negyedóra alatt lerendezte a meccset, Adli szép kapáslövéssel tíz, Beltran fejjel 16 perc után talált be. Szépen csörgedezett is minden a sima idegenbeli győzelem felé, amikor Adli fél órával a vége előtt az idény legbutább piroslapjával kiállíttatta magát, mégpedig a kispadról.

Az első gólszerzőt lecserélték, de gyökkettővel igyekezett elhagyni a pályát, így kapott egy sárgát. A csere megtörtént, a francia már a vonal túloldalán sétált, amikor eldurrant az agya, és izomból belebikázott egy tartaléklabdába.

A bíró természetesen nem hagyta figyelmen kívül, felmutatott még egy sárgát a középpályásnak, azzal együtt az automatikus pirosat. A Fiorentina maradt tizenegy emberrel, a játék viszont kissé felpezsdült a játékon kívüli történésektől.

A Laziónak mégis csak a hosszabbításban sikerült szépítenie, Marusic a 92.-ben fejelt gólt. A ráadásból még jó pár perc maradt, így a hazaiak mentek az egyenlítésért. A futballt ekkor tömegjelenet zavarta meg, újra a pályán kívül, aminek végén mindkét edzőt kiállította a bíró, Marco Baroninak és Raffaele Palladinónak is távoznia kellett.

A Lazio a közjáték után rákapcsolt, a 98. percben Mario Gila lőtt távolról: a labda a bal kapufa tövén csattant, majd De Gea kapus és a gólvonal között végiggurulva üres területre távozott. A Fiorentina megúszta, 2–1-re megnyerte a meccset.

A 100 perces küzdelmet élőben adtuk a NET4+-on, ahol vissza is nézhetik.