Ma este 9 órától láthatja a STORY4-en a Három randi az örökkévalóságig című filmet, amelyben Maddie McKenzie, a sikeres, Los Angeles-i rádiós műsorvezető élő adásban mutat be egy TriplaRandi nevű, mesterséges intelligencián alapuló társkereső alkalmazást, amely azt ígéri, hogy mindössze három randi után minden felhasználója számára megtalálja az igazit. Maddie persze kételkedik az algoritmus hitelességében, ami John Reedet, az alkalmazás fejlesztőjét igen rosszul érinti, ezért mindenáron be akarja bizonyítani neki (és mindenki másnak), hogy az MI bizony igenis alkalmas erre. És mivel is tudná ezt a legeredményesebben megtenni, mint azzal, ha ráveszi Maddie-t, hogy saját magukon teszteljék a rendszert?
Hogy melyiküknek lesz igaza, arra természetesen választ ad majd a film (és hát vannak sejtéseim, mire fog kifutni a sztori végül), mindenesetre érdekes belegondolni abba, hogy a való életben mekkora esélyünk lehet arra, hogy valóban egy algoritmus segítségével találjunk rá életünk szerelmére. Elvégre nem elvetendő ötlet ez, hiába tűnik sci-finek elsőre, hiszen az MI-nek számos olyan előnye van, amelyek alkalmassá teszik erre a feladatra: például képes villámgyorsan átrágni magát bármilyen adaton, elemezni tudja a szokásainkat, a beszédstílusunkat, sőt, még az érzelmi reakcióinkat is figyelembe veszi, így pedig könnyedén rájön, milyen személyiségű partnerekkel tudnánk igazán jó viszonyt kialakítani anélkül, hogy végigkínlódnánk egy rakás kellemetlen és unalmas randevút a semmiért. Plusz pont, hogy az MI folyamatosan tanul, így napról-napra egyre több hasznos infót gyűjt be, és képes ráérezni arra, milyen kapcsolatban éreznénk komfortosan magunkat hosszútávon is.
És ez, lássuk be, sok olyan embernek segíthet, akiknek vagy nincs semmi idejük ismerkedni, vagy a randi gondolatától is frászt kapnak (mondjuk félnek magukat adni a szituációban, mert úgy hiszik, azzal elriasztják a másikat, esetleg iszonyú kellemetlenül érzik magukat kötelező társas helyzetekben, ami meg rányomja a bélyegét a kommunikációjukra). Az algoritmusokban viszont az a nagyon jó, hogy célzottan ajánlanak partnereket, így sokkal kevesebb a véletlenszerű próbálkozás lehetősége, és nagyobb az esélye annak, hogy már az első találkozás egy hullámhosszon indul, kisebb a megfelelési kényszer, könnyedebb lehet a beszélgetés, és azt is megúszhatjuk, hogy csak a találkozó harmadik órájában derül ki a másikról, hogy esetleg fogalma sincs, mi az a Hülye Járások Minisztériuma.
Persze a mesterséges intelligencia sokak szemében igazi mumusként él, ami majd egy hirtelen ötlettől vezérelve leigázza az emberiséget, átveszi a hatalmat, mi pedig majd takaríthatunk utána feszt. De azért, ha jobban belegondolunk, a szerelemkeresés technikai módszerei mögött kevesebb a kockázat, és fölösleges attól rettegni, hogy az MI majd lenyúlja a randipartnerünket, és boldogan él vele, amíg meg nem halnak. Ettől függetlenül persze megvannak a határai, amelyeket nem tud leküzdeni. A vonzalom, az érzelmek, a humor, a másik illata például olyan dolgok, amelyek kifejezetten nehezen bonthatók adatokra, és mivel nem észérveken alapulnak, az algoritmusunk hiába állítja, hogy de hát a másik illik hozzánk intellektuálisan, ha közben idegesít, ahogy köpköd beszéd közben.
És hát azt a tényt sem érdemes figyelmen kívül hagyni, hogy ezek az algoritmusok elképesztő mennyiségű személyes adatot tárolnak és dolgoznak fel, beleértve a randizási szokásainkat, konkrét beszélgetéseinket és az érzelmi reakcióinkat is. Amennyiben ezek az adatok kiszivárognak, vagy rossz kezekbe kerülnek (például eladják reklámcégeknek, esetleg egy hacker támadásának áldozatai lesznek), az komoly biztonsági- és magánéleti kockázatokat jelenthet. Ráadásul az is előfordulhat, hogy az MI nem átlátható módon dolgozza fel az adatokat, és olyan döntéseket hoz a háttérben, amelyekről a felhasználó nem is tud: például előnyben részesít bizonyos típusú embereket, eltüntet másokat a találati listából, vagy manipulálja a párosításokat annak érdekében, hogy a felhasználók minél tovább használják az alkalmazást. Mindent összevetve tehát érdemes inkább egyfajta segítségként tekinteni egy ilyen lehetőségre, nem pedig orákulumként, amely egy csapásra megoldja helyettünk a párkeresés problematikáját.
Maddie és John rádiós kísérlete kiválóan bemutatja, mennyire izgalmas, egyszersmind ellentmondásos dolog az MI-alapú társkeresés, és hogy ugyan egy algoritmus valóban segíthet megtalálni a potenciális partnerünket, magát a kapcsolatot már nekünk, embereknek kell kialakítanunk és megtartanunk. Persze egy napon lehet, hogy erre is lesz már külön alkalmazás, ki tudja.
