Kevés olyan név van a világon, amely annyira egyértelműen összefonódott a sikkel, a stílussal és a szépséggel, mint Audrey Hepburné. A színésznő kora divatikonja volt, de hatása nemcsak az ötvenes-hatvanas években volt egyértelmű; emblematikus megjelenésének varázsa a mai napig kitart.
Meghan Friedlander, egy amerikai írónő érdeklődése egyenesen addig terjedt, hogy idén február 13-án jelenik meg (az Egyesült Államokban) a könyve Hepburn párizsi stílusáról. Munkája személyes érdeklődésnek indult, csak menet közben túl sok lett az érdekes anyag ahhoz, hogy ne használja fel. Mint a People magazin írja, Friedlander egy Instagram-oldalon, a Rare Audrey Hepburnön kezdte el közzétenni azokat a kevésbé ismert fotókat, amelyeket a színésznőről talált, és jónak talált.
Felfedezései nemcsak őt érdekelték, hanem számtalan rajongót – és a színésznő második házasságából született fiát, Luca Dottit is, aki összebarátkozott a szerzővel, így a kötet tulajdonképpen kettejük közös munkája, tele történetekkel és fotókkal a színésznő munkáiról és a nyilvánosság számára nem ismert pillanatairól. „Meghannek és generációja más íróinak köszönhetően teljes körű képet kaphatunk édesanyámról, mint személyiségről. Nem minden szólt a kis fekete ruháról és az Álom luxuskivitelbenről” – mondta el a lapnak Dotti.
Rómában Hepburn Ferragamo-cipőt és Valentino-ruhákat, kabátokat viselt. Élete utolsó éveit a svájci vidéken töltötte, egy XVIII. századi parasztházban, ahol főleg farmerben, Ralph Lauren trikókban és kasmírpulóverekben mutatkozott. Párizs viszont mást volt: ott tökéletesen szabott haute couture-ben járt, javarészt jó barátjának és bizalmasának, Hubert de Givenchy-nak köszönhetően. „Különös helyzet volt. Karrierje java Párizs körül forgott: a megjelenése, a legjobb barátai párizsiak voltak… de ő sosem élt ott.” Ettől függetlenül persze volt miről írniuk és mit megmutatni: Dotti saját emlékeit osztotta meg a szerzővel, hogy „azt érezd, Párizsban vagy az édesanyámmal, a nyomában jársz. Elképzelheted, hogy vele vagy a kedvenc virágüzletében és a Hôtel Raphaëlben, nem messze a diadalívtől és a kis éttermekben, amelyeket szeretett”.
A könyv borítójára választott képnek különösen érdekes a története. A Hogyan kell egymilliót lopni? című 1966-os filmhez készítettek reklámanyagokat, Hepburn pedig szeretett volna minél jobban azonosulni a fotón a karakterével (Nicole Bonnet). „Egyszer csak anyám azt mondta, tolvaj vagyok, kell egy maszkos [fotó] is. Hubert de Givenchy-nak, aki a film jelmezeit készítette, nem tetszett az ötlet. Senki sem fogja látni, hogy Audrey Hepburn vagy. Hagyd el a maszkot” – idézte fel az eseményeket Dotti.
Az élénk vitának a sminkes beavatkozása vetett véget, aki apró, csillogó díszekkel ékesítette fel Hepburn szemeit, amelyek így átragyogtak a csipkén. Így, utólag nézve, mindannyiuknak igaza volt: a kép, amely végül elkészült, izgalmas és egy idealizált párizsi tolvajt idéz, ahogy a színésznő képzelte. A sminkesnek sikerült hangsúlyossá tenni az elrejtett szemeket is, Givenchy számítása pedig annyiban számít realisztikusnak, hogy a fotót azóta sem használták fel – egészen idáig.
Felfedezése Friedlandernek köszönhető. „Több mint tizenöt éve gyűjtök Audrey Hepburn-emléktárgyakat. 2017-ben akadtam egy árverésre a Live Auctioneers-ön, és volt egy nagyon homályos kép, épp csak annyit láttam rajta, hogy Audrey az, a Hogyan lopjunk egymilliót?-ból, kidolgozott filmen.” Úgy döntött, hogy licitál, mert úgy látta, mintha Douglas Kirkland fotói lennének – mint utóbb kiderült, azok voltak. A képeket megszerezte, megosztotta őket Dottival, végül együtt keresték meg a fotós jogutódját, és sikerült megegyezniük a használatáról.
„Abban a pillanatban, amikor Lucával megláttuk a képet, beleszerettünk. Benne van a femme fatale. Úgy voltunk vele, hogy tessék, itt a borító” – emlékezett vissza Friedlander. Dotti pedig úgy vélte, „mintha anyám is így szerette volna. Ez a mókás fotó a maga útját járva jutott el hozzánk… mintha a maga életét élné”. (Ebben a cikkben még láthat néhány érdekes képet a színésznőről.)
