Függetlenül attól, honnan származunk, és felnőttként hol helyezkedünk el a társadalmi ranglétrán, valamennyiünknek megvannak a maga problémái. Éljük az életünket, küzdünk a kínjainkkal, ezeket megosztjuk a hozzánk közelállókkal, a családunkkal, barátainkkal, és ha elég életképesek vagyunk, megoldásokat keresünk rájuk. De hány olyan baráti társaságot ismerünk, ahol ezek a problémák köszönőviszonyban sincsenek egymással, ahol a dinamikát felborítja az, hogy míg az egyik kenyércsücskön és száraz vízen él, addig a másiknak az a legnagyobb gondja, hogy nem megfelelő hőfokú Dom Pérignont kapott a wagyu steakje mellé ebédkor? Hogy kérünk tanácsot, hogy fogadjuk meg a másikét, és hogy nem rúgjuk fel az égbe azt, aki elbagatellizálja a gondjainkat a saját, kicsinyes nyűgjein keresztül? Vagy akár még szégyell is minket miattuk?
Elég nehéz elképzelni, hogy léteznek ilyen barátságok, vagy hogy legalábbis hosszútávon fenntarthatók lennének, Nicole Holofcener mégis megpróbálkozik azzal, hogy egy ilyen végtelenül abszurd, a valóságtól tökéletesen elrugaszkodott élethelyzetet teremtsen, és megmutassa: igenis akadnak ilyen kapcsolatok, és akár még működni is tudnak. A rendezőnő egészen fantasztikus színésznőket hozott össze a Jóbarátnők című filmjében (FILM4, hétfő, 20 óra), amelyben négyből három nő irritáló gondjai között egész jól megférnek a szerencsétlen Olivia (Jennifer Aniston) emberközelibb viszontagságai, bár a néző sokáig nehezen érti meg, hogy miért is.
Az alaphelyzet a következő: Olivia egy elegáns magániskolában dolgozik tanárként egészen addig a pillanatig, amíg el nem durran az agya azon, hogy minden diákja jobb körülmények között él nála, ezért szépen otthagyja az egészet, és inkább elmegy takarítani. Tisztában van vele, hogy az élete félresiklott, ugyanakkor valami önmarcangoló vágytól vezérelve (mást nemigen tudok elképzelni) rendszeresen találkozik a barátnőivel, akik viszont még a diákjainál is ezerszer rosszabbak. Sznobok, nagyképűek, minden gondolatuk a pénz körül forog, és megállás nélkül olyan dolgok miatt nyavalyognak, amelyek egy átlagember számára teljesen elképzelhetetlenek. Egyikük, Christine (Catherine Keener) jól menő forgatókönyvíró, Frannie (Joan Cusack) több ezer dolláros jótékonysági vacsorákra járkál, Jane (Frances McDormand) pedig független divattervező és anya. Külső szemlélőként úgy tűnik, az életük abszolút sínen van, boldogok, elégedettek a világgal, Olivia pedig a társaság lúzere, maga az elrettentő példa, aki gyakran még ciki is ezeknek a nőknek a szemében.
De ahogy szinte mindig, úgy ebben az extrém helyzetben is rá kell eszmélnünk: semmi sem fekete vagy fehér, és amit kívülről látunk, az sokszor véletlenül sem fedi a valóságot. Ezek a nők ugyanis valójában végtelenül boldogtalanok, a férjükkel való kapcsolatuk egy tragédia, de magukkal sincsenek rendben, és ez minden dühítő problémájukból szinte fájóan üvölt az ember arcába. McDormand figurája például az emberek udvariatlanságára való rögeszmés fókuszával vívja ki a néző ellenszenvét (mindenkit gyűlöl, aki látszólag semmibe veszi őt), és viselkedésével vastagon érezteti, hogy valami nagyon nem stimmel vele. Aztán ott van Christine, akinek a különleges jellemzője, hogy néha ügyetlenül nekimegy a bútoroknak, és nehezményezi, hogy a férje (aki mindenki szerint meleg, csak még magának se vallotta be) nem kérdezi meg, jól van-e. Mindhárom nő igazán tehetős, és ugyan látszólag bejött nekik az élet, józan ember egy percre sem cserélné le a sajátját az övékre.
A zsigeri ellenszenv, amit a néző e három nő iránt táplál, eleinte kiirthatatlannak tűnik, Holofcener szatirikus forgatókönyve azonban mégis képes kiemelni a társadalom elitjében visszataszítóan nyűglődő karakterek pozitív tulajdonságait, amivel ha megszerettetni nem is fogja őket, megértetni talán sikerül. Persze nem hibáztatok senkit, aki előbb tépné meg bármelyiket a mondvacsinált, nagyzolós problémáik miatt, minthogy együtt érezzen velük, de ez nem is célja a filmnek. Inkább csak annyi, hogy abszurd helyzeteken keresztül egyszerűen és kifejezetten szórakoztató módon ismertessen meg egy olyan világgal, amelyen ahelyett, hogy sírva nyüszítenénk irigységünkben, képesek legyünk röhögni, szánalmat érezni és felismerni, milyen is az igazi képmutatás. És ez végeredményben nagyon is sikerül neki. Szóval ne feledje: ma este 8 óra, FILM4, Jóbarátnők.
