Egymással játszik a négyes döntőért a March Madness két meglepetéscsapata

A négyes döntő előtt két mérkőzést maradt hátra az észak-amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokság egyenes kieséses tornájából, a March Madnessből.

Az első találkozón az első kiemelt Purdue és a második Tennessee találkozik egymással, előbbi egyelőre átgázol riválisain a tornán, hiszen mindhárom találkozóját több mint tízpontos különbséggel nyerte meg. A Boilermakersben Zach Edey 24,6 pontot és 12,1 lepattanót átlagol, és jó esélye van rá, hogy sorozatban másodszor is elnyerje a legjobb egyetemi játékosnak járó Wooden-díjat.

Amennyiben a Purdue ezúttal is igazolja a papírformát, akkor 1980 óta első alkalommal jut be a négyes döntőbe.

A találkozót 20.20-tól élőben közvetítjük a NET4+ oldalán, a kommentátor Kun Zsolt lesz.

Ezt követően jön a két meglepetéscsapat, a Duke és az NC State összecsapása. A Blue Devils – amely ebben az évezredben háromszor nyert bajnoki címet, 2001-ben, 2010-ben és 2015-ben is bajnok volt – leginkább parádés védekezésének köszönhetően jutott a legjobb 8-ig, hiszen a Vermont ellen 47, a James Madison ellen 55, az első kiemelt Houston ellen pedig 51 pontot kapott.

A két csapat a közelmúltban kétszer is találkozott egymással, a Duke két héttel ezelőtt az ACC-tornán 79–64-re diadalmaskodott, míg az alapszakaszban pontosan ugyanezzel az eredménnyel az NC State győzött.

A mérkőzést 23.00-tól az ARENA4-en és a NET4+ oldalán közvetítjük, a kommentátor ezúttal is Kun Zsolt lesz.