Elizabeth Taylor divatikonként ment el, úgy is tér vissza

Divatmárkával jelentkezik az Elizabeth Taylor hagyatékát kezelő cég – írta meg nemrég a Page Six. A House of Taylor kollekció pulóvereket, kapucnis pulóvereket és pólókat tartalmaz, a színésznő által inspirált szöveggel és képekkel díszítve.

Tim Mendelson, Taylor hagyatékának társtulajdonosa, mellesleg több mint 20 évig a színésznő vezető asszisztense elmondta: „bár Elizabeth Taylor valószínűleg leginkább a csillogó vörös szőnyeges stílusáról ismert, mi a hétköznapokban viselhető darabokkal szerettük volna megragadni a lazább és játékosabb oldalát. A világtörténelem egyik leghíresebb nőjeként a nevét és a képmását világszerte ismerik. Egyes esetekben csak a nevét használjuk, más esetekben pedig a képével és néhány játékosabb és izgalmasabb idézettel párosítjuk.”

Az egyik kollekció témája a „nagy lányoknak nagy gyémántok kellenek”, egy másik a Kleopátrában nyújtott alakításából merített ihletet. A termékcsalád – amelyet a George Harrison által alapított Dark Horse Records kiadó gyárt – 35 és 65 dollár között mozog, és a weboldal szerint a pénz egy részét a színésznő AIDS-alapítványa kapja. A kollekció azoknak szól, akik hisznek benne, hogy úgy kell élni, ahogy Liz Taylor tette, tele bátorsággal, tettvággyal és meggyőződéssel – üzenik a készítők.

A stílusa azért ennél jobb volt

Taylort mind filmes jelmezei, mind személyes stílusa miatt divatikonnak tartják. Az MGM-nél a jelmezeit többnyire Helen Rose és Edith Head készítették, az 1960-as években pedig Irene Sharaff tervezte. Leghíresebb kosztümjei közé tartozik egy fehér, görögös ruha, a Macska a forró bádogtetőn-ből. A Kleopátrában látott sminkje pedig elindította a fekete szemceruzával készített macskaszem divatját.

Macska a forró bádogtetőn
1963-ban szőke parókában, nem is lehet megismerni (Fotó: Michael Ochs Archives/Getty Images)

De ki volt az az Elizabeth Taylor, aki egész életében ékszereket gyűjtött – tulajdonában volt a 33,19 karátos (6,6 g) Krupp-gyémánt, a 69,42 karátos (13,8 g) Taylor-Burton-gyémánt és az 50 karátos (10 g) La Peregrina-gyöngy -, és kitől kapta ezeket? Szerdai színésznőportré-sorozatunkból most kiderül.

Majdnem angol kislány a jövendőbeli királynő előtt

Elizabeth Taylor a világ egyik legikonikusabb nője volt. Független szelleméről, kitartó erejéről és rendíthetetlen együttérzéséről híres, milliók szívét rabolta el. Bár Taylor Angliában, egészen pontosan Londonban született, 1932. február 27-én, szülei mindketten amerikaiak voltak, akik nem sokkal a második világháború kitörése után visszatértek az Egyesült Államokba, és Los Angelesben rendezkedtek be.

A színészet a vérében volt. Édesanyja színésznőként dolgozott, amíg férjhez nem ment. A fiatal Taylor három éves korában kezdett el táncolni, és végül Erzsébet és Margit hercegnőknek tartott előadást. Nem sokkal azután, hogy Kaliforniába költöztek, a család egyik barátja azt javasolta Taylorék lányának, hogy próbálja ki magát a filmvásznon.

Elizabeth Taylor virágküldő szolgálatátst reklámoz – 1950. Fotó: FPG/Archive Photos/Getty Images

Hamarosan szerződést kötött a Universal stúdióval, és 10 évesen debütált a filmvásznon a There’s One Born Every Minute című filmben. Ezt követte egy nagyobb szerep a Lassie hazatérben, majd a Dover fehér sziklái című filmben.

Az áttörést azonban 1944-ben a Nagy derby hozta meg számára, egy olyan szerepben, amelyben Taylor négy hónapon át dolgozott. A film később hatalmas siker lett, amely több mint 4 millió dollárt hozott, és a 12 éves színésznőt rögtön sztárrá tette. És ő meg tudta azt csinálni, amit sok követője nem – úgy vált gyereksztárból felnőtté, hogy nem szenvedett közben súlyos érzelmi sérüléseket. Nyilvánvalóan ez köszönhető annak is, hogy egészen más volt a korszellem és a média hatása és szerepe is teljesen más volt a második világháború árnyékában.

Elizabeth Taylor 1948-ban (Fotó: Chris Ware & George Konig/Keystone Features/Getty Images)

Mindössze 18 éves volt, amikor Spencer Tracyvel játszott az Örömapa című filmben, 1954-ben pedig már három filmet is forgattak vele. A világszép kisasszony közben falta a férfiakat, egy ideig a milliomos Howard Hughes-szal járt, majd 17 évesen Taylor megkötötte első házasságát: feleségül ment a szállodaörököshöz, Nicky Hiltonhoz.

A frigy nem tartott sokáig, és 1952-ben Taylor ismét oltár elé lépett – ezúttal Michael Wilding színészhez ment nőül. Taylor összesen nyolcszor ment férjhez élete során, kétszer Richard Burton színészhez.

Miközben szerelmi élete továbbra is a nemzetközi címlapokon landolt, színésznőként tündökölt. Lenyűgöző alakítást nyújtott az Egy hely a nap alatt című drámában, és még nagyobbat robbant 1956-ban az Óriás, amelyben James Dean is szerepelt. Két évvel később Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című művének filmadaptációjában aratott hatalmas sikert. A következő évben egy másik Williams-klasszikusban, Az utolsó nyárban játszott. Aztán Taylor megszerezte első Oscar-díját, a Modern kaméliás hölgy című filmben nyújtott call girl szerepéért.

Taylort 1958-ban hatalmas csapás érte, amikor férje, a filmproducer Mike Todd repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette. A férfi halála után Taylor a korszak egyik legnagyobb hollywoodi szerelmi botrányába keveredett, amikor viszonyba kezdett Todd közeli barátjával, Eddie Fisherrel. Fisher elvált Debbie Reynoldstól, és 1959-ben feleségül vette Taylort. A pár öt évig maradt házas, amíg a nő el nem hagyta Fishert Burtonért.

Aztán világraszóló hír lett, amikor Taylor hozzáment Burtonhoz 1964-ben. A színésszel a Kleopátra című film forgatása során ismerkedett meg, amely nemcsak Taylor hírnevét növelte, hanem elképesztő befektetésnek is bizonyult, hiszen a film 37 millió dollárból készült.

Richard Burton és Elizabeth Taylor 1963-ban a Kleopátra című filmben. Fotó: Silver Screen Collection/Getty Images

A Taylor-Burton kapcsolat tüzes és szenvedélyes volt. Együtt szerepeltek a filmvásznon a nagy visszhangot kiváltó Fontos személyekben, majd két évvel később a nagy sikerű Nem félünk a farkastól című filmben, amelyért Taylor megkapta második Oscar-díját a Burton által alakított alkoholista professzor túlsúlyos, dühös feleségének szerepéért.

A szakmai és magánéleti sikereket hullámvölgyek kísérték, ahogy telt az idő, a kritikusok már nem áradoztak róla, már nem is nagyon keresték. Taylor ekkor a jótékonykodásba menekült. 1991-ben létrehozta az Elizabeth Taylor HIV/AIDS Alapítványt, hogy nagyobb támogatást nyújtson a betegeknek, valamint finanszírozza a korszerűbb kezelések kutatását.

2002-ben könyvet is kiadott a gyűjteményéről My Love Affair with Jewelry címmel. Taylor segített népszerűsíteni Valentino Garavani és Halston divattervezők munkáit. 1997-ben a Christie’s elárverezte ékszer- és divatkollekcióit az ETAF nevű AIDS-alapítványa javára, majd halála után a Christie’s árverésre bocsátotta ékszer- és divatkollekcióit. Az ékszerek rekordösszegért, 156,8 millió dollárért keltek el, a ruhák és kiegészítők pedig további 5,5 millió dollárért.

Elizabeth Taylor 1968-ban a Doktor Faustban – Fotó: Columbia Pictures/Getty Images

Liz Taylor 2011-ben halt meg, és szavai jól jellemzik gondolkodásmódját. Azt mondta: „Elbűvölő lenne Liz Taylor ujján egy nagy gyűrűként reinkarnálódni.”