Ahogy a világ fejlődik, természetesen a sport is folyamatosan változik, új, modernebb sportágak tűnnek fel és próbálják meghódítani a fiatalokat. 1896, az első újkori olimpia óta nagyon sok idő telt el, nem kérdés, hogy bizonyos újításokra, reformokra időről időre szükség volt és van, mégis, az ember valósággal sokkot kap, amikor egy-egy addig (szinte) soha nem hallott sportágat kapcsolatba hoznak az ötkarikás játékokkal. Mennyire kell(ene) ragaszkodnunk a hagyományokhoz, mennyiben engedhetünk teret az újgenerációs sportoknak? Komoly dilemma, és azt hiszem, ez jórészt generációs kérdés.
Őszintén bevallom, 2019 nyarán kicsit kettős érzéseim voltak. Felkértek ugyanis egy munkára, melynek során a Budapesten rendezett World Urban Games (WUG), vagyis az Utcai Világjátékok bizonyos eseményein kellett szolgálatot teljesítenem. Parkour, breaktánc, frizbi, görkorcsolya és társai: ezen a megmérettetésen finoman szólva nem a hagyományos sportágakban mérik össze tudásukat a résztvevők, de ez egyáltalán nem véletlen. A WUG ugyanis deklaráltan olyan, a fiatalabb generációk érdeklődésére számot tartó, egyesek szerint extrémnek mondott sportokat vonultat fel, melyek hangulatukban, körítésben is teljesen mások, mint a hagyományos olimpián látott versenyek.
A budapesti WUG látogatói 95 százalékban tizen- és huszonéves fiatalok voltak. Menő alter zenék, rock és rap szólt a háttérben, az öltözködés alapján akár Seattle-ben is érezhettük volna magunkat, egy szó, mint száz: más volt a fíling, mint egy olimpián. Van összehasonlítási alapom, bár nem túl friss: a 2000-es és a 2004-es ötkarikás játékokon is volt szerencsém jelen lenni – mintha egy másik bolygón lettem volna. Már ott és akkor (mármint a WUG-on, a Nagyvásártéren…) nagyon érdekelt, hogy vajon ez a két világ, a patinás és az újhullámos sportágak és persze a két esemény nézői összemixelhetők-e, avagy ezek az események maradnak külön burokban, speciálisan az őket érdeklők számára megrendezve? A versenyszámok között természetesen erről beszélgettünk kollégákkal, résztvevőkkel, külföldiekkel is.
Tanulságos pár nap volt, annyi szent. A fiatal lányok és fiúk ugyanis kerek-perec kijelentették, hogy számukra az olimpia egy avítt, a környezetünket és a házigazda ország gazdaságát, államháztartását túlságosan és feleslegesen megterhelő esemény, ahol évtizedek óta a pénz határozza meg a történéseket. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság gigaszponzorokkal, horribilis összegekért köt szerződéseket, a tévés jogdíjakból ugyancsak busás bevételei vannak, sportdiplomaták tömege él jóval átlag feletti színvonalon az ötkarikás mozgalomból.
Ez azonban csak az egyik érvük volt. A másik, hogy az Y-, de főleg a Z-generáció tagjait már jóval kevésbé érdeklik a hagyományos sportágak, mint például a birkózás, az öttusa, a vívás és még sorolhatnánk, ahol ráadásul szerintük gyakran szubjektív alapon történik az eredmények elbírálása. Ezek a sportok – vélik ők – nem elég eseménydúsak, látványosak, márpedig tudjuk, hogy a fiatalok érdeklődésének felkeltéséhez ma már sokkal többre van szükség, mint akár 2-3 évtizeddel ezelőtt.
A legkonzervatívabb sportkedvelőnek is be kell tehát látnia, hogy ha ezeknek az ifjabb generációknak is vonzóvá akarjuk tenni az olimpiát, nem maradhat minden a régiben. Ehhez persze nem feltétlenül kell mindenféle agyament új sportágat betenni a programba. Az úszás, az atlétika, az asztalitenisz és persze a legismertebb labdajátékok népszerűsége a fiatalok körében is töretlen, legalábbis ha a nézettséget tekintjük. Az érintett szövetségek ugyanis az elmúlt 5-10-15 évben nagyon komoly reformokat hajtottak végre. Belátták, hogy a trendi közösségi oldalak használata, a versenyek látványosságának javítása akár showelemekkel, a színvonalasabb médiatartalmak biztosítása, a követhetőség révén nemcsak meg lehet tartani az érdeklődőket, de új rajongókat is be lehet vonzani, így a szponzorok is hajlandóak lesznek melléjük állni.
Ne tagadjuk, vannak olyan nekünk, magyaroknak kedvesnek számító sportágak, melyek nemzetközi szövetségeinél megállt az idő, no és rendre a korrupció árnyéka vetül rájuk. Most még mi, a középkorú sportkedvelők és persze az idősebbek felháborodva fogadnánk, ha például az öttusa kikerülne az ötkarikás programból (külön misét megérne, hogy a kombinált, utolsó szám, az „akadálypálya” bevezetése önmagában jó irány, illetve elegendő-e…), de lehet, hogy 20 év múlva már magától értetődő lesz.
Itt jön be a képbe, hogy milyen új sportokkal kell vagy kellene frissíteni a kínálaton. Már nem spekuláció, hanem tény, hogy a jövő évi párizsi játékokon debütál a programban a breaktánc. Ha valaki nekem anno, a 90-es évek elején, amikor Mc Hammer U Can’t Touch This-jére ugrándoztunk az osztálybulikon, azt mondja, hogy valami hasonlóból egyszer olimpiai sportágat farigcsálnak, az akkor még létező lipótmezei elmegyógyintézetbe küldöm. Megint őszinte leszek: az említett 2019-es WUG-on többször is benéztem a breakversenyekre. Baromi jól éreztem magam, mert laza, higanymozgású fiatalok egészen elképesztő táncpárbajokat produkáltak, jó volt a hangulat, szólt a zene, ment az őrjöngés, mintha egy New Yorkban játszódó mozi kellős közepébe csöppentem volna. Na de azért ilyen tevékenység tucatjával akadna még, miért nem például a cha-cha-cha vagy a waka-waka érdemelte ki ezt az elismerést?
Nincs tehát bajom a breakkel, sőt, de sokkal inkább a szórakoztatás, és nem a sport kategóriába sorolom. Nyilvánvaló, hogy lesz sikere, kíváncsiak lesznek rá az emberek, de az olimpia szellemisége, patinája szempontjából én ott mégis testidegennek érzem.
Ezzel persze nem lesz megállás, 2028-ban Los Angelesben újabb érdekes sportágak érkeznek majd. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ugyanis elfogadta az amerikai szervezők javaslatait, így Kaliforniában ott lesz a baseball/softball, a krikett, a lacrosse, a fallabda és a flag football (!) is…
Ezek közül, bármilyen furcsa is, csak utóbbi kettő számít majd abszolút újdonságnak. A baseball, illetve annak speciális változata, a softball már többször szerepelt a programban, legutóbb Tokióban is. A krikett 1900-ban, Párizsban, a lacrosse pedig 1904-ben és 1908-ban (London, illetve St Louis) szórakoztatta a közönséget.
A fallabda komoly népszerűségnek örvend Európában, így Magyarországon is, de mi a helyzet a flag footballal, egyáltalán mi a fene az? Nos, lényegében az amerikaifutballhoz hasonló sportról van szó, azzal a fontos különbséggel, hogy itt a testi érintkezés nem megengedett. 2002 óta rendeznek benne hivatalos világbajnokságokat, az eddig megszerezhető összesen 20 aranyéremből hetet zsebeltek be az amerikaiak, hármat-hármat a kanadaiak és a mexikóiak. Nem véletlen tehát, hogy Los Angelesből erősen lobbiztak érte, de hogy egy ilyen sportág az olimpián szerepelhessen…?
Hadd legyek a végén még egyszer őszinte. Az ötkarikás játékoknak, hangozzék bármennyire is pátoszosan, mindenkiről és mindenkinek szólnia kellene. Legalábbis nagyon sokaknak, nőknek és férfiaknak, időseknek és fiataloknak, a világ minden táján élőknek. A recept a sokaknál csökkenő népszerűsége ellensúlyozására az lehet, hogy a meglévő, tradicionális sportágakat megreformálják, vonzóbbá tegyék – lásd a példaként említett úszást vagy az atlétikát. Számos sportágnál tapasztalhatjuk ugyanakkor az elkényelmesedést, a tenni akarás hiányát, ami történelmi bűn, mert ezek egy része, ha így folytatódik, eltűnhet a süllyesztőben (és hogy ki ennek az igazi felelőse, nagyon fontos kérdés, de túlmutat e cikk keretein).
Természetesen nem zárhatjuk le az utat az új, feltörekvő sportágak előtt, de ezek programba vételét azért erősen kontrollálni kellene, és nem attól függővé tenni, hogy milyen anyagi és lobbierejű országok érdekeit szolgálják ki. A „flag football-jelenség” veszélyes precedenst teremthet, hiszen ilyen alapon a franciák ősi játékát, a petanque-ot, a Délkelet-Ázsiában közkedvelt lábtoll-labdát vagy a nálunk a hagyományainkhoz visszanyúló lovasíjászatot is bevehetnénk, de a break után szabadon a csárdás vagy a tuvaluiak népi tánca, a fakanau is szóba jöhetne… Nem is beszélve az egyre inkább (főleg persze a fiatalok körében) terjedő e-sportokról, melyeket ugyancsak sokan követelnek a programba. Soroljuk még?
Valahol meg kellene húzni a határt, de félő, hogy a szellem kiszabadult a palackból, és hamarosan flag football-meccsek képében kísért majd.
