Féltávnál járnak a csapatok a Premier League-ben, Arne Slot Liverpoolja egyelőre magabiztosan vezeti a tabellát. Sokan már elképzelhetetlennek tartják, hogy a Vörösök innen elbukják a bajnoki címet, de vannak olyan tényezők, amelyekre azért nem árt figyelnie a folytatásban Szoboszlai Dominik csapatának. Ezeket igyekeztünk számba venni. (Cikkünk a 20. forduló indulása előtt készült, a szerk.)
Meggyőzőnek tűnik a Liverpool, de régi igazság – és sokszor be is bizonyosodott már -, hogy az ördög nem alszik. No, nem a Vörös Ördög(ök)re gondolunk, az ősi rivális Manchester United ugyanis annyira gyenge mostanság, hogy ők egészen biztosan nem veszélyeztetik a Pool elsőségét. Arról viszont nincs szó, hogy Szoboszlai Dominik és társai hátradőlhetnének a karosszékükben hogy a májusi trófeaátadásról ábrándozzanak. A Vörösök első számú gólvágója, Mo Szalah a napokban úgy nyilatkozott, hogy nem követik el azt a hibát, hogy kiengedjenek, lehetőséget adva a riválisoknak a folytatásban. Azzal viszont mindenki tisztában van a Mersey partján, hogy még nagyon sok minden történhet a hátralévő hónapokban.
„Nagyon messze vagyunk még attól, hogy ünnepelhessünk – szögezte le a Pool menedzsere, Arne Slot is, akinek az irányításával a Pool 27 szezonbeli tétmeccséből csupán egyet veszített el, még szeptember közepén a Nottingham ellen hazai pályán. „Ha a győzelmeinket nézzük, többségük szoros küzdelemben született. Rengeteg kihívás vár még ránk.”
A holland tréner arra is utalt ezzel, hogy egy példátlan sérüléshullám vagy egy balszerencsés sorozat könnyen negatív spirálba sodorhat egy csapatot, amit az éveken át sebezhetetlennek, legyőzhetetlennek tartott Manchester City is megtapasztalt. Pep Guardiola gárdája bő két hónappal ezelőtt még egy pont előnnyel vezette a PL-tabellát a Liverpool előtt, jelenleg viszont 14 ponttal van lemaradva kihívójától, ráadásul egy meccsel többet is játszott nála.
Sokan emlékeznek még a Liverpool nagy ziccerrontásaira is. A 2014-es ezüstérem réme már megkopott valamelyest, de azért a Vörösök híveiben élénken él még Steven Gerrard legendás elcsúszása a Chelsea ellen, amely után a Pool nyerő helyzetből adta át az első helyet a Manchester Citynek, akik éltek is a lehetőséggel. Ennél jóval frissebb emlék a 2018/2019-es Premier League-idény, amikor a Jürgen Klopp által menedzselt Liverpool féltávnál veretlenül, sőt 20 meccs után mindössze 8 kapott góllal, a Cityvel szemben 10 pontos előnnyel vezette a mezőnyt. Ehhez képest a szezon második felében a Guardiola-brigád 19-ből 18 bajnokiját behúzta, a Pool pedig párszor botlott és végül 97 megszerzett pontja sem volt elég az aranyérem begyűjtéséhez.
Azt se felejtsük el, hogy tavasszal a Vörösökre még kőkemény fellépések várnak a Bajnokok Ligájában is. Igaz, ez az Arsenalra és a Cityre is érvényes – bár utóbbi esetében rezeg a léc, hiszen mélyrepülésének köszönhetően még a playoffba való továbblépése is bizonytalanná vált. A Chelsea viszont csak a Konferencia Ligában szerepel, ahol azért annyira nem kell megizzadnia és nem is létkérdés a számára, a sötét lónak számító Nottinghamnél és Newcastle-nél pedig semmilyen nemzetközi kupakötelezettség nem osztja meg a figyelmet.
Veszélyt jelenthet a Poolnál még az is, hogy néhány kulcsember szerződése lejár a szezon végén. Ez a helyzet Virgil van Dijk és Trent Alexander-Arnold esetében is, és kérdés, hogy ez mennyire befolyásolja a csapaton belüli hangulatot majd akkor, amikor az ő búcsújuk a vége felé közeledik. Főleg a holland védő kapcsán merülhet ez fel, hiszen ő csapatkapitánya, egyfajta szellemi vezére is az együttesnek. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy bár a Liverpool útjába kerülhetnek olyan banánhéjak, melyeken elcsúszhat a 19-szeres angol bajnok, az eddig látottak alapján nem erre kínálkozik a nagyobb esély: a Pool nemcsak messze a legtöbb pontot (45) gyűjtötte eddig, de a legtöbb gól is (ugyancsak 45) a nevéhez fűződik, és az Arsenallal holtversenyben a legkevesebb gólt (17) kapta.
Külön figyelmet érdemel, hogy a Vörösök elképesztően erősek a meccsek hajrájában, illetve a második félidőben. Az első játékrészek alapján csupán 31 pontjuk lenne, miközben az Arsenalnak 34, a második 45 perceket figyelembe véve viszont meg sem közelíti senki Szoboszlaiékat. Ráadásul vert helyzetből is rendre képes megújulni a Pool, hiszen 12 pontot gyűjtött olyan mérkőzéseken, ahol hátrányban volt. Még egy tényező, amely őket erősíti: az első számú gólfelelős, Mo Szalah döbbenetes formát mutat, 18 bajnokin 17 gólja és 13 gólpassza van, így az önmagához mérten kicsit hullámzóbb teljesítményt nyújtó Erling Haaland sem nagyon tudja tartani vele a lépést.
Miközben az Arsenal és a hónapokig várakozáson felül teljesítő Chelsea időnként érthetetlen botlásokkal nehezíti a saját helyzetét, a City problémáiról pedig már többször is esett szó, nem véletlen, hogy a fogadóirodáknál toronymagasan a Pool a favorit. A statisztikákkal foglalkozó szakportál, az Opta Analyst számításai szerint 88 százalékos valószínűséggel Arne Slot alakulata lesz a végén a befutó, az Arsenalnál alig 11, a Chelsea-nél 1,3, a City esetében pedig csupán 0,2 százalék az esély az első hely megszerzésére.
Úgy tűnik, innentől kezdve már nehéz lesz kiénekelni a liverpooliak szájából a sajtot.
A Premier League 2024/2025-ös szezonjának állása a 19. fordulót követően:
1 | Liverpool | 18 | 14 | 3 | 1 | 45 | 17 | +28 | 45 | |
2 | Arsenal | 19 | 11 | 6 | 2 | 38 | 17 | +21 | 39 | |
3 | Nottingham Forest | 19 | 11 | 4 | 4 | 26 | 19 | +7 | 37 | |
4 | Chelsea | 19 | 10 | 5 | 4 | 38 | 23 | +15 | 35 | |
5 | Newcastle United | 19 | 9 | 5 | 5 | 32 | 21 | +11 | 32 | |
6 | Manchester City | 19 | 9 | 4 | 6 | 32 | 26 | +6 | 31 | |
7 | Bournemouth | 19 | 8 | 6 | 5 | 29 | 23 | +6 | 30 | |
8 | Fulham | 19 | 7 | 8 | 4 | 28 | 25 | +3 | 29 | |
9 | Aston Villa | 19 | 8 | 5 | 6 | 28 | 31 | −3 | 29 | |
10 | Brighton & Hove Albion | 19 | 6 | 9 | 4 | 29 | 28 | +1 | 27 | |
11 | Tottenham Hotspur | 19 | 7 | 3 | 9 | 41 | 28 | +13 | 24 | |
12 | Brentford | 19 | 7 | 3 | 9 | 33 | 35 | -2 | 24 | |
13 | West Ham United | 19 | 6 | 5 | 8 | 23 | 35 | −12 | 23 | |
14 | Manchester United | 19 | 6 | 4 | 9 | 21 | 26 | −5 | 22 | |
15 | Crystal Palace | 19 | 4 | 8 | 7 | 20 | 27 | −7 | 20 | |
16 | Everton | 18 | 3 | 8 | 7 | 15 | 24 | −9 | 17 | |
17 | Wolverhampton Wanderers | 19 | 4 | 4 | 11 | 31 | 42 | −11 | 16 | |
18 | Ipswich Town | 19 | 3 | 6 | 10 | 18 | 33 | −15 | 15 | |
19 | Leicester City | 19 | 3 | 5 | 11 | 22 | 42 | −20 | 14 | |
20 | Southampton | 19 | 1 | 3 | 15 | 12 | 39 | −27 | 6 | |