17 évesen ért csúcsra, második felnőtt vb-jén.
Péntek este véget ért a 2025-ös PDC dartsvilágbajnokság, ami a sokak által remélt párosítást, két generációs tehetség, Luke Littler és Michael van Gerwen csatáját hozta el a döntőre. Vagyis a sportág történelmének eddigi legfiatalabb világbajnoka, a 2014-ben 24 esztendősen csúcsra érő MvG nézett farkasszemet a rekordjára törő tehetséggel.
A hazai pályán, a londoni Alexandra Palace-ben versenyző Littler másodjára indult el a felnőtt világbajnokságon, már tavalyi, debütáló tornáján is döntőig menetelt, de akkor még kikapott egy másik angoltól, Luke Humphries-tól. Azzal, hogy idén is elment az utolsó mérkőzésig, már megismételte Phil Taylor bravúrját (aki 30 éve, első két vb-jén szintén eljutott a győzelem kapujába), majd követte a legendás honfitárs példáját, és második nekifutásra felült a trónra.
Győzelméhez sok kétség nem férhetett, az első négy szettet mindösszesen három leget bukva húzta be, innen pedig nem is forgott veszélyben a diadal, 102.73-as átlaggal, 87 darab 100 pont, illetve 35 darab 140 pont feletti dobással, 12 „száznyolcvannal” zárta le az összecsapást.
Van Gerwen 2019-es vb-aranyérme óta már a harmadik döntőjét játszotta, viszont továbbra sem megy neki az utolsó akadály átugrása, ezt megelőzően Michael Smith és Peter Wright verte meg a hollandot.
A 2025-ös darts-szezont a Network4 felületein is követhetik majd, a márciusban induló European Tour minden állomását közvetítjük, beleértve a szeptemberi Hungarian Darts Trophy-t is.