A francia labdarúgás egyik legnagyobb alakja visszatért hazájába. Laurent Blanc, vagyis ahogy őt ismerik: az Elnök (Le Président) az Olympique Lyon vezetőedzője lett, ezzel elmondhatja magáról, hogy a hét legsikeresebb gall klub közül immár ötnél tevékenykedett pályafutása során. A szakember azon kevesek egyike, akik játékosként és trénerként is a legszűkebb elitbe kerültek. Ha valaki, ő tényleg képes lehet újra versenyképessé tenni a hétszeres bajnokcsapatot.
Nem kellett sokat várni az első edzőcserékre a Ligue1-ben. A francia labdarúgó-bajnokság 10. fordulóját követően kirúgták az ellenfél szurkolóinak mutogató Jean-Marc Furlant az Auexerre-től (ez a történet is megérne egy misét…), illetve az Olympique Lyonnal hullámvölgybe kerülő Peter Boszt. A holland szakember utóda nem akárki lett a hétszeres bajnoknál: Laurent Blanc, vagyis maga az „Elnök”.
Az egykori kiváló játékost minden idők egyik legjobb középhátvédjeként tartják számon,
de valójában középpályásként kezdte a pályafutását még a 80-as években a Montpellier-nél. Edzője, Michel Mézy azonban kiváló fizikai adottságai miatt (192 centi magas) rábeszélte, hogy próbálja ki magát liberóként, vagyis egy olyan középső védőként, aki a kapus előtt, de a többi hátvéd mögött helyezkedik, afféle „végső biztosítékként”. Ez a poszt ma már nem létezik, hiszen a három-, illetve négyvédős rendszerben a hátsó emberek egyvonalban állnak fel, de Blanc intelligenciáját remekül mutatta, hogy a 90-es években történt forradalmi változások után belső védőként is a klasszisok közé tartozott.
Nem mellesleg kiváló fejjátékának és a 11-eseknek köszönhetően rendkívül gólerős is volt:
az 1990/91-es szezonban védő létére 14 (!) gólt szerzett, így a Ligue1 bronzcipőse lett
(Jean-Pierre Papin és Kovács Kálmán mögött).
A Montpellier-korszak után (mely alatt egyébként Francia Kupát nyert a déliekkel) 1991-ben a Napolihoz igazolt, ahol először szerepelt légiósként, de a nápolyi klub a kivételek egyike volt abból a szempontból, hogy ott nem igazán találta a helyét. Érdekesség, hogy abban az idényben Diego Maradona csapattársa lehetett volna, de az argentin sztár éppen kokainfogyasztás miatti eltiltását töltötte.
Blanc visszatért Franciaországba, ahol a Nîmes-ben, majd az akkor még rekordbajnok St. Étienne-nél is magára talált, igaz, ezek a csapatok akkor nem képviseltek jelentős játékerőt. Nem úgy következő együttese, az Auxerre, ahol a legendás tréner, Guy Roux irányítása alatt 1995-ben – óriási szenzációt okozva – bajnok és kupagyőztes is lett.
A védő ismét felhívta magára a nagy európai klubok figyelmét, és Johan Cruyff személyes invitálására elfogadta a Barcelona ajánlatát. Csakhogy azon a napon, amikor igent mondott, a hollandot menesztették a katalánok, és ez rossz ómennek bizonyult. Sérülésekkel és szenvedéssel teli év volt az elnyert címek ellenére, Blanc itt sem érezte igazán jól magát, és mivel egy év volt hátra a hazai rendezésű, 1998-as világbajnokságig, ismét hazatért – ezúttal az Olympique Marseille-hez.
A pénzügyi botrányai után éledező OM-nél hamar vezéregyéniséggé vált. Az önbizalom-hiányos együttesnek hitet adott, a játékosok felnéztek rá, itt ragadt rá a tekintélye miatt a ’Le Président”, vagyis ’Elnök” becenév. Bár a bajnoki címről éppen csak, de lemaradtak és az UEFA-kupa-döntőt is elveszítették a Parmával szemben, a szurkolók imádták. Ennek ellenére 1999-ben a váltás mellett döntött, az Interhez igazolt.
Milánóban ugyan szintén trófea nélkül maradt, de 2000-ben elnyerte az Év Inter-játékosa díjat, vagyis ez az olaszországi időszaka egyértelműen jobbra sikeredett, mint a nápolyi.
Blanc-nak klubkarrierje végén járt még egy jutalomjáték: a Sir Alex Ferguson-féle Manchester Unitedhez került 2001-ben, és közvetlenül a visszavonulását megelőzően,
2003-ban megnyerte a Premier League-et a Vörös Ördögökkel.
Ami a válogatottat illeti, a sokak által valaha volt legjobb Les Bleus vezéreként 1998-ban világ-, 2000-ben pedig Európa-bajnoki címhez segítette a nemzeti csapatot. Emlékezetes volt a híres Blanc-puszi, melyet jó barátja, egyben csapattársa, a kapus Fabien Barthez kobakjára adott a meccsek előtt. Ezt a rituálét később a Manchester Unitednél is „eljátszották”, igaz, csak a Bajnokok Ligája-mérkőzések előtt. Amikor a hírhedt
Blanc-Desailly-Thuram-Lizarazu védelem állt fel a galloknál, egyszer sem szenvedtek vereséget!
Blanc-t a France Football olvasói a francia futballtörténelem negyedik legjobb játékosának választották Michel Platini, Zinedine Zidane és Raymond Kopa mögött.
Edzői pályafutása 2007-ben indult, amikor a Girondins Bordeaux mestere lett. A délnyugatiakkal 2009-ben,
tíz évvel ez előző aranyérem után bajnok lett a Ligue1-ben,
valamint megnyerte a Ligakupát és kétszer a Francia Szuperkupát is. A Bordeaux azóta sem tudott az élen végezni a bajnokságban.
2010-ben a francia válogatott szövetségi kapitányának nevezték ki, azzal a nem titkolt céllal, hogy két nem túl jól sikerült Eb után a 2012-es kontinensviadalon hasonlóan sikeresen szerepeljen, mint 2000-ben játékosként. A célt azonban nem sikerült teljesítenie, a korszak legsikeresebb együttesétől, Spanyolországtól simán kikaptak a lengyel-ukrán közös rendezésű torna negyeddöntőjében, Blanc pedig távozott a csapattól.
2013 nyarán, miután Carlo Ancelotti a Real Madridhoz távozott, elfogadta az akkor már az arab pénzek jóvoltából dúsgazdagnak számító Paris Saint Germain ajánlatát, és a következő években valósággal halmozta a trófeákat: három bajnoki cím, két Francia Kupa, három Ligakupa és három Francia Szuperkupa került a vitrinbe a párizsiaknál az ő irányítása alatt. Igaz, a nagy álom, a Bajnokok Ligája-győzelem nem jött össze – nem mellékesen egyik utódjával sem azóta.
Kétszer volt az Év edzője Franciaországban, háromszor konkrétan a Ligue1-ben, 1998-ban pedig megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjét (Ordre national de la Légion d’honneur).
Lyon előtt volt egy kis katari kalandja is, ami nem sült el valami jól: az Al-Rayyan együttesénél nem váltotta meg a világot, de elmondása szerint most végre ismét megtalálta a megfelelő kihívást egy olyan komoly hagyományokkal bíró klubnál, ahol fanatikus szurkolótábor, csodálatos stadion és hamarosan bombaerős gazdasági háttér segítheti a munkáját. Heteken belül bejelenthetik ugyanis az új tulajdonos, John Textor érkezését, és az üzletember informálisan már biztosította is Blanc-t arról, hogy a téli átigazolási időszakban számíthat a támogatására. Egy ilyen kombó – világsztár edző és bombaerős keret – pedig jó hír lehet azok számára, akik komoly konkurenciát szeretnének a PSG-nek.
LAURENT BLANC
Született: 1965. november 19. (Alès)
Sikerei játékosként:
Montpellier: Francia Kupa-győztes (1990)
Auxerre: francia bajnok (1995), Francia Kupa-győztes (1995)
Barcelona: Király Kupa-győztes (1997), Spanyol Szuperkupa-győztes (1996), KEK-győztes (1997)
Manchester United: angol bajnok (2003)
Francia válogatott: világbajnok (1998), Európa-bajnok (2000)
Sikerei edzőként:
Bordeaux: francia bajnok (2009), Ligakupa-győztes (2009), Francia Szuperkupa-győztes (2008, 2009)
Paris Saint Germain: francia bajnok (2014, 2015, 2016), Francia Kupa-győztes (2015, 2016), Ligakupa-győztes (2014, 2015, 2016), Francia Szuperkupa-győztes (2013, 2014, 2015)
