A skót Premiership legnagyobb meccsével folytatódik a bajnokság a 22. forduló szuperrangadóján.
A mérkőzésnek különösen nagy tétje van, ugyanis a szezon kezdetet óta magabiztosan vezető Rangersre a Celtic a hétvégén lőtávolon belülre ért: mindössze két pont választja el a liga legnagyobb csapatait az élen.
Az ARENA4+-on láthatták, amint a Ross County megfogja Giovanni van Bronckhorst csapatát, eközben a Celtic egy utolsó perces góllal verte a Dundee Unitedet 1-0-ra, különösen élessé téve ezzel a szerdai összecsapást.
Mindkét csapat veretlen az utóbbi öt bajnokiján, de míg a Rangersnek két iksz is becsúszott a legutóbbi három meccsen, addig a Celtic négyből négyet nyert. Tette mindezt úgy, hogy legjobbját, a japán Kyogo Furuhasit immár több, mint egy hónapja nélkülöznie kell. A nyáron igazolt, a szezonban 16 gólos támadó még karácsonykor húzódott meg, és Ange Postecoglu edző pesszimista a játékával kapcsolatban.
Nélküle is hasítanak viszont, hazai pályán pedig nem kis esélyük van a győzelemre, ezzel hogy átvegyék a vezetést a tabellán.
A Rangersnél ugyanis gondok vannak a védekezéssel, három meccsen kaptak négy gólt, így engedték fel magukra a nagy ellenfelet.
Van Bronckhorst edzőnek nincsenek fontos hiányzói, de az fájhat, hogy a hétfőn megszerzett sztárigazolás, a Juventustól érkezett Aaron Ramsey még nem meccsfitt. A még mindig csak 31 éves, pengés középpályás nagy erősítés lehet, ám valószínűleg csak a hétvégétől.
Az erőviszonyok kiegyenlítettebbek, mint az elmúlt bő másfél évben bármikor, az előző bajnokságot veretlenül nyerő Rangersszel szemben a felfutó Celtic talán kicsit esélyesebb szerda este.
A meccset élőben láthatják az ARENA4-en 20 óra 45 perctől.