Első alkalommal jelentkezünk UFC-gáláról élőben

Vasárnap hajnalban újabb történelmi közvetítéssel jelentkezünk, ugyanis a rajongók első alkalommal láthatnak élőben a NET4+ oldalán gálát a világ első számú MMA-szervezete, a UFC szervezésében.

A nevadai UFC Apexben sorra kerülő estén egy női szalmasúlyú összecsapás lesz a főmérkőzés, ezen Mackenzie Dern és Amanda Ribas találkozik majd egymással.

A két, egyébként rendkívül csinos harcos amazonnak ez lesz a második összecsapásuk egymással karrierjük során, 2019 októberében Ribas a floridai Tampában egyhangú pontozással diadalmaskodott.

A UFC-ben jelenleg két olyan versenyző van, akit a nők között két súlycsoportban is rangsorolnak, az egyikük éppen Ribas, aki márciusban egyel feljebb, légsúlyban állt a ketrecbe, de pontozással alulmaradt a korábbi kétszeres bajnok Rose Namajunasszal szemben.

Dernt a hatodik helyen jegyzik jelenleg, karrierjéről összességében elmondható, hogy a mögötte lévőket magabiztosan verte, a nehezebb ellenfeleken viszont nem tudott túllépni. A korábbi többszörös brazil jiu jitsu világbajnoknak nagy lökést adhatna pályafutásában, ha vissza tudna vágni riválisának.

A gála második számú főmeccsén két UFC-veterán,  Santiago Ponzinibbio és Carlston Harris csap össze egymással férfi váltósúlyban. Az argentin Ponzinibbio már 12 éve tartozik a UFC kötelékébe, 2018 és 2021 között viszont nem lépett ketrecbe, sőt, egy bakteriális fertőzés miatt még a pályafutása is veszélybe került. Végül sikerült visszatérnie, azóta azonban 2–5 a mérlege, igaz, ezek közül három alkalommal is csak megosztott pontozással marad alul aktuális ellenfelével szemben.

Harris az elmúlt évben csak egyszer lépett ketrecbe, májusban az első menetben KO-vereséget szenvedett Khaos Williamstől.

A hajnali 1.00-kor kezdődő gála kommentátora Kun Zsolt lesz.