Malatinszky Tibor 1938-ban, hétéves korában járt először a fatribünös Fradi Stadionban, ott volt azon a mérkőzésen is, amikor leszakadt a lelátó. Később a Népstadionban és az Albert Stadionban is buzdította kedvenc csapatát, ő a klubtörténet kétharmadának élő tanúja. Az alábbiakban a 93 éves Ferencváros szurkoló többek közt beszél a régi meccsek hangulatáról, a legnagyobb Fradi játékosokról, a mostani Ferencvárosról, no meg arról is, hogy éppen az FTC miatt nem disszidált, azt meg egyértelműen kijelentette, őt a Fradi élteti még mindig.
A Ferencváros hazai bajnoki mérkőzéseinek rendszeres látogatói a tanúi annak, hogy milyen szeretet és tisztelet övezi Malatinszky Tibort, aki minden alkalommal elmaradhatatlan Fradi címeres sáljában foglalja el a helyét a Groupama Arénában. Sok fiatal is odamegy hozzá, mert érdeklik a régi történetek, a feledhetetlen meccsek emlékei, amelyeket a 93 éves drukker többnyire a helyszínen élt át.
A zöldek fellépéseiről csak felesége betegsége miatt maradt el, erről és a Fradi iránti kötődéséről így beszélt nekünk:
- “Édesapámnak köszönhetem, s nem tudok elléggé hálás lenni neki azért, hogy fradista lettem. Ő hozott fel először Devecserről az első meccsemre a fatribünös stadionba, ott voltunk azon az magyar–osztrákon is az Üllői úton, amikor leszakadt a lelátó. Szerencsénk volt, hiszen mi ekkor a Springer szobor közelében szurkoltunk, noha a általában a játékoskijáró közelében, a Viharsarokban szoktunk lenni, később a feleségemmel is mindig ott álltunk a tribünnek dőlve, így távolról láttuk csak a drámai eseményeket. Sajnos kódolva volt a tragédia, hiszen 1911-ben épült a stadion, a világháborút is átvészelte, 1947-ben aztán néhány nap alatt két meccset is játszottak ott, az elkorhadt lelátók meg nem bírták ezt el. Aztán 1963-ban lebontották a patinás stadionunkat, a Népstadionban is rendre ott voltunk a Fradi meccsein, a feleségemnek Rákosi Gyula, nekem meg Albert Flóri volt a kedvencem. Imádtunk meccsre járni, rajongtunk a Fradiért, ezért is nem mentünk külföldre 1956-ban, jóllehet, gondolkodtunk ezen Máriával. Később kimaradt tizenkét év, amíg a feleségemet ápoltam, aki itthon feküdt az ágyában. Megtanultam főzni, takarítottam, bevásároltam, egyszerűen nem hagyhattam magára, ekkor csak a tévén követhettem a csapat mérkőzéseit. A halála nagyon megviselt, sokáig nehezen mozdultam ki a lakásból, mígnem két évvel ez előtt egy ZTE elleni bajnokira kivittek a barátaim, az óta egyetlen hazai meccsről sem hiányoztam. Nagyon hiányzott ez az érzés, ahogyan gyerekként, majd felnőttként, most öregemberként is ünnep számomra minden Fradi-meccs. A bajnoki címeket pedig tapssal és borral ünnepeltem meg – persze, mértékkel.“
Olyan kevesen élnek már a szemtanúk közül, hogy megkértem, beszéljen arról, hogy mi volt a régi fatribünös Fradi-stadion varázsa, elvégre a kortársak ódákat zengtek annak hangulatáról.
- “Valóban kivételes atmoszférát teremtett anno a Fradi-tábor a stadionban, olykor hasonló a hangulat itt, a Groupama Arénában is, ezért előjönnek az akkori emlékek is, persze, egészen mások ma már a körülmények. Annak idején legtöbbször harmincöt, negyvenezer néző is összezsúfolódott a lelátókon, igaz, két tribün kivételével csak állóhelyek voltak. Mostanság már sok klubnál használják a B-közép kifejezést, ám azt kevesen tudják, hogy ez a Fradinál jelent meg először és minket illet a név. A fatribünös stadionban a B-lelátó alatt helyezkedett el a B-közép, amelynek én is tagja lettem, a csoportban pedig mindenki ismert mindenkit. Ugyanakkor mi a „Viharsaroknak” elnevezett lelátórészen, a játékoskijáró felett álltunk legtöbbször, ez szakadt le az osztrák meccsen, ahogy mondtam, mi a Springer szobor mellől láttuk a drámát. Nagyon szeretem a Groupama Arénát, szenzációs az akusztikája, ám az én szívem csücske mindig is a fatribünös pálya marad, csodás emlékeim vannak az ottani hangulatról.”
Érdemes meghallgatni Tibi bácsit, hogy melyik volt az általa látott legjobb Fradi, no meg egy drámai személyes történetet is megosztott velünk, amely affér az Aranycsapat játékosai között esett meg:
- “Nagy kedvencem Sárosi György, a népszerű Gyurka volt, aki a pályán és azon kívül is igazi úr volt, és aki az utolsó fellépésén az Üllői úton így köszönt el a közönségtől: Isten áldja Önöket, Isten áldja a Ferencvárost! Sajnos az ő hamvait végakaratát tiszteletben tartva nem sikerült hazahozni, Genovában nyugszik. Számomra nemcsak Magyarország, hanem a világ legjobb csapata máig az, amelyik 1949-50-ben megnyerte a bajnokságot Az én szememben Henni Géza volt minden idők legjobb Fradi kapusa, és ekkor alakult ki a legendás Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor csatársor, amelynél én soha nem láttam jobbat, száznegyven gólt szerezve nyertük meg a bajnokságot. Egy évvel később azonban szétszedték a csapatot, Budai Laci és Kocsis Sanyi a Honvédhoz, Henni Géza és Deák Bamba a Dózsához lett irányítva. Czibort is a Honvédhoz küldték, ő azonban megtagadta ezt, inkább Csepelre ment, majd egy évvel később sikerült móresra tanítva átigazolni Kispestre. Előtte viszont egy rémisztő jelenetnek voltam tanúja a nagybátyámmal, akivel a Centrum Étteremben ültünk, mellettünk pedig a komplett Honvéd Puskás Öcsistől, Bozsikostól, Budai Púposon át Kocsis Kockáig mindenki az akkori katonai uniformisban. A Holéczy zenekar játszott, Ákos Stefi énekelt a pódiumon, éppen kortyoltuk az elénk rakott kisfröccsöket, amikor nyílt az ajtó és belépett Czibor Zoli, a zöld-fehér keresztcsíkos Burberry pulóverben, amely szinte megegyezett a klasszikus Fradi-mezzel, megkerülte az asztalt, megállt Budai és Kocsis előtt, köpött egyet, majd távozott. Az étteremben megállt a levegő, hosszú percek teltek el, mire mindenki felocsúdott a történtek után, innentől csak suttogva beszéltek egymással az emberek.“
Miként emlékszik arra az időszakra, amikor Albert Flórián és Varga Zoltán együtt játszottak, miért alakult ki feszültség a két klasszis között?
- “Azért, mert Varga Zoli, aki istenadta tehetség, világklasszis volt, egyben összekötő, nehezen viselte, hogy Flóri körül nagyobb a felhajtás, az elismerés. Persze, Albert is világklasszis volt, én pontosan tíz évvel voltam idősebb nála, ezért már ifista korában láttam futballozni, s már akkor sem lehetett tőle elvenni a labdát. A világon senki nem vezette úgy maga alatt a labdát, mint Flóri, no meg nagyon sok meccset az ő góljával nyertünk meg. A Császár stílusa, góljai után tombolt a közönség, áldás volt a Fradinak, hogy Zoli és Flóri, a két zseni egy csapatban játszhatott.”
S mi a véleménye a mai Fradiról, meg az elmúlt évek sikereiről?
- “Ki merem jelenteni, ráadásul nagy kockázat sincs benne, a Ferencváros történetének két legjobb elnöke, Springer Ferenc és Kubatov Gábor. Ahogy utóbbi a megszűnés határáról felemelte, majd virágzásnak indította a klubot, az történelmi esemény. Nagyon megemelte a lelkemet, amikor itt a Groupama Arénában is meglátogatott és elbeszélgetett velem, akiből árad a Ferencváros iránti rajongás. Nagy előnyünk a riválisokkal szemben, hogy ilyen elnökünk van, igaz, így is több évre volt szükségünk, hogy újra bajnokok legyünk. Most viszont már zsinórban a harmadik bajnoki címet ünnepelhettük, nagyon jó csapatunk van, és tény, hogy sok külföldi található a keretben, de nemzetközi szinten csak így lehet eredményt elérni, márpedig klubszinten az elmúlt években kizárólag a Fradi hoz pénzt és pontokat a magyar labdarúgásnak. Nálunk játszik a legkiválóbb magyar center, Varga Barnabás, névrokona, Varga Ádám pedig Dibusz Dénes után hosszú távon is megoldhatja a kapuskérdést a csapatnál. Azt meg az MLSZ elnökének, Csányi Sándornak üzenem, hogy hiába kritizálja a Ferencvárost a magyar játékosok hiányát említve, a legtöbb futballistát a honi klubok közül éppen a Fradi adta az elmúlt években a válogatottnak.“
Reméljük, még sokáig találkozhatunk személyesen a Groupama Arénában – adja magát a kérdés, mivel lenne a legboldogabb az következő szezonban?
- “Nálam mindig a bajnoki cím a legfontosabb. Eddig huszonkét bajnokságot éltem meg személyesen, nagyon örülnék, ha zsinórban a hetedikre, az én életemben a huszonharmadikra is koccinthatnék fradista barátaimmal. Elvégre engem a feleségem halála után egyértelműen a Fradi tart életben. Egyszerűen nem tudnék létezni a klub nélkül. “
