Ennyit ér a cégeknek, hogy drága ruhákat adnak a hírességekre a díjkiosztókon

Számszerűsítve körülbelül 5,6 millió dollárt kaszált a Dior az Emmy-díjkiosztón, mindezt pedig Jenna Ortegának köszönhetik. De sokat ért a The Last of Us sztárja, Pedro Pascal megjelenése is. Az általuk viselt luxusmárkák az első helyet foglalták el a legfrissebb 2024 Red Carpet Power Rankingben, amely a The Hollywood Reporter és a Launchmetrics együttműködése. A mesterséges intelligenciát használó szoftver-, adat- és elemzőcég saját algoritmus segítségével nyomon követi a médiahatás értékét (MIV), pénzben kifejezve, mennyit értek a közösségimédiás posztok, a szerkesztőségek által írt cikkek és a többi megjelenés, amely az adott alkalomnak köszönhető. Szóval hogy mennyit nyerhetnek a cégek azzal, hogy mindenki ezekről a ruhákról beszél.

Az Emmyre, ahol nem volt hiány könnyekben, mindenki mindig szépen felöltözik, kérdés, kinek mit jelent a szép. Mindenesetre voltak, akik rossz szabót választottak, van, akit mind mellét, mind terheshasát közszemlére tette, de szerencsére voltak kevésbé elvadultak is.

Az egyébként szinte mindig sötét, vészjósló ruhákban mutatkozó Ortega nem csinált mást, mint, hogy egy Dior Haute Couture pántnélküli tüllruhában jelent meg az eseményen, amelyet kézzel hímeztek. Hozzá Dior Joaillerie arany és gyémánt ékszereket vett fel. Ezzel a tettével, az említett előzmények ismeretében fejtette ki dollármilliókat érő médiahatását, ami messze a legjobb helyezés mind a nők, mind a férfiak között a 2023-as Emmy Awards vörös szőnyegén.

A színésznő (aki a legendás párizsi ház globális nagykövete) éteri Dior Haute Couture ruháját Maria Grazia Chiuri kreatív igazgató tervezte. A Dior, amely 45,6 millió Instagram-követővel büszkélkedhet, 239 900 kedvelést kapott Ortegáról szóló posztjára – ez is egy mód arra, hogy egy márka saját közösségi médiája hogyan növelheti a vörös szőnyegen szerzett ismertségét. De nézzük, kik termeltek még sok pénzt a cégeknek, akiknek ruháját viselték!

Ortega ruhájának ereje még lenyűgözőbb, ha figyelembe vesszük, hogy Ayo Edebiri, aki a legjobb női mellékszereplőnek járó 2023-as Emmy-díjat vihette haza, valószínűleg több kameraidőt és több címlapot kapott, mint az est egyik kiemelt győztese. Edebiri bőrből készült, pánt nélküli ruhája, amely a Louis Vuitton egyedi tervezése volt, 3,3 millió dolláros médiahatást ért el. Jessica Chastain egy fluoreszkáló zöld rojtos Gucci ruhában, Aubrey Plaza egy Loewe-ruhában érkezett, amely, mondjuk ki, meglehetősen extravagáns volt, Riley Keough pedig egy Chanel-együttesben, ahol az organza ruha alatt egy rövidnadrág rejtőzött. Ők azok, akik elvitték a TOP5 helyet a képzeletbeli versenyben.

Plaza helyezését részben egy népszerű mémnek köszönheti, amely az este folyamán bukkant fel, és a színésznő ruhájának felső részét a Szex és New York hatodik évadának hatodik epizódjából származó hírhedt sárga post-it cetlihez hasonlította, amely két szereplő szakításának aktív részese volt. Szerencsére a színésznő jól vette a dolgot, és maga is kiposztolta azt.

És akkor jöjjenek a férfiak! Pedro Pascal a vörös szőnyegen öltöny és szmoking helyett inkább más tipusú, jóval kényelmesebb ruhákat választ. Megértjük, szmokingban egész este roppant kényelmetlen lehet. Ráadásul Pascal nemrég megsérült, így egy karrögzítőt is kellett hordania. Együttese – amelyet a Valentino kreatív igazgatója, Pierpaolo Piccioli tervezett a színész számára – 1,2 millió dolláros MIV-értéket eredményezett. Ebből következik, hogy bár a férfiak egyre izgalmasabban öltözködnek a vörös szőnyegen, de még mindig arról beszélnek az emberek, miben jelent meg egy-egy híres nő az eseményen.

Fotó: Kevin Winter/Getty Images

Egy másik Emmy-győztes is a második helyen találta magát: a legjobb színésznek járó White 998 000 dolláros médiahatás-értéket kapott Giorgio Armani szettjééért. A fehér estélyi zakó, hozzá illő ing, fekete nadrág és csokornyakkendő párosítás nem volt túl sok, se túl kevés, mondhatni kissé unalmas volt – nem úgy, mint a Calvin Klein reklámjában, ahol sokkal többet mutatott meg a testéből.

Jeremy Allen White (Fotó:Kevin Mazur/Getty Images)

A harmadik és a negyedik helyet is elfoglaló Tyler James Williams szintén nem hagyományos vörös szőnyeges szettet választott. A Dolce & Gabbana tervezte fekete bőrszett a közösségi médiában tarolt, többek között ezért is szerzett az olasz márka 596 000 dolláros médiahatás-értéket, míg Cartier ékszerei, köztük egy 18 karátos fehéraranyból és gyémántokból készült C de Cartier nyaklánc, 350 000 dolláros MIV-értékkel kullogott mögötte.

A szett megtekintéséhez lapozzon, és közben nézze meg, kik érkeztek még az olasz páros szettjében!

Az első 5 helyezett utolsója Trevor Noah lett, aki Giorgio Armani fekete bársonyzakójában vette át a legjobb talksorozatért járó Emmy elismertést, a műsor győzelme pedig minden bizonnyal hozzájárult Noah ötödik helyezéséhez és 311 000 dolláros MIV-jéhez.

A Red Carpet Power Rankings következő állomása: a 66. Grammy-díjátadó, ahol Taylor Swift, Jon Batiste és Phoebe Bridgers is a jelölt művészek között van, akik várhatóan a vörös szőnyegen is el fogják lopni a show-t!