Harminc éve került a mozikba a Forrest Gump, ami egyfelől ijesztő, hiszen hogy a fenébe repült el ilyen gyorsan ennyi idő – másfelől zavarbaejtő, hiszen hogyhogy még csak harminc éves ez a filmklasszikus, hát egészen olyan, mintha egy más korból származna, egy egészen más típusú filmművészetből.
Utóbbi mondjuk nem hülyeség, hiszen bár a dulakodós franchise-oknak éppen leáldozni látszik a csillaga, azért bőven várni kell még arra, amikor a drámai és/vagy elgondolkodtató forgatókönyvekből született filmek túlsúlyba kerülnek a mozikban. Szóval inkább becsüljük meg, amink van, és a jobb megismerés végett, az E! News nyomán közlünk is néhány érdekességet, amelyet nem biztos, hogy tudott Robert Zemeckis filmjéről. (Ami egyébként majdnem Terry Gilliam filmje lett, hát milyen szürreális lett volna már a végeredmény?!)
Az talán ismert, hogy a forgatókönyvet Winston Groom 1986-ban megjelent regénye alapján írták. Groom utóbb úgy nyilatkozott, hogy a főszereplő „durvaságait finomra csiszolták” a filmkészítők, és míg ő eredetileg John Goodmant látta maga előtt Forrestként, elsőként John Travoltát kérték fel az alakításra. Ő viszont a Ponyvaregény kedvéért visszautasította a lehetőséget – nem úgy Tom Hanks, aki másfél órával a forgatókönyv elolvasása után elvállalta a feladatot. Nemcsak szakmailag, hanem anyagilag is jól járt: ahelyett, hogy egyszeri tiszteletdíjat kapott volna a munkája után, százalékos részesedés járt neki a film nyereségéből, így végül körülbelül negyvenmillió dollárt kapott a szerepért. Groom ehhez képest 35 ezer dollárt kapott, illetve három százalékot a film nyereségéből – ez utóbbiból viszont egy fillért sem látott, és a filmért megítélt hat Oscar-díj egyik köszönőbeszédében sem hangzott el a neve.
Nemcsak a rendező és a főszereplő, hanem egy fontos mellékszereplő is más lett volna a készítők eredeti szándékai szerint. Gary Sinise előtt komolyan fontolóra vették, hogy Joe Pesci legyen Dan hadnagy, hálistennek emellett az elképzelés mellett nem tartotak ki. Hanks és Sinise végül három filmben játszott együtt: a Forrest Gump mellett az Apollo 13-ban és a Halálsoronban. Mindhármat jelölték a legjobb filmnek járó Oscarra, de csak az első kapta meg.
Nézzük a másik fontos férfi mellékszereplőt: a B.B.-t játszó Mykelti Williamson a maszkmesterek segítségével elképesztően valósághű, lecsüngő szájprotézist viselt a filmben, ami, mint azt három évvel a film megjelenése után elmondta, majdnem tönkrevágta a karrierjét. „A Forrest Gump után nem találtam munkát. Senkinek sem tűnt fel, hogy műszájat viseltem, és ugyanaz a srác vagyok, aki már 11 tévésorozatban játszott. Azt hitték, a rendező talált egy fura külsejű srácot, és beállította a kamera elé.” El kellett mennie David Letterman esti beszélgetős műsorába, hogy az embereknek leessen a tantusz.
És most jöjjön az ellentmondásos megítélésű Jenny: bár a filmben nem hangzik el, hogy a hányatott sorsú nő életének milyen betegség vet véget, a közönség kimondva-kimondatlanul az AIDS számlájára írta a veszteséget. Groom 1995-ben megjekent regényfolytatása azonban közli, hogy hepatitis C volt az ok. Egyébként majdnem film formájában is lett folytatás, de szeptember 11. után Zemeckis és Hanks is úgy érezték, a történet már nem állná meg a helyét a mai világban – hivatalosan azóta is fejlesztés alatt áll az ötlet.
A Vietnámban játszódó jeleneteket egy déli golfpályán vették fel, a hegyeket digitális utómunkával helyezték el. De volt más trükk is: amikor távolról látjuk a futó Forrestet, az szinte mindig Jim Hanks, a főszereplő öccse. És még egy apróság, az utolsó fontos mellékszereplőről: Sally Field annak ellenére játszhatta el Tom Hanks anyját, hogy csak tíz év van köztük. Hat évvel korébban még szerelmespárt alakítottak egy másik filmben.
