Noha engem már óvodás koromban is jobban foglalkoztattak az olyan kérdések, hogy mondjuk létezik-e más létforma a Földön túl, vagy egyéb ty-betűvel kezdődő magyar főnév a tyúkon kívül; hogy mi lenne, ha öt évesen felkérnének egy rádióműsor vezetésére (és vajon fel tudnék-e kelni hozzá); vagy hogy ha anyukám meglepetéssel vár otthon, az nehogy banán legyen – viszont állítólag vannak olyan lányok, akiket nem ezek a gondolatok kötnek le, hanem már egészen kicsi koruktól fogva az esküvőjük napjáról ábrándoznak. Hogy milyen lesz a férj, annyira nem is lényeges, a milyenfajta és milyenszínű virágok elrendezése, a székekről lógó masnik, a tizenöt emeletes torta vagy a kacsamájszuflé borókás tejfölropogóssal sokkal fontosabb kérdések, a ruháról nem is beszélve, amelynek kiválasztásához tényleg kellhet minimum 25 év morfondírozás, ha igazán tökéleteset szeretne az ara.
A döntés valóban nehéz, pláne manapság, amikor annyira szerteágazóak a trendek, hogy gyakorlatilag bármilyen stílusban, anyagból, színekben választhatunk ruhát, de akár húzhatunk magunkra zöldessárga budiajtót is teniszcsíkos térdzoknival, ha úgy tartja kedvünk. De vajon miért alakult így, és hogyan jutottunk idáig?
Érdekes tény, hogy gyakorlatilag 1840 óta, amióta Viktória királynő hozzáment Albert herceghez, és divatba hozta a fehér esküvői ruhát, nem sok változás állt be a divat ezen szegmensében. Persze minden időszaknak megvoltak az aktuális jellemzői, és az épp uralkodó divatirányzathoz vagy magához a korszakhoz alkalmazkodtak, látványos különbségekkel mégsem kellett számolni. A fehér és annak árnyalatai, az anyagok – a csipke, a selyem, a sifon vagy a tüll, és főként az uszály mint kötelező elem, mindvégig az esküvői ruhák részét képezték vagy így, vagy úgy. Az egyetlen kirívó eltérés talán a negyvenes évek háborús időszakára tehető, amikor értelemszerűen a nőknek kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, minthogy valami túlbonyolított, habibabi ruhában esküdjenek. Például amikor Ava Gardner először férjhez ment Mickey Rooney-hoz, szürke kosztümöt, fekete fátylat és fehér szalagos virágdíszt viselt, amelyet a hajtókájára tűzött.
Az elmúlt majdnem 185 év tapasztalatai alapján tehát joggal gondolhatjuk, hogy az esküvői ruhának klasszikusnak és fehérnek kell lennie, ez azonban már nagyon nem így van, a menyasszonyi viselet meghatározó tényezője most már sokkal inkább az, hogy milyen érzést vált ki a viselőjéből – minden más csak az aktuális trendek és a személyes preferenciák kérdése. Az egyik legfontosabb személyes preferencia pedig maga az egyediség, hogy a házasulandó nők minél inkább kifejezhessék saját magukat, és hangsúlyozzák másoktól való különbözőségüket. Teret kaptak a bohó stílusú darabok, a merész, színes modellek, az itt-ott felsliccelt, szexi miniszoknyák, a több részes, hímzett-mintás szettek, az overálok, vagy azok a ruhák, amelyek nem sok teret engednek a képzeletnek. Ennek az elsődleges oka (az egyediség vágyán túl persze), hogy míg annak idején az esküvői ruha a szüzesség és az ártatlanság jelképe volt, manapság inkább a szingliélet végét, egy új élet kezdetét szimbolizálja, amely nem feltétlenül jár együtt azzal, hogy szendék vagyunk és ártatlanok (meg hát különben a kismamáknak gyártott esküvői ruhák is elveszítenék létjogosultságukat). Aztán ott van a közösségi média szerepe is, hogy a nők szinte azonnal szembesülnek azzal, hogy a hírességek és az influenszerek milyen ruhákban esküsznek, az általuk teremtett divathoz pedig nyilván illik alkalmazkodni.
A modern esküvői ruhák sokszínűsége mögött persze a divattervezők kreatív szabadsága is áll. Olyan világhírű tervezők, mint Vera Wang, Monique Lhuillier vagy Zuhair Murad újraértelmezték ezeket a ruhákat, és elhagyva a klasszikus normákat olyan öltözékeket alkottak, amelyek teljesen eltérnek a régiektől, és sokszor inkább tűnnek művészeti alkotásnak, mint hordható daraboknak, amelyekben az ember szívesen mutatkozna mások előtt. Pedig a kényelem sem elhanyagolható szempont – sokan erre esküsznek, és tök jó, hogy a számos változással egy időben ez az aspektus is teret nyerhetett.
Egy másik fontos trend a testpozitivitás előretörése: vagyis hogy fogadjunk el mindenkit olyannak, amilyen, és ne akarjuk (pláne az esküvőjén) olyan ruhába erőszakolni, amiben két ájulás között egy jó pörköltet sem tud magába fogadni, vagy csak simán nem illik az alkatához. Szerencsére a tervezők manapság felismerik ezt az igényt, és gyakran lazább szabású, elasztikus anyagokkal kiegészített darabokat alkotnak, amelyekben lehet mozogni, és még jól is állnak. Tehát manapság már nem az a cél, hogy „beleférjünk” az adott ruhába, hanem az, hogy kényelemben, felszabadultan élvezzük életünk legfontosabb napját.
Az utóbbi években a fenntarthatóság is fontos szempont lett a menyasszonyi ruhák tervezésében, ugyanis egyre több nő keres olyan ruhákat, amelyek környezetbarát vagy újrahasznosított anyagokból készülnek. Meg az sem egy utolsó szempont, ha a ruhát máskor is fel lehet venni, ahelyett, hogy molyok zabálnák fel a szekrényben, amíg oda nem adjuk nagyvonalúan a lányunknak/menyünknek, aki minden bizonnyal épp erről álmodott kislánykorában. Az igazán szent személyeket pedig az is motiválja, ha tudja, hogy a ruhája olyan tervezőhöz, márkához vagy céghez köthető, amelyek felelősséget vállalnak a gyártási folyamatokért, és biztosítják, hogy a ruhákat tisztességes munkakörülmények között gyártották. Szóval a lényeg, hogy mindenki azt húz, amit akar, vagy annak az ellenkezőjét.
Lesz is egy film a témában Szeretettel neked címmel, amelynek a középpontjában egy olyan esküvői bolt áll, ahol minden menyasszony álma teljesül, és bár Amanda, a bolt tulajdonosa elvakult lelkesedéssel gyártja egyik ruhát a másik után, mégsem keres vele egy fillért sem. Hálaisten, hogy egyszer csak feltűnik a színen a jóképű fényképész, James, akinek van egy remek ötlete. Mindezt szerda délután 18:15-kor tekintheti meg a FILM4-en.
