Feledhetetlen találkozás Kubala Lászlóval Barcelonában

Máig nem feledem, életem egyik meghatározó élménye volt, amikor közel harminc évvel ez előtt Barcelonában személyesen találkozhattam Kubala Lászlóval. Jellemző a Kuksi becenévre hallgató klasszis (el)ismertségére, hogy a Barca szurkolói 1999-ben őt választották a klub történetének legjobb futballistájának – méghozzá Johan Cruyff és Diego Maradona előtt. Anno néhány napot a társaságában tölthettünk a Fradi öregfiúk tagjaival, amely örökké emlékezetes marad mindannyiunknak.

Már gyerekként sokat olvastam Kubaláról, hiszen Csillag Imre, a Népsport hajdani katalóniai tudósítója rendszeresen arról írt, hogy micsoda rajongás veszi körül Kuksit Barcelonában, amit hittünk is meg nem is. Aztán 1996-ban személyesen megtapasztaltuk, hogy minden szava igaz Imre bácsinak, semmi túlzás nem volt a jellemrajzában. Manapság elképzelhetetlen, de akkor valóban így történt, hogy nem a két klub megállapodása, hanem baráti kapcsolat révén jött létre egy Barcelona–Ferencváros öregfiúk mérkőzés, melynek szervezésében Kubalának főszerep jutott. Amikor aztán az FTC old-boy csapatával a katalán fővárosba érkeztünk, a szállodában eleve az FC Barcelona ikonikus egyénisége fogadott bennünket, majd azzal a lendülettel mindenkit meghívott egy italra is. Az oldott légkörben beszélt arról is, hogy nem véletlen a Fradi iránti szimpátiája: „Apám óriási Fradi-szurkoló volt, akárcsak Kocsis Sanyi édesapja, a két család is nagyon jóban volt, az meg sorsszerű, hogy később Barcelonában együtt játszottunk Kockával. Rövid, mégis feledhetetlen időszakot töltöttem a Fradiban olyan nagyszerű társakkal, mint Sárosi Gyurka, Sárosi Béla, Lakat Karcsi, Rudas Feri, Gyetvai Laci, Csikós Gyula. Már apám és a szurkolók miatt is öröm volt minden perc a Ferencvárosban, mint ahogy örülök, hogy itt vagytok, mert szép emlékeket hoztatok elő belőlem.”

Mi tagadás, meghatottan hallgattuk Kubalát, aki nem sokkal később még törzshelyére is meginvitált bennünket, ahol ott ült többek közt a már említett Csillag Imre bácsi is. Ekkor kérdeztük meg, hogy másnap megnézhetjük-e a Barca múzeumát, ami hétvége lévén, igen nehéz feladatnak ígérkezett. Akkoriban ugyanis a múzeum és a stadion vasárnap mindig zárva volt, de Kubala László azt mondta, megpróbál intézkedni. Intézkedése aztán minden elképzelésünket felülmúlta. Ahogy odaértünk a Camp Nouhoz, Kubala láttán szinte minden ajtó kinyílt, kizárólag a mi küldöttségünk járhatta körbe a múzeumot, sőt, a még a pályát is megnézhettük. Nem túlzás: az alkalmazottak majdhogynem hajlongtak a legenda előtt, akit szemmel láthatóan végtelenül tiszteltek, Kuksi azonban az allűr legcsekélyebb jele nélkül szerényen viselte a hatalmas népszerűséget, mi több, mindenkihez volt egy két kedves szava. A mai (mű)celeb világban ez különösen elképzelhetetlen stílus.

Mi persze tobzódtunk az élményben, elvégre számunkra is kivételes alkalom volt személyesen találkozni vele, és az, hogy még játszhattunk is ellene pályán, az maga volt a csoda. Ugyanis a Nou Camp hátsó, műfüves edzőpályáján rendezett barátságos meccsen a közel hetven esztendős Kubala, aki három válogatottban – csehszlovák, magyar és spanyol – is pályára lépett, a Barca öregfiúkba is beállt ellenünk, akárcsak a hajdani klasszis katalán balszélső, Francisco Lobo Carrasco is. A meccs után Kubala ismét meghívta csapatunkat egy lágy italra, pohárköszöntőként meg csak ennyit mondott: „Sajnos a Fradival nem tudtam bajnok lenni, csupán ezüstérmet szereztünk, ám a szívemben mindig ott él a klub, hiszen apám emlékét és a gyerekkoromat idézte meg. Képviseljétek Ti is méltón a Ferencvárost!”

Meghatódtunk a szavain, az eredmény természetesen másodlagos volt, a lényeg, hogy megadatott nekünk a találkozás vele – a pályán és azon kívül is. No meg a tudat is erősödött bennünk, miszerint magyarok a világban mindenütt megtalálhatók. Elvégre Kuksi a játékával és az emberi értékeivel a magyarságot is megemelte Barcelonában, arról nem beszélve, hogy a mai, zömében érzelemmentes világban ritkaság, hogy egy ilyen körülrajongott, világhírű klasszis mennyire ember tudott maradni, barátságos, kedves személyisége örök emlék marad mindannyiunknak. Akkoriban nem is gondoltunk bele, hogy alig tizenhárom év múlva – 2009 szeptemberétől – ennek a remek embernek a szobra áll majd a Nou Camp előtt. Nem véletlenül mondta Kubaláról anno Nicolau Casaus, a Barca tiszteletbeli elnöke: „Ő tette naggyá a Barcelonát.”

Érdekes, máig kevesen hiszik nekem, hogy én bizony Barcelonában játszhattam Kubala ellen. Pedig így volt, a találkozás pedig megerősített abban, hogy él a remény, akadnak még, akik futballistaként és emberként is kivételesek maradtak.