Szombat este a TV4-en lesz látható az 1993-as Philadelphia – Az érinthetetlen. Tom Hanks és Denzel Washington neve eleve garancia a minőségre, de a Philadelphia mindkét színész karrierjének kiemelkedő darabja is egyben, előbbi nem véletlenül kapta meg érte a legjobb férfi színésznek járó Oscart is.
A filmben Andrew Beckett nemcsak egy jól menő nagyvállalat tehetséges ügyvédje, de közben homoszexuális is. Ezt sikerül egészen addig titokban tartania, amíg meg nem támadja az 1990-es években még halálosnak számító kór, az AIDS. A látható jelek miatt a vállalat elbocsátja Beckett-et, persze koholt vádak alapján. Andrew nem nyugszik bele a döntésbe, felkéri Joe Miller ügyvédet, vállalja el az ügyet. Joe először elutasítja a felkérést előítéletei miatt, de azután ügyvéd énje kerekedik felül, és elvállalja az ügyet.
A film több tekintetben is úttörő volt: bár ma már civilizációs vita szól arról, hogy hogyan és mikor lehet homoszexuális embereket mutatni a tévében, a Philadelphia megjelenésekor a konszenzus nagyjából az volt, hogy a lehető legkevésbé. A világ jelentős része még komolyan hitt abban, hogy az AIDS kifejezetten a melegekre veszélyes, ráadásul annyira rettegtek a betegségtől, hogy azonnal stigmatizált mindenkit, aki elkapta. A tárgyalótermi drámában épp ez az átmenet az izgalmas: élesben látható benne, ahogy az Andrew-t körülrajongó jogászok szinte egyik napról a másikra undorodni kezdenek tőle, miközben képtelenek szembenézni azzal, hogy az ifjú tehetség a hozzájuk hasonlók miatt nem merte nyilvánosan felvállalni a saját érzelmeit és vonzalmait.
A film mindeközben egyfajta óda a joghoz is: Joe másodpercek alatt bevallja a nézőnek, hogy valami furcsa ok miatt nem bírja elfogadni, ha valaki a saját neméhez vonzódik, viszont a saját meggyőződése miatt elvállalja az ügyét. Pontosan azért, ami a lényeg a jogállamnak: ha nem a mi ízlésünk valakinek az életformája, akkor sem érhet emiatt bárkit hátrány. Az pedig már csak a világ természetessége, hogy a film végén persze Joe is rájön arra, amire minden hasonló háttérrel bíró ember: hogy ez az alaktalan szörnyeteg, amit homoszexualitásnak hív, valójában létező sorsokat és ártalmatlan embereket takar, akik leginkább azt akarják, hogy békében élhessenek.
A film hatására jellemző, hogy egy évvel a megjelenés után tényleg beperelte egy HIV-fertőzött ügyvéd, Scott Burr a munkaadóit, amiért valószínűleg ezért kirúgták, és még nyert is.
Fontos kiemelni, hogy ez egy AIDS-film: az emberi dráma mellett azt a leépülést mutatja be, ami elkerülhetetlen volt akkoriban, és nemrég még egészséges emberek megalázó halálát hozta magával. Ezt mutatja be rettentő érzékletesen, néha kifejezetten provokatívan egy olyan korban, amikor ha valaki AIDS-es lett, világszerte egy választ kapott a társadalomtól: megérdemelte. A Philadelphia megnézése után talán sokan rájöttek, hogy ez nem igaz, senki nem érdemli ezt.
És ugye még nem is beszéltünk Bruce Springsteen kifejezetten a filmhez írt daláról, a Streets of Philadelphiáról! Ezt tesszük be ide, hogy repeaten lehessen hallgatni – megkapta a legjobb betétdalnak járó Oscart, illetve a négy Grammy-díjat is.
