Pontosan mi az, ami megkülönbözteti Florence Pugh-t a kortársaitól? – teszi fel a kérdést a brit Vogue, amelyet Andrew Garfield siet megválaszolni: „Valami olyan plusz titokzatos alkotóelemmel rendelkezik, amelyet képtelenség megnevezni” – mondja. „Vannak emberek, akik arra születnek, hogy előadjanak, szórakoztassanak, és akikre figyelni kell. Akikre az a feladat hárul, hogy közvetítsék a közönség személyes reményeit, álmait, vágyait és fájdalmait. Florence összekapcsolódik az ősi, ösztönös megérzéseivel, és hagyja, hogy a szíve vezesse.”
A 28 éves színésznő üdítő kivétel Hollywoodban, olyasvalaki, aki az öntelt, titokzatos megközelíthetetlenség helyett természetes, őszinte, visszafogott bájával vívja ki a nézők érdeklődését. Ő az a tipikus szomszéd lány-típus, akivel simán elmenne az ember sörözni egyet, ha úgy hozná a sors, és kicsit sem érezné feszélyezve magát attól, hogy egyébként egy világhírű színésznővel csücsül egy asztalnál. Sokszor egy kaméleonhoz, máskor Kate Winslethez hasonlítják, utóbbihoz azért, mert mindketten őrzik magukban a brit egyszerűséget, a „felhajtást nélkülöző Oscar-lány” mentalitását. „Egy olyan iparban, amely túlzottan irányított és túltelített, Pugh teljesen hiteles és szégyentelenül önmaga. Ez nagyon ritka” – mondja róla Harris Reed brit-amerikai divattervező. „Jellegzetes, fertőző nevetése pedig az egyik legmeghatározóbb vonása” – teszi hozzá.
A színésznő Oxfordban született, három testvére van, anyja, Deborah, táncos volt, apja, Clinton Pugh pedig bár- és étteremtulajdonos. A gyerekek előszeretettel segítettek apjuknak a vendéglátásban, a kis Florence azonban úgy érezte, az ő útja az előadóművészet felé kanyarodik, de kicsit másképp, mint a mamájáé. Sosem volt jó tanuló, a kémiától frászt kapott, mondja, viszont imádott színdarabokban szerepelni, és semmi másként nem látta magát a jövőben, csakis színésznőként. Valahol érthető, elvégre még csak középiskolás volt, amikor 2014-ben szerepet kapott az Eszmélet című filmben, majd pár évvel később már olyan filmsikerekben játszott, mint a Fehér éjszakák, a Kisasszonyok, A csoda, az Egy jó ember, az Oppenheimer vagy a Dűne: Második rész. „Munkamániás vagyok” – vallja be. „De pontosan érzem, amikor ki vagyok merülve. […] Szeretnék örökre szóló karriert építeni, de ez úgy nem fog menni, ha már most halálra dolgozom magam” – mondja a lapnak azzal kapcsolatban, hogy életében először miért döntött most úgy, hogy tart egy kis szünetet a munkában – nem sokat, épp csak egy nyárra elegendőt.
Van is mit feldolgoznia legutóbbi filmje, A szerelem ideje című romantikus dráma után, amelyben Andrew Garfield szerelmét alakítja. Persze nem emiatt, hanem mert a munkának sok lelkileg és testileg is megterhelő pillanata volt: többek között az, hogy teljesen kopaszra kellett borotválnia a fejét, ami egyrészt megtiszteltetés volt számára, amiért ilyen módon is hozzáadhatott valami pluszt a karakteréhez, másrészt viszont nehéz is, mert, ahogy Pugh fogalmaz, „sok vallásban a haj a test legértékesebb része – itt tárolódnak az emlékek, álmok és történetek. A leborotválása ezért nagyon furcsa volt. A fejem rendkívül érzékennyé vált, és sokan meg akarták érinteni. Az egész testem traumatizálódott tőle, és állandóan fáztam.” Ráadásul ez az időszak nemcsak a külsejében, hanem az életében is nagy változásokat hozott: „Úgy gondoltam, hogy oké, most már nem úgy nézek ki, mint eddig, megváltoztam, változom. De valami újjá formálódtam”.
Ráadásul ez a fajta változás nem zavarta sohasem, alighanem úgy érzi, ez is része színésznő lényének, amiben csak akkor tud igazán kiteljesedni, ha átadja magát a szerepnek, nemcsak gondolati síkon, hanem testileg is. „Soha nem okozott nehézséget, hogy eljátsszam a fájdalmat” – így Pugh. „Néha még jobban is szeretem. […] Úgy érzem, kötelességem, hogy emberi és esendő legyek, hogy átadjam, mi néz ki valódinak és mi érezhető fájdalmasnak – legyen az egy csúnya sírás, egy rendezhetetlen arc vagy egy has, ami nem feszül meg, amikor meztelen vagy.” És ez igazán bátor lépés tőle azok után, hogy többször kikezdték már a külseje miatt, merthogy állítólag nem felel meg semmilyen szigorú szépségideálnak (2022-ben ki is fakadt, hogy jó lenne, ha nem beszélnének annyit a melléről). „[Az internet] nagyon kegyetlen hely. Fájdalmas olvasni az emberek rosszindulatú megjegyzéseit az önbizalmamról vagy a súlyomról. Ez sosem esik jól. Mindig is az volt a célom, hogy ne adjak el olyasmit, ami nem a valódi énem” – mondja a színésznő, akiben az egyre inkább külsőségekre épülő világunkban (pláne a filmiparban, ahol a megjelenés jelenti sokszor a legtöbbet), nem akarja magát átalakítani azért, hogy megfeleljen a hollywoodi trendeknek. „Egyszerűen nem akarok más lenni” – mondja.
A színésznő számára a hírnév és a csillogás teljesen érdektelen fogalmak. Londonban él, de még azt is soknak érzi, és elégedettebb lenne, ha egy nyugodt, vidéki környezetben lakhatna. Számára a legfontosabb, hogy jó ember legyen, és hogy mások jól érezzék magukat a társaságában. Ráadásul ugyanazok a barátai 13 éves kora óta, nem is akar az az ember lenni, akit a filmiparon kívül senki sem kedvel. „Nagyon fontos, hogy legyenek olyan barátaim, akik összekötnek a régi életemmel és azzal, aki gyerekkoromban voltam, hogy mindig emlékeztessem magam arra, ki is vagyok valójában.”
És hogy ki Florence Pugh valójában? Egy egyszerű nő, aki nem akar mást, csak családot, stabilitást és egy gyereket (majd egyszer), aki szeret gondoskodni, szereti, ha róla gondoskodnak, és aki mindenáron megvédi, akit szeret. Egy olyan nő, akinek ugyan az egész élete a nyilvánosság előtt zajlik, ő maga mégsem szereti a túlzott figyelmet. „Nem nagyon lógok híres körökben, nem járok különleges helyekre, ahol lefotózhatnának. Nem igazán érdekel ez az életmód” – vallja. „Tudom, kit akarok megmutatni. Tudom, ki akarok lenni, és tudom, hogy nézek ki. Nincs többé bizonytalanságom azzal kapcsolatban, hogy ki is vagyok.” A színésznő varázsa tehát egyértelműen abban rejlik, hogy képes elviselni a kívülről jövő nyomást, szembenézni a reflektorfény erejével, miközben nagyon jól, és egyre jobban ismeri önmagát. „Nem akarok nárcisztikussá válni. Nem akarok idióta lenni” – mondja nevetve.
