A 2023/2024-es szezon is hozott nem várt, szinte szenzáció számba menő feljutást a 2. Bundesligából: egy évvel a Heidenheim csodája után ezúttal a Holstein Kiel harcolta ki az első osztályba kerülést. Erre aztán tényleg kevesen számítottak, de azért voltak már előjelek, hiszen az északi városban évek óta tudatos szakmai munka zajlik. Úgy látszik, ez hamarabb hozza meg a sikert, mint a pénz ereje és egy-egy nagybevásárlás, és ez most már komoly tanulság kell legyen a tradicionális klubok számára.
Hamburg, Hertha, Schalke, Hannover, Nürnberg, Kaiserslautern: patinás német klubok, korábbi bajnokcsapatok, komoly szurkolói háttérrel, hatalmas népszerűséggel. A közös bennük, hogy valamennyien a 2. Bundesligában senyvednek, egyelőre tisztes távolságban a legjobbaktól. Ha valaki a szezon elején azt mondja, hogy az említett klubok közül egyik sem lesz ott az automatikus feljutást érő helyeken, valószínűleg a legtöbben vitába szálltak volna vele. Végül a St. Pauli és a Holstein Kiel kvalifikált egyenes ágon az élvonalba, és közülük ez leginkább utóbbi együttestől nagy meglepetés, ennek hátterét igyekszünk megvilágítani.
Schleswig-Holstein tartomány fővárosának futballcsapata korábban csak a hőskorban, a régi nagy Németország idején számított komoly tényezőnek. 1912-ben bajnoki címet szerzett, 1910-ben és 1930-ban ezüstérmes volt, a második világháborút követően azonban fokozatosan veszített jelentőségéből, a Bundesliga 1963-as indulásakor pedig nem nyert besorolást a legjobbak közé.
Előfordult, hogy a kieliek nagyon komoly mélységeket is megéltek, így aztán némi meglepetést keltett, hogy 2017-ben, 36 év elteltével ismét ott találták magukat legalább a másodosztályban. Jól jelzi ugyanakkor, milyen sikeresen megvetették ott a lábukat, hogy az azóta lejátszott hét szezonból csak egyszer nem végeztek a mezőny első felében (2020-ban 11.-ek lettek). Sőt, tulajdonképpen már kétszer is közel jártak a történelmi Bundesliga-feljutáshoz. 2018-ban újonc létükre játszhattak osztályozót azok után, hogy az alapszakaszban a legtöbb gólt szerezték, de 4–1-es összesítéssel alulmaradtak a Wolfsburggal szemben. Három évvel később még közelebb jártak, de az utolsó két fordulóban 3–2-es vereséget szenvedtek a Karlsruhétól és a Darmstadttól, majd a playoffban az idegenbeli 1–0-s győzelem után odahaza kaptak egy ötöst a Kölntől, így újra szertefoszlottak az álmaik.
Úgy tűnt, jobb elhessegetni a gondolatot, hogy a legjobbak közé kerüljön a gárda, főleg a 2022-es 9. és a tavalyi 8. hely után, karneváli ünneplést a városban pedig továbbra is legfeljebb a többszörös Bajnokok Ligája-győztes férfi kézilabdázók tiszteletére rendezhetnek. Ehhez képest pont most, amikor aztán tényleg nem várta senki a feljutást, mégiscsak megcsinálták a kieliek.
Ilyenkor szokott jönni a kérdés: mi lehet a titok, miben tűntek ki az északiak? A válasz nagyjából hasonló, mint volt a Heidenheim esetében. Van egy hosszú évek óta tartó nyugalom, tudatosság és fokozatosság a klubnál. Ez főképp az igazgatótanács két fő „agyának”, Gerd Lütjének és Dr. Hermann Langnessnek köszönhető, akik nagyon régóta ott vannak a helyükön, és rendre tökéletes munkát végeznek a megfelelő szakmai háttér megteremtésével.
Mindig fiatal, motivált, a munkában hívő edzőket szerződtetnek, akiket egyébként utána előszeretettel csábítanak át más klubok vezetői. A feljutást hét éve az akkor a 40-es évei elején járó Markus Anfanggal harcolták ki, akit aztán elhappolt az 1. FC Köln. Az őt követő Tim Walter a Stuttgartnál és a HSV-nál dolgozott kieli szezonja után, az egyébként Kiel mellett született, a Holsteinnél nevelkedő és ott az edzői szamárlétrát végigjáró, a 2021-es osztályozót a csapattal kivívó Ole Werner pedig immár három éve szolgálja a Werder Brement.
2021 ősze óta Marcel Rapp ül a kispadon, akinek eleinte nem volt egyszerű dolga: a Köln ellen elbukott playoff után ugyanis nemcsak Werner távozott, hanem a csapat kulcsjátékosainak többsége is. Csakhogy itt jön a képbe a tudatos munka, a kapkodás mellőzése, a pánikhangulat kerülése, ami tényleg mindig jellemezte a Holsteint.
Rapp, kéz a kézben Uwe Stöver sportigazgatóval, ugyanúgy igyekezett sikerre éhes, a csapatérdeket előtérbe helyező, nem nárcisztikus és nehezen kezelhető játékosok szerződtetését szorgalmazni, akik beleillenek a klub filozófiájába és az ő játékrendszerébe. Ez itt a kulcs: hiába távoztak az elmúlt években olyan futballisták Kielből, mint például Marvin Duksch, Lee Jae-sung, Makana Baku, Jonas Meffert, Atakan Karazor vagy tavaly nyáron az a Fabian Reese, aki a 2. Bundesliga egyik legjobbja volt 2023/2024-ben, mindig sikerült megfelelő mentalitású és képességű játékosokkal pótolni őket.
A mögöttünk hagyott idényben nem szerepeltek sztárok a gárdában, de rengeteg jó teljesítmény akadt. A házi gólkirály Steven Skrzybski, az osztrák Benedikt Pichler, a japán Macsino Suto, a védő létére hét gólt szerző Timo Becker, a kiválóan védő Timon Weiner no és persze a rutinos karmester, Lewis Holtby produkciója mindenképpen kiemelhető.
Tegyük hozzá azt is, hogy az említett nyugalom azt is jelentette, hogy a kielieken semmiféle nyomás nem volt. Még a saját szurkolóik sem fogalmaztak meg olyan elvárást, hogy mindenképpen fel kell jutni az első osztályba, akkor sem volt rossz hangulat, amikor esetleg kisebb hullámvölgybe kerültek. Eközben a hamburgiak vállán például folyamatosan ott volt a teher (hat éve ott van…), ami alatt meg is roppantak.
Sokan persze már most féltik a Holsteint, hogy a Bundesligához túl vékonyak lesznek, hisz az más kávéház. Ezzel kapcsolatban az idei évad beharangozójában az újoncokkal kapcsolatos esélylatolgatásoknál azt írtuk, a Heidenheimnak nem feltétlenül lesznek kiesési gondjai. Nem tudjuk persze, milyen kerettel, milyen célkitűzésekkel vágnak majd neki az élvonalnak, de reális lehetőség, hogy nem egyidényes kaland vár jövőre a Kielre sem.
Ja, és a karneválra visszatérve: pünkösdhétfőn ezrek lepték el Kiel belvárosát, ahol két cabrio buszon állva masírozott végig a helyi focicsapat, őket ünnepelte a település apraja-nagyja. Most már végképp kijelenthetjük: Kielben már nem csak a kézilabda létezik.
