Sajtóhírek szerint készen áll a visszatérésre Tyson Fury, ugyanakkor a veretlenül visszavonuló profi ökölvívó nem “igazi” sportágában folytatja pályafutását, hanem várhatóan pankrátorként láthatják újra rajongói.
A 33 éves brit klasszis számára nem ismeretlen ez a fajta szórakoztatás, hiszen a WWE – amelynek két heti műsorát, a Raw-t és a Smackdownti is az ARENA4-en lehet követni – korábban már alkalmazta a Cigánykiráy becenévre hallgató ökölvívót. Furyt 2019-ben a Szaúd-Arábiában rendezett Crown Jewel gálára csábította el a szervezet, akkor információk szerint a Braun Strowman elleni egyszeri fellépéséért 15 millió(!) dollárt vágott zsebre.
Fury állítólag a WWE szeptemberben, Cardiffban sorra kerülő gáláján, a Clash at the Castle nevet viselő eseményen tűnhet majd fel.
Fury utolsó profi ökölvívó-mérkőzését az ARENA4+ előfizetői is élőben láthatták, április végén a londoni Wembley Stadionban új rekordot jelentő 94 ezer néző előtt kiütötte honfitársát, Dillian Whyte-ot, majd megerősítette a visszavonulásáról szóló híreket.
Azóta természetesen nincs olyan hét, hogy valaki ne dobná be lehetséges visszatérésének hírét, de ő maga is megszólalt az ügyben, szokásos stílusában azt mondta, félmilliárd, azaz 500 millió(!) fontért valószínűleg kész lenne újra kesztyűt húzni.