Ha lemaradt volna róla, most ismét lehetősége adódik követni a George Gently – Igazság vagy gazság című sorozatot, ugyanis az első évad ismét látható a GALAXY4 műsorán, és ez több szempontból is remek hír, pláne azok számára, akik szeretik a hatvanas-hetvenes évekbeli, kissé komor történetszövésű sorozatokat. A 2007-ben bemutatott széria nemcsak az izgalmas bűnügyi cselekmények, hanem a korszakot alaposan bemutató társadalmi és történelmi háttér miatt is érdekes (Nagy-Britanniában 1965-ben törölték el a halálbüntetést, történetünk pedig egy évvel korábban kezdődik), arról nem is beszélve, hogy a színészek is remek alakítást nyújtanak benne – különösen a címszereplőt alakító Martin Shaw, aki személyes tragédiáival a háttérben kiváló nyomozóként viszi a vállán az egész sztorit.
A George Gently nem egy átlagos bűnügyi történetfolyam, hanem egy igazán mély korrajz a hatvanas évek Nagy-Britanniájáról, amelyet nemcsak az egyenruhák és a díszletek idéznek meg, hanem visszatükröződik a rendőrök bűncselekményekhez való hozzáállásában is, tekintve hogy a modern technológia nélkül a nyomozóknak sokszor csak az ösztöneikre és a kitartásukra kellett hagyatkozniuk, ami nagyban meghatározta a munkájuk gördülékenységét. Ahogy a brit rendőrség korrupciója is, amelyet a nézők a két, mélyen tisztességes főszereplő nézőpontjából ismerhetnek meg, és izgulhatnak, hogy vajon miként alkalmazkodnak ők ehhez.
Na de ki ez a két férfi tulajdonképpen? Nos, a történet főszereplője George Gently felügyelő, aki felesége meggyilkolása után úgy dönt, tervei ellenére mégsem vonul nyugdíjba, hanem Északkelet-Angliában folytatja munkáját: tehát miközben az igazság után kutat, saját fájdalmas emlékeivel is meg kell küzdenie, és újraértelmeznie önmagát. Társa, John Bacchus nyomozó őrmester (Lee Ingleby) a tökéletes ellentéte (gyakori alaphelyzet ez), egy fiatal és kissé arrogáns zsaru, aki a maga útját keresi, és gyakran kerül összetűzésbe Gentlyvel, aki nem mindig ért egyet Bacchus morális nézeteivel. Mégis, kettejük dinamikája hamar a sorozat érzelmi és szellemi motorjává válik.
A George Gently Alan Hunter regényein alapul, bár jelentősen eltér azok helyszínétől és hangulatától: míg a könyvek Norfolkban játszódnak, a sorozat cselekményeit a lenyűgöző, mégis zord Northumberland és Durham megyékbe helyezték át. Az epizódok lazán kötődnek az eredeti könyvekhez, ugyanakkor önálló történetként is tökéletesen megállják a helyüket (a nyolc évad minden része 90 perc hosszú). Az első évad harmadik epizódja például Hunter 1994-es, Bomber’s Moon című könyvén alapul, amelyben egy gazdag német üzletember, Gunter Schmeikel rejtélyes halála kerül a középpontba: miután rábukkannak a férfi holttestére a kikötőben, Gently és Bacchus tudni akarják, vajon egy pultos németellenes érzelmei lehetnek-e a gyilkosság indítékai. Az ügy azonban baljós fordulatot vesz, amikor kiderül, hogy Schmeikel halálának egyik kulcsfontosságú tanúja egy, az Egyesült Királyság különleges erői által kiképzett gyilkos. Az epizódot megtekintheti december 22-én, 17 órától, a GALAXY4-en.