Valahol nagyon furcsa dolog, hogy mi, emberek úgy szórakozunk, hogy történeteket nézünk arról, hogyan haltak meg más (általában fiktív) emberek. Valahol viszont teljesen érthető, írtunk már erről: szeretjük az izgalmat, és ebben a formában biztonságos keretek közt kapjuk meg, a kényelmes fotelben ülve; a legrosszabb, ami történhet velünk egy ilyen film után, hogy kicsit félünk kimenni a sötétben a fürdőszobába.
A krimiknek van egy alműfaja, amelyek kifejezetten erre a kellemes helyzetben lévő borzongásra építenek: ezek a cozy mysteryk, ha nagyon akarjuk magyarítani, a meghitt rejtélyek. Itt nem kell attól tartani, hogy valami riasztót látunk, mert minden ölés és minden intimitás kamerán kívül zajlik, legfeljebb az egyes tevékenységek végeredményeivel szembesülünk.
A bűnügyeket felderítő nyomozó általában nem profi: egy műkedvelő amatőr, aki saját megszokott környezetében nyomoz – általában egy kisvárosban, ha egyáltalán városban él – , ahol azt hihetnénk, hogy senki sem titkol semmit. Legtöbbször női főhősről beszélhetünk, aki, ha nem is rendelkezik magasabb szintű végzettséggel, feltétlenül intelligens, jó megfigyelő és nagyon élénk kapcsolatban van a közössége tagjaival. Mondhatjuk úgy is, hogy mindenbe beleüti az orrát és minden pletyka eljut hozzá. Általában ez utóbbi két tulajdonsága vezeti sikerre: ismeri az embereket úgy általában, és apróságokból, kihallgatott félmondatokból tud következtetni motivációkra és jellemekre. A megérzéseiket persze eleinte kinevetik a hivatásos nyomozók, de aztán csak lesnek, amikor Miss Marple és a többiek rámutatnak a tettesre.
Akik általában nem sorozatgyilkos, vagy bomlott elméjű illető, és különösebben erőszakosan sem viselkedik: ha elkapják, legfeljebb bevallja a bűneit, és mérges. Motivációja egyszerű, dühét általában múltbéli sérelem táplálja, amelyről szívesen beszél is. Feltétlenül meg kell említenünk a főszereplők unterman-társait is, hiszen minden detektívnek, az amatőröknek is kellenek olyan kollégák vagy barátok, akik messze nem rendelkeznek a főhős képességeivel, viszont szórakoztatóak, kedvesek, és valamilyen formában támogatni tudják a főhőst.
A műfajnak persze nincsenek szigorúan vett szabályai, ahogy cozy mystery-ből diplomázni sem lehet a filmművészetin. De ha az ember látott már egy-két ilyet, ösztönösen felismeri a következőt. A Network4 kínálatában is jócskán találni rá példákat: az egyik például a december 24-én induló Emma Fielding-bűntények, amelyben egy régészprofesszor foglalkozik az átlagosnál „fiatalabb” holttesttel, de ott van a Receptek szerelemhez, gyilkossághoz, amelyben Maria nénje egy főzés és egy olvasóilevél-megválaszolás közt emberölési eseteket derít fel. Gondolhatunk Madame Blanc nyomozásaira is, ahol egy Franciaországba települt régiségkereskedő lépett akcióba.
A cozy mysteryk eredetéről a Bookish Brews blog írt meggyőző összefoglalót: eszerint a detektívtörténetek aranykora a II. világháborúig tartott, akkor kezdtek el terjedni a sötét múltjuk elől menekülő, függőségekkel küzdő férfi nyomozókról szóló sztorik. A cozyk pedig a visszatérést jelentik a klasszikus stílushoz, amikor a rémisztő részletek helyett inkább a rejtvényfejtésen van a hangsúly. Az áldozat rendszerint egy nem különösebben rokonszenves karakter, így elvesztése nem olyan fájó. Elhunytának részleteit ritkán ismertetik, a hangsúly inkább azon van, hogy az önjelölt nyomozónk hogyan ismeri fel és rakja össze a részleteket.
