Carl Lee tíz éves kislányát két férfi megerőszakolta. Letartóztatják és bíróság elé állítják az elkövetőket, akiket azonban az apa – attól való félelmében, hogy a két szörnyeteget szabadon engedik – mindkettőt lelövi. Ügyvédje, Jake Brigance tisztában van vele, hogy a szélsőségesen rasszista Mississippi államban nincsenek egyszerű helyzetben, és az ügyész személye is csak tovább nehezíti a dolgát. Az ügy egyre nagyobb érdeklődést vált ki, ezért Jake minden lehetséges segítséget igénybe vesz, hogy felmentesse védencét, egy tehetséges joghallgatótól zseniális, de alkoholfüggő mentoráig.
Erről szól a Ha ölni kell című filmklasszikus, amelyet ma este nyolc órától láthat a FILM4-en. Az 1996-os filmdráma egyfelől valódi tárgyalótermi dráma, másrészt mélyebbre nyúlik annál: talán mondhatjuk, hogy bűn, bűnhődés és ártatlanság fogalmaival játszik végig, hogy a néző egyrészt-másrésztozhasson kedvére, amíg egészen törökgábornak nem érzi magát. Ha elítéljük a bűnöst, aki (miután megerőszakolt, ezt nyilván nincs hova relativizálni) meg akarta ölni az áldozatát, akkor felmenthetjük-e az áldozat apját, aki viszont tényleg megölt két embert, csak azért, mert együttérzünk vele? És mit gondoljunk arról, hogy eközben maga az áldozat még életben van – és minden jel szerint most fogja elveszíteni az édesapját is?
Carl Lee-t Samuel L. Jackson játssza, Jake Brigance-t pedig Matthew McConaughey. Kevésen múlt, hogy ne így legyen, mert eredetileg másik szerepre pályázott, de a forgatókönyv elolvasása után könyörgött, hogy tegyenek vele egy próbát. Ő maga sem hitte, hogy sikerülhet, hiszen akkoriban még nagyon tapasztalatlan színész volt, de meggyőzte a rendezőt. Előtte úgy volt, hogy Kevin Costner játszhatja el az ügyvédet, viszont ő kikötötte, hogy csak akkor működik közre, ha a kreatív irányítás az övé lehet – vagyis úgy tér el a forgatókönyvtől, ahogy akar. Hát, ebből nem lett semmi. Ahogy abból sem, hogy Woody Harrelson váljon Brigance-szé, pedig pályázott a szerepre; ez már csak azért is érdekes, mert nagyon valószínű, hogy ő, és a végül befutó McConaughey féltestvérek. Szóval tulajdonképpen a munka a családban maradt. (További szerepekben Sandra Bullock és Donald Sutherland is feltűnnek.)
Az 1984-ben játszódó történet egyébként John Grisham első regényén alapul. Megtörtént esemény ihlette: a szerző személyesen hallgatta meg egy 12 éves gyermek, Marcie Scott felkavaró vallomását a bíróságon. A kislányt és 16 éves nővérét, Julie-t megerőszakolta egy férfi, Grishamet pedig nemcsak megrázta, el is gondolkodtatta a történet. Végül az foglalkoztatta a legjobban, mi lett volna, ha az apa megöli gyermekei támadóját. A könyvet három éven át írta, megfordítva benne a főbb szereplők bőrszínét (a valóságban a kislányok támadója volt fekete férfi, nem az apjuk) és számát (mert a könyvben egyetlen áldozat van, a bűnösök vannak ketten).