Vasárnap 21:00-kor debütál az Ásó, kapa, nagyharang a STORY4-en, amelynek első számú főszereplője egy Billie nevű nő, aki arra tette fel az életét és a vállalkozását, hogy olcsó és környezettudatos esküvőt szervezzen másoknak. A taktikája, hogy egyszerhasználatosnak tűnő dolgokat hasznosít újra, és használja fel azokat a következő esküvőhöz. Nem kell bonyolult vagy gusztustalan dolgokra gondolni: újraköti a még élő, de amúgy kidobásra ítéltetett virágokat és a le nem eresztett lufikat, összeszedi az eldobált rizsszemeket, vagy az elreptetett galambokat búgja vissza a helyszínre. Nyilván túlzok, de nagyjából így kell elképzelni a dolgot.
Egy nap egy kedves szerelmespár érkezik Billie-hez, hogy segítsen nekik megszervezni életük nagy napját. A tervezés közepette azonban annyira összekülönböznek egymással, hogy esküvő helyett inkább a szakítás mellett döntenek. A vőlegény öccse természetesen Billie-t hibáztatja a sajnálatos eseményért, ezért, miután megtudja, hogy a nő vállalkozását az az ingatlanfejlesztő cég akarja tönkretenni, amelynél maga is dolgozik, üzletet ajánl neki: ha segít újra összehozni a testvérééket, akkor ő elintézi, hogy Billie vállalkozása megmeneküljön. És hát mivel ez egy romantikus film, a kapcsolatuk aligha marad pusztán üzleti jellegű.
Ugyan nem a romantikus szál miatt, de a film egészen megihletett, és hogy önnek már ne kelljen, kikutattam a szerintem legszokatlanabb munkákat a világon, amelyek közé akár még Billie nem mindennapi vállalkozása is bekerülhetne. Egyszer egy barátom mesélt egy történetet egy ismerőse nagynénjének a kutyájától rettegő gyerek óvónőjének a testvéréről (tehát nehezen tudtam utánajárni a valóságtartalmának), aki állítólag egy dohánygyárban dolgozott, és az volt a munkája, hogy cigarettákat szívott napi nyolc órában tesztelési célzattal. Elképzeltük, milyen lehet ez a valóságban, hogy a kollégáival milyen munkakörnyezetben dolgozhatnak (esetleg van egy nagy hamutartó a helyiség közepén, és oda kell dobálni a csikkeket?), mi számít jó és mi rossz ciginek, milyen kritériumoknak kell megfelelniük, mekkora életbiztosítást fizet a cég utánuk, és hogy vajon mit csinálnak ezek a dolgozók a szünetekben. Természetesen arra jutottunk, hogy valószínűleg elszívnak egy cigit.
Hivatásos alvó
Noha nehezen tudom elképzelni, hogy cigarettatesztelő munka létezik, mégis meggyőzhető vagyok az alapján, hogy a való életben akadnak emberek, akik hivatásos sorbanállóként vagy hattyúszámlálóként tevékenykednek, és olyanok is, akik a festék száradását figyelik meredten, és még pénzt is kapnak érte (mondjuk az ilyet illik is megfizetni). Mindjárt kifejtem ezeket részletesen, de kezdjük előbb a hivatásos alvókkal. A NASA-nak volt egy kísérlete, amellyel azt akarták kideríteni, hogy milyen hatással van a testre, ha az hetven napon át (elméletileg pont ennyi ideig tartana a tömeges űrutazás) mozdulatlanul fekszik. Ha belegondolok ennek a következményeibe (fekélyek, elsorvadt izmok és beállt derék), még azon is elgondolkodnék, megérné-e ezért az a 18 ezer dollár (kb. 7 millió forint), amennyit az űrügynökség ajánlott a vállalkozó kedvű egyéneknek. Az viszont már sokkal szimpatikusabbnak hangzik, hogy egy finn szállodatulajdonos profi alvókat alkalmazott arra, hogy teszteljék a szobái és ágyai minőségét.
Csirkenemmegállapító
Elsőre viccesnek tűnhet, hogy valakit azért fizetnek, hogy csirkék nemét ellenőrizze, de ha figyelembe vesszük, hogy ehhez a nem túl változatos, de legalább alulfizetett munkáért még egy három éves képzést is el kell végezni, akkor annyira már nem röhögök hangosan. A tapasztalt szakemberek együtt óránként akár hétszáz csibét is megkukkantanak, hogy kiderüljön, a tojást tojó fajtából valók-e, ráadásul 98 százalékos pontosságot várnak el tőlük. A fizetés csibénként körülbelül 3 font (1454 forint), és a teljes munkaidőben dolgozóknak évente ezerötszáz tollas jószágot is le kell ellenőrizniük nemi szempontból. Au.
Hivatásos sorbanálló
Angliában él egy fiatalember, bizonyos Freddie Beckitt, akinek az a munkája, hogy mások helyett áll sorban. És aligha ő az egyetlen, a munka ugyanis igen könnyű pénzkereseti lehetőség azok számára, akik nem [vagy nagyon! – szerk.] szeretnek gondolkodni, viszont nem zavarja őket, ha több órán át kell ácsorogniuk a tűző napon vagy akár a dermesztő hidegben is, olykor kifejezetten kellemetlen emberek társaságában. Én valószínűleg benzinnel önteném le és gyújtanám fel magam, ha erre kényszerülnék, de hát nem vagyunk egyformák. Freddie szerencsére szereti ezt a munkát, azt mondja, óránként 20 fontot (kb. 10 ezer forint) keres vele, és van, hogy még élvezi is. Egyszer például a V&A Christian Dior kiállítására állt sorban néhány nagyon jól szituált, körülbelül hatvanas éveikben járó illető jegyeiért. „Maga a sorbanállás csak három órát vett igénybe, de megkértek, hogy vegyem át a jegyeiket is, és várjak, amíg megérkeznek. Így aztán órákon át barangoltam a V&A múzeumban, miközben 20 fontot kerestem óránként – fantasztikus volt!” – nyilatkozta a Sunnak. Freddie azt mondja, a nyári fesztiválszezonok időszakában van a legnagyobb hajtás, de vállal karácsonyi és egyéb szezonális sorbanállásokat is. Az értékelései alapján kiváló munkaerő, egy megbízó például azt írta róla, hogy nagyon megbízható, és gyors (erre most hagyok egy kis időt megemészteni).
Profi gyászoló
Nézzünk szembe a tényekkel: vannak emberek, akiket nehéz szeretni, így a temetésükre sem lesznek sokan kíváncsiak. Ha viszont van legalább egy-két, jószándékú rokon a családban, ezeknek az embereknek is van esélyük arra, hogy valaki rájuk nézzen még egyszer utoljára. Léteznek ugyanis ügynökségek (főleg Angliában), amelyektől hivatásos gyászolókat lehet bérelni, akik elég hangosan és meggyőzően tudnak siránkozni és szomorú arccal nézni ahhoz, hogy egy temetés ékei lehessenek. 50 fontos (kb. 25 ezer forintos) órabérért mondjuk simán produkálnék hasonlót én is, kár, hogy nem egy ilyen cégnél dolgozom. Az ötlet egyébként Délkelet-Ázsiában vált népszerűvé, ahol minél hangosabban illik eltemetni a halottat, amiből elég kínos műsor kerekedne, ha az illetőnek csak egy élő ismerőse menne el. [De hát már az ókorban is léteztek siratóasszonyok, ez csak a modern kori változat – szerk.]
Hivatásos tévénéző
Belegondolt már, hogy a Netflixes sorozatok és filmek mellett olvasható kategóriákat is emberek írják? Bizony: az a dolguk, hogy megtekintsék a szolgáltató minden tartalmát, mielőtt azok a széles közönség számára is elérhetőek lennének, majd mindegyikhez címkéket kell rendelniük, amelyek segítenek a nézőknek abban, hogy az érdeklődésüknek megfelelő filmet válasszák ki maguknak. Mondjuk nem lenne rossz, ha a címkék alapján keresni is lehetne, de ez már legyen az én problémám.
Kisállateledel-kóstoló
Udvariasan élelmiszertechikusnak nevezik azokat a személyeket, akik kisállatok eledelét kóstolgatják, majd elemzik ki állag, szín, illat és íz szempontjából. A cél, hogy a végeredmény kellően kívánatos, és eladható legyen. Az én logikám mondjuk inkább diktálná azt, hogy erre állatokat kérjenek fel ingyen, de lehet, hogy az állatkísérletnek minősülne, úgyhogy nem adok tippeket. Mindenesetre most már legalább tudom, kit kell beperelni, ha a macskám öklendezve fumigálja a jutifalatját.
Hattyúszámláló
Ez a szürreális munka Christopher Perrinsé, aki az Oxfordi Egyetem Ornitológiai Intézetének emeritus professzora, és évente egyszer népszámlálást végez a Temze hattyúi (vagy hattyai?) között. Amíg a királynő élt, technikailag az összes az ő tulajdonában volt (gondolom, most már III. Károly király birtokolja őket), bár mivel valójában csak Windsor környékén gyakorolta tulajdonjogát, így mindenképp tudnia kellett, hányan vannak a madarak pontosan. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez egy elavult és mára értelmezhetetlen pozíció, téved. A munkakört 1993-ban hozták létre, amikor a Hattyúk Őrzője poszt túl megterhelőnek bizonyult, és ketté kellett osztani. Azóta létezik egy Hattyújelölő feladatkör is, és aki ezt ellátja, annak egyetlen feladata van, nos, hogy megjelölje ezeket a hattyúkat.
Festékszáradástnéző Hapcibenő
Ezzel a fantasztikus, és tökéletesen lélekölő munkakörrel búcsúzunk, ami pontosan az, amit a neve sugall. A pozíció egy Angliában élő férfié, aki egy festékcég alkalmazásában dolgozik, vagyis a mindennapjait kartonlapok festegetésével tölti, és azt nézi, mennyi idő alatt szárad meg rajtuk a festék, és hogy miként változnak meg a színek és a textúrák. Biztos izgalmas élete van, de valamiért mégsem irigylem.
