A Dalfutár egy olyan egyedülálló zenei reality műsor, amely teljesen új formátumot képviselt. Hajós András és Jeli András ötlete alapján 2016-ban életre hívott sorozatban minden héten egy újabb dal születik meg négy, egymástól független zenei szakember közreműködésével.
A műsor lényege, hogy a zeneszerző, a szövegíró, a producer és az énekes egymástól függetlenül dolgozik a dalon, így az eredmény mindig meglepő. A résztvevők csak a felvétel végén találkoznak, és hallgatják meg közösen a kész művet.
A Dalfutár első évada 2016-ban debütált a Super TV2-n, ahol nem volt akkora sikere, így kis idő múlva a YouTube-on folytatódott. A műsor készítését nehezítette a Covid, a támogatók visszalépése, Azóta több évad is készült, és a műsor a magyar zenei élet egyik legsikeresebb reality műsorává vált. A Dalfutárban született dalok közül több is sláger lett, és a műsor számos új tehetséget is felfedezett.
Hajós András a HVG-nek beszélt arról, hogy külföldben is gondolkodtak, az amerikaiak és egy olasz producer is érdeklődött a formátum iránt. „Ahogy képbe került egy Los Angeles-i csávó, akkor elkezdődött az agresszív, leuraló, showbizmentalitás. Megélni iszonyú klassz volt – konkrétan a futópadról jelentkezett be a producer, és hajszálnyira volt attól a karaktertől, amit Tom Cruise a Trópusi viharban játszott – de mi nem ezt keressük.” – mesélte a lapnak. Az olaszok a Baltikumba vitték volna a műsort, de az orosz-ukrán háború felborította a terveket. Ahogy Hajós fogalmazott: „azon a skálán, ahol valaki Cannes-ban ebédel a megfelelő emberekkel, más pedig e-mailben azt írja James Cordennek, hogy „Please give me dollar”, valahol középen motoszkálunk, kézművesen igyekszünk egyengetni a magunk dolgát.” Az interjúból az is kiderül, nem a pénz jelenti a motivációt a külföldi terjeszkedésre, hanem szeretne benne lenni valamiben, ami „ túlnyúlik a magyar nyelv határain.”
A 10. – nálunk a TV4-en 14:40-kor megtekinthető új évadban szerepet kap a Fonogram – Magyar Zenei Díjas dalszerző-énekesnő, Saya Noé, mellette még egy rakás szuper zenész szerepel a műsorban, ami azért is szerethető, mert nagyon emberi, nagyon másik oldalát ismerhetjük meg a zenészeknek, és az is kiderül belőle, mekkora meló egy dalt összehozni. Hajós András remek beszélgetőpartner meg persze zenész is, így saját közegükben nyílnak meg neki a kollégák. Szóval Dalfutár, 10. évad, minden nap 14:40 kor!