Ha napközben szoktak a STORY4 felé kódorogni, bizonyára találkoztak már Inga Lindström nevével. A hétköznap 13:55-kor adásba kerülő filmek címe általában vele kezdődik, és nem csak nyomokban tartalmaz drámai fordulatokat és romantikát. Lelőjük a poént: jelen állás szerint 101 darab tévéfilmről beszélünk, amelyeket összeköt a szerző személye, a svédországi helyszín és a német színészek.
Az Inga Lindström ugyanis álnév, egy német újságírónőt, Christiane Sadlót takarja, aki mellesleg forgatókönyvíró és dramaturg. Freiburgban és Münchenben tanult anglisztikát, germanisztikát és jogot, majd színházi dramaturg lett. Írt a Cosmopolitannek, a Süddeutsche Zeitungnak és még a bajor közszolgálati rádiónak is. De nem ezek a munkái bizonyultak kasszasikernek, hanem a már emlegetett, száznál éppen több tévéfilm, illetve az alapjukul szolgáló regények, amelyek cselekményét Svédországba helyezte. Nemcsak átvitt értelemben, hanem tényleg ott forgatják mindet, a ZDF megbízásából. Szép emberek, még szebb tájakon, mi kell még? Természetesen bonyodalom. Az pedig általában az érdekesre írt női karakterek boldogulásával kapcsolatos, és az esetek túlnyomó többségében jelentős része van benne a romantikának is.
Sadlo a saját ötletein kívül másokét is írta már forgatókönyvvé: adaptálta Rosamunde Pilcher és Utta Danella történeteit (előbbieket rendszeresen láthatják a STORY4-en), számos epizódot írt A hegyi doktorhoz és az In aller Freundschaft című sorozathoz (amelynek folytatása a STORY4-en és MAX4-en futó Klinika – az új generáció). Állandó munkatársa a Kisvárosi doktornak (ugyancsak STORY4) Végül, ha ez még nem lenne elég életmű, megjelent több novellája és négy regénye is.
Herzkino – szívfilm. Így is nevezik azt a műfajt, amelyben annyira otthonosan mozog, és amely ennyire sikeressé tette. A recept nem bonyolult: háromdimenziós női szereplőkkel dolgozik, akiknek vannak motivációi, háttértörténetei, és szeretnék megoldani életük problémáit, amelyek nem merülnek ki annyival, hogy még nincsenek férjnél. (Igaz, ezen a héten például gyanúsan sokszor kulminál a cselekmény abban, hogy egy váratlanul érkező csábító komoly kérdés elé állítja hősnőinket, de ezt most hagyjuk.)
Az, hogy halandó ember hogy bír el ennyi munkával és ennyi érzelemmel, rejtély. 2018-ban adott egy interjút, amelyben nagyjából összefoglalja, hogyan látja tevékenységét: tisztességes iparosmunka. „Természetesen nem lehet összehasonlítani Lindströmöt Shakespeare-rel, de akkor is: rendesen meg kell csinálni. És kell, hogy őszinte örömöt szerezzen a történetmesélés. Járom a világot, gyűjtöm a sztorikat, figyelem, miről beszélgetnek az emberek a kávézóban, olvasom a híreket, és aztán kezdek velük valamit.”
Történetei azért játszódnak Svédországban, mert nagyon szereti az országot, a kultúrát és a tájait. Íróasztala fölött svéd zászló lóg, van egy kis jávorszarvas-szobra, munka közben pedig a Viktória koronahercegnős csészéjéből iszik. De Berlinben él, és a nagyvárosi életmód tetszik neki jobban. Szívesen írna komolyabb műveket is, de egyelőre úgy látja, erre az ő skatulyájában nincs lehetősége. „Ebből kitörni nem olyan egyszerű, ne legyen illúzióid. […] Nagy szerencse, hogy kitaláltam Inga Lindströmöt, és nem kell belefeszülnöm, igazán élvezem az írását. Szerintem a szerelmi történeteknek is megvan a maguk helyette. A kis limonádéim felüdítik a lelket, és miért is ne? Ha bekapcsolom a tévét, a hírekben csak horrort látok. Minél ijesztőbb a világ, minél több benne az idióta, annál inkább azt gondolom, hogy fontosak a történetek, amelyektől az emberek jól érzik magukat.”
