Hangáék a bajnoki cím kapujában

Kedd este 22.00 órától véget érhet a spanyol kosárlabda-bajnokság, amennyiben a Barcelona legyőzi hazai pályán ősi riválisát, a Real Madridot.

Hanga Ádám csapata a finálé első felvonásán magabiztosan nyert a fővárosban, amely összességében megleptés volt, hiszen a katalánok az idei playoffban ezt megelőzően mindegyik idegenbeli mérkőzésükön vereséget szenvedtek, a negyeddöntőben a Joventut Badalona, majd a négy között a Tenerife ellen is.

Nikola Mirotic, a Barca sztárjátékosa – aki korábban az NBA-ben hosszú éveket játszott többek között a Chicago Bullsban és a New Orleans Pelicansban is – elmondta, korántsem lefutott még a párharc, hiszen a Real Madrid személyében egy sok nagy csatát megélt riválissal néznek farkasszemet, amely tudja, mit kell tennie ilyen helyzetben.

A Barcelonát 2017 óta erősítő Hanga Ádám az idei rájátszásban talán a legjobb mérkőzését játszotta a döntő első felvonásán, a magyar válogatott vezére hat ponttal, hat lepattanóval, két gólpasszal és kiváló védekezéssel vette ki a részét az Euroligában ezüsétrmes Barca sikeréből.

A Barcelona 18 bajnoki győzelmével csúcstartó Spanyolországban, de hét éve nem tudott felérni a csúcsra.

A találkozó 22 órakor kezdődik a Palau Blaugranában, az ARENA4 nézői pedig élőben követhetik az összecsapást.