Hatpontos kiesési rangadók napja a Serie A-ban

18:30-kor indulunk, élőben a MATCH4-en és a NET4+-on, két olasz futballmeccs egymás után.

Kiscsapatok napja az olasz bajnokságban ez a hétfő, amikor a Venezia a Veronát, a Genoa a Monzát fogadja. A négy csapat közül három a bennmaradásért folyó harc főszereplője, ugyanis a Verona, a Venezia és a Monza az utolsó három – kieső – helyet foglalja el a tabellán, ebben a sorrendben.

De nem lehet nyugodt a Genoa sem, ami hónapokig a kiesőzónában tengődött, mostanra sikerült a 12. helyig emelkednie, ám még mindig csak négy ponttal a veszélyzóna fölé. Ne szépítsük, pillanatok alatt ismét bajba kerülhet, bár egy Monza elleni győzelemmel biztonságosnak mondható területre is tévedhet: hat-hét pont előnynél már talán fellélegezhetnének a genovaiak.

A Monzának szinte utolsó esély, hogy visszajöjjön a versenybe, mert már így is hét ponttal van a vonal alatt.

A Venezia első körben épp a Veronát üldözi, ha veri, egyetlen pontra megközelíti, vagyis két abszolút közvetlen ellenfél találkozik 18:30-tól. Őket követi aztán 20:45-től a Genoa–Monza.

Mindkét mérkőzést élőben nézhetik a MATCH4-en és a NET4+-on.