Szinte napra pontosan hatvan éve, hogy 1964. augusztus 27-én bemutatták a mozik Walt Disney örök klasszikusát, a Mary Poppinst, ennek örömére pedig ismét beszélni kezdtek róla az emberek. Van is miről, a Pamela Lyndon Travers regényét feldolgozó film ugyanis amellett, hogy a mai napig elképesztően népszerű, abban az időben több mint 100 millió dollár (mai árfolyamon úgy 35 milliárd forint!) bevételt hozott, és olyan művészeket tett világhírűvé, mint az akkor még csak feltörekvő fiatal színésznőnek számító, 29 éves Julie Andrews és a nála tíz évvel idősebb Dick Van Dyke.
Míg a színésznek már több éves televíziós múltja volt, Andrews életének harmadik film- és csak az első mozifilmszerepe volt ez (előtte szerepelt az 1949-es La rosa di Bagdadban, eljátszotta Csipkerózsikát 1957-ben, főszerepet kapott az 1959-es The Gentle Flame című tévémusicalben), de máris lehengerelte vele az egész világot: a csudálatos Mary karakteréért azonnal Oscar-díjra jelölték legjobb női főszereplő kategóriában, amelyet meg is nyert, pedig kicsit sem számított rá. Érthető, mellette olyan ikonok versengtek az elismerésért mint Anne Bancroft a Tökmagevővel, Sophia Loren a Házasság olasz módrával, Debbie Reynolds Az elsüllyeszthetetlen Molly Brownnal és Kim Stanley a Seance on a Wet Afternoon című filmmel.
Aztán mégis Andrews kapta a díjat, amelyet Bob Hope televíziós legenda és az előző évben ugyancsak Oscar-díjat nyert Sidney Poitier adott át a színésznőnek. Amikor kimondták a nevét, Andrews megcsókolta akkori férjét, Tony Waltont, majd beszédében kifejezte háláját az elismerésért, és azért, hogy angolként ennyire otthon érezhette magát az Egyesült Államokban. „Tudom, hogy ti, amerikaiak híresek vagytok a vendégszeretetetekről, de azért ez tényleg túlzás” – viccelődött, majd hozzátette, hogy ugyan sokaknak tartozik köszönettel, alighanem mégis magának a rendezőnek, Walt Disney a leghálásabb.
Disney annak idején a Camelot című Broadway-produkcióban szúrta ki magának a fiatal színésznőt, és elmondása szerint már az előadás után megkörnyékezte őt a színfalak mögött, hogy rávegye, vállalja el Mary Poppins szerepét újonnan készülő filmjében. „Megpróbáltam meggyőzni őt, hogy képes vagyok olyan filmet készíteni, amelyben élő színészek és rajzfilmfigurák is szerepelnek egyszerre. Azt hiszem, azon az estén eléggé beleadtam mindent” – mondta el a rendező egy rövid interjúban a film ’64-es premierjén.
„Walt Disney szobáról szobára vezetett, ahol akvarellfestmények voltak kiállítva a különböző jelenetekről, én pedig úgy jöttem ki onnan, mint aki a föld fölött lebeg. Teljesen elvarázsolt. A zene pedig egyszerűen levett a lábamról” – emlékezett vissza Andrews egy interjúban, amelyet a második rész, az Emily Blunt és Lin-Manuel Miranda főszereplésével készült , 2018-as Mary Poppins visszatér bemutatójának kapcsán adott a People magazinnak. Ugyanekkor Dick Van Dyke is megnyilvánult a filmmel kapcsolatos élményeiről, főleg arról, milyen volt együtt dolgozni a színésznővel. Elmondta, hogy már az elején megtalálták a közös hangot, őt pedig lenyűgözte Andrews arisztokratikus, mégis csibészes bája és a „csodálatos brit akcentusa”. Érdekes tény, hogy a filmben Van Dyke-nak is brit akcentussal kellett beszélnie, ami viszont a kritikusok szerint nem sikerült a legjobban, de legalábbis még igen sok gyakorlást igényelt volna, hogy hiteles legyen, ne pedig vicces, amilyen végül lett.
A most 89. évében járó színésznő 2023 decemberében felidézte, milyen sokat segített neki a színész abban az időszakban, ami egyébként elég megterhelő volt számára: „Még sosem készítettem mozifilmet, ráadásul alig hat héttel korábban született meg a gyönyörű lányom, Emma, így gyorsan rájöttem, hogy jobban oda kell tennem magam, és formába kell lendülnöm. Elég félelmetesnek találtam, gondolhatjátok. De Dick nem is lehetett volna kedvesebb, őszintébb, aranyosabb és segítőkészebb. Úgy gondolom, hogy azonnal megvolt köztünk az összhang” – mondta, majd hozzátette, hogy a most 98 éves színészt akkoriban fiatalnak, fittnek és kifejezetten jóképűnek találta, ami először megijesztette, ezért is jött jól, hogy ennyi jóindulattal tudtak egymáshoz viszonyulni már a kezdet kezdetén is.
Julie Andrews-t még két alkalommal jelölték Oscar-díjra a legjobb színésznő kategóriában, az egyik az 1966-os Muzsika hangja, a másik pedig a Viktor, Viktória című 1983-as film volt. Van Dyke-ot sosem jelölték Oscarra, de változatos televíziós munkássága kilenc Primetime Emmy-jelölést és négy díjat hozott neki, leginkább a Dick Van Dyke Show miatt, amely 1961 és 1966 között futott, és 158 epizódot élt meg.
