Hétvégén duplázunk a Hannah Swensen-rejtélyekkel, ami azt jelenti, hogy két vadonatúj epizódot láthat nálunk a FILM4-en, szombat és vasárnap este 8 órától. Ahogy az várható, a címszereplő cukrászpékasszony mindkét esetben izgalmasabbnál izgalmasabb rejtélyekbe keveredik, de természetesen csakis a megszokott, kedves káosszal és humorral átitatott hangulatban.

Szombat este 8-kor kezdődik a Hannah Swensen rejtélyei: Egy csipetnyi csalás, amelyben hősünk süteményboltja nagyobb helyre költözik, így Hannah régi vágya teljesülhet, és végre valahára saját pörkölésű kávét is kínálhat. E mennyei boldogságot nyilván semmi sem árnyékolhatja be, hacsak az nem, hogy az egyik ismerősét, Michelle-t (micsoda véletlen) holtan találják, a gyanú pedig épp Lonnie-ra, Hannah egyik barátjára terelődik, aki valamilyen módon régóta kapcsolatban állt az áldozattal. Ráadásul ő volt az utolsó is, aki még élve látta őt.
Hannah először távol szeretné tartani magát az ügytől, de mikor kiderül, hogy tényleg gyilkosság történt, kénytelen nyomozásba kezdeni – még ha ez veszélybe is sodorja őt és szeretteit. És hát persze ebben az epizódban is sok szórakoztató pillanatot köszönhetünk Hannah édesanyjának, Deloresnek, aki egy véletlen találkozás után hirtelen egy színdarab közepén találja magát főszereplőként.

Vasárnap este 20 órakor pedig érkezik a Hannah Swensen rejtélyei: Gyilkos menü, amely Joanne Fluke Blueberry Muffin Murder című regénye alapján készült. Ebben az epizódban épp Hannah sütiboltja adja a helyszínt egy vadonatúj valóságshow-nak, egészen addig a pillanatig, amíg valaki meg nem gyilkolja a producerüket. Hannah, ahogy azt kell, ezúttal is saját kezébe veszi a dolgokat, hogy sikerüljön mihamarabb lelepleznie a gyilkos személyét. Bár nézőként viszonylag hamar rá lehet jönni, ki a tettes, az indíték azonban sokkal árnyaltabb, és ezúttal is csak a rész legvégén derül rá fény. A feszült végkifejlet mellett, nem kell aggódni, a sorozat védjegyének számító humor sem marad el, főleg Delores jóvoltából, aki ezúttal is hozza a formáját.