A hipnózist a filmekben gyakran misztikus és rejtélyes jelenségként ábrázolják, amelyet az esetek többségében valamiféle mágikus képességekkel rendelkező, gyanús tekintetű alak végez egy bőrkanapén fekvő, befolyásolható, már amúgy is labilis személyen, hogy valami oknál fogva az irányítása alatt tartsa őt. A szeánsz persze kizárólag feszült félhomályban zajlik, eszköze általában a páciens arca fölött lóbált nyaklánc, eredménye pedig egy zavarodott ember, aki nem önmaga többé. És ez még csak a kezdet, ezt követik a konfliktusok, a zavart elme küzdelme, hogy megértse, mi történik vele, hogy végül hosszas karakterfejlődés közepette vagy helyrehozza, vagy az előnyére fordítsa a helyzetét.
A hipnózis épp eléggé ismeretlen és megfoghatatlan fogalom ahhoz, hogy elvarázsolja a nézőt, teljesen mindegy, hogy épp thrillerben, krimiben, akciófilmben, drámában vagy vígjátékban találkozik vele. Egyfajta jolly joker ez, valami, amiről úgysem tud senki semmit, viszont elég rejtélyes ahhoz, hogy érdekes legyen nézni. Most azonban ki kell, hogy ábrándítsuk: a hipnózisnak valójában nem sok köze van a fent vázolt sztereotípiához, nem valami varázslat, amitől az ember magánkívül nekimegy a világnak, és embereket mészárol, vagy beleszerelmesedik valakibe, akitől amúgy kiveri a víz. A valóságban egy tudományosan igazolt jelenség, amelyet képzett szakemberek végeznek, kifejezetten terápiás célokra, tehát azért, hogy az illető jobban érezze magát. E módszerrel számos mentális és pszichoszomatikus betegség kezelhető.
A hipnózist képzett szakember végzi, hagyományosan relaxációs technikát alkalmazva, verbális irányítással segítve a test ellazulását és a tudat beszűkítését. Ez a megközelítés általában ülő vagy fekvő helyzetben történik, és a hipnotizált személy gyakran álomszerű állapotba kerül. Létezik azonban egy alternatív megközelítés is, az aktív-éber hipnózis, amely a mozgással és tevékenykedéssel éri el a hipnotikus állapotot. A hipnotizált személy táncolhat, dobolhat, vagy akár sportolhat is a hipnózis során.
A hipnotizált személy mindkét esetben módosult, beszűkült tudatállapotba kerül, ami lehetővé teszi a szakember számára, hogy elérje és kezdjen valamit a tudattalanban fellelhető információkkal. Hipnózis során az egyén kevéssé érzékeli a külső világot, és inkább a belső élményeire összpontosít, másként észleli az idő múlását, ugyanakkor élénkebben éli meg és fejezi ki az érzelmeit, ösztönösebbé és kreatívabbá válik. A terapeuta pedig pontosan ezt a megváltozott tudati működést használja fel a kezelés során, hozzáférve akár mélyen elnyomott, addig nem tudatosult traumákhoz is.
Nagyon fontos tudatosítani azonban (és ez az egyik legnagyobb különbség film és valóság között), hogy a hipnotizált személy nem kerül kiszolgáltatott helyzetbe, és semmiképp sem kényszeríthető semmire, ami az elveivel ellenkezik, vagy amit normál esetben nem akarna megtenni. Ráadásul extrém ritkán fordul elő olyan, hogy a hipnotizált személy később nem emlékszik a kezelés alatt történtekre. A hipnotikus állapot egyébként kifejezetten kellemes élmény lehet, de a gyógyulást végsősoron a hipnotikus állapotban alkalmazott pszichoterápia segíti.
Noha a legtöbb film a valóságtól elrugaszkodva mutatja be a hipnózis jelenségét, akadnak olyanok, amelyek a szórakoztatás mellett a hitelességre is törekednek. Erre kiváló példa a Regresszió című film, amelyben egy 17 éves lány elméje kerül a hipnózis középpontjába. A sztori egy amerikai kisvárosban játszódik, ahol a rendőrség egy sátánista szekta után nyomoz, ennek során kerül kapcsolatba a fiatal Angelával (Emma Watson), aki azt állítja, hogy a szekta tagjai (köztük apja és a nagyanyja) bántalmazták őt. Apja beismeri tettét, de semmire sem emlékszik – így kerül a képbe egy eltökélt pszichonalitikus (Ethan Hawke), aki regressziós hipnózist alkalmazva próbálja felgöngyölíteni az ügyet. A Regressziót ma este 8 órától láthatja nálunk a FILM4-en.
