Idegenben a NASCAR

Igazi különlegesség, hogy a hétvégén külföldön, vagyis az Egyesült Államokon, sőt, Észak-Amerikán kívül versenyez a NASCAR Xfinity- és Cup-mezőnye is.

A Cup Series ugyanis eddig csak az ausztráliai Melbourne-be, a japán Szuzukába – kétszer – és Motegibe, illetve az Xfinity – 2005 és 2008 között – Mexikóba, a most hétvégi futamok helyszínére, az Hermanos Rodriguez nevű, ‘legendás’ pályára mozdult ki története során, a 80-as, 90-es, illetve 2000-es években.

Szombaton és vasárnap újra Mexikóváros a színhely, ahol a klasszikus, épített – Forma-1 által is használt – vonalvezetésen az Xfinity és a Cup is próbára teszi pilótáit.

A Cup két sztárja, Denny Hamlin és Kyle Busch kis előnyben lesz a többiekkel szemben, ugyanis ők – majdnem 20 éve – nemcsak jártak, de nyertek is itt az Xfinity-ben.

Szombat este 22:30-kor az Xfinityvel kezdünk, élőben az ARENA4-en és a NET4+ streamingen, majd vasárnap 21 órától mutatjuk a Cup futamát, ugyancsak élőben.