Indul a kölni Tetthely!

Van egy jó hírünk: december 15-én este a TV4-en indul a Tetthely – Köln, ami értelemszerűen minden idők egyik legnépszerűbb német sorozatának a kölni verziója! Igen, könnyen elő lehet venni példaként a Helyszínelőket, ami szintén több városba is kapott leágazást, de a Tetthelynek külön jót tesz a közép-európai hangulat még akkor is, ha Kölnt különféle nagyon szomorú okok miatt teljesen újra kellett építeni pár évtizeddel ezelőtt, ezáltal vesztve kicsit azért a bájából.

A történet szerint kölni bűnügyi helyszínelő csapat élén Max Ballauf főfelügyelő és kollégája, Freddy Schenk dolgoz fel különféle bűnügyeket. Az első részben például egy bártulajdonos gyilkossági ügyén dolgoznak, ami a semmiből összekötődik egy régi gyilkossági üggyel is, amit emiatt szintén megvizsgálnak.

A sorozat természetesen nagy gyakorisággal tér vissza a képernyőre, hogy adjon nekünk valami esti izgulnivalót alvás előtt, minden hétvégi napon.