Kedden megkezdődik a rájátszás a másodosztályú skót labdarúgó-bajnokságban szereplő együttesek között arról, melyik harcolhatja ki osztályozón az élvonal mezőnyéhez való csatlakozást.
A Championship bajnokaként a Falkirk már biztosította helyét a legjobbak között, a mögötte végző három csapat küzd meg azért, hogy a playoff legvégén a Premier League 11. helyezettjével megmérkőzzön az első osztályú tagságért.
A negyeddöntőben, kedden és pénteken a másodosztály harmadik és negyedik helyezettje, azaz az Ayr United és Partick Thistle vív egymással páros mérkőzést, az egymás elleni eredmények alapján rendkívül kiélezett párharcra lehet számítani, hiszen a bajnokságban rendre szoros összecsapásokat játszottak egymással.
Ennek a párharcnak a győztese a bajnokságban második helyen végző Livingston vár az elődöntőben, ahonnan a továbbjutó a Premiership 11. helyezettjével – ez a St. Johnstone, Ross County, Hearts hármasból kerül ki – találkozik.
A negyeddöntő keddi első mérkőzését 20.45-től élőben közvetítjük a MATCH4-en és NET4+ streaming oldalon.