Irigykedünk a csehekre – vajon mit csinálnak jobban nálunk?

Akár tanulmányútként is felfoghatta az ember az elmúlt héten azt a túrát, amikor Plzeňbe látogattunk, természetesen a Viktoria és a Ferencváros El-mérkőzésére.  Én is részese voltam a kiruccanásnak, és nem titkoltan szerettem volna benyomásokat szerezni arról, mi lehet a cseh foci fejlődésének titka.

Szó sincs persze arról, hogy Csehország a közvetlen elithez tartozna, egyetlen csapata sem nyert még nemzetközi kupát, de ha régiós szinten nézzük és akarva-akaratlanul – inkább akarva – velünk, magyarokkal (is) hasonlítjuk össze őket, elfog minket az irigység.

Talán egyfajta divattá is vált a csehekkel példálózni, mondván, miért nem tudjuk megcsinálni azt, amit ők, miközben itt van a közeli minta. Nos, először is nézzük meg, hol tartanak valójában, mi az a szint, amit ők elértek, mi viszont csak álmodozunk erről.

Kezdjük egy szemléletes statisztikával: míg 2011/2012-ben az UEFA sokat emlegetett, koefficiens-pontok alapján kialakított rangsorában Csehország csak a 19. helyen állt, bő egy évtized alatt betört a legjobb tízbe, jelenleg is a kilencedik az angolok, az olaszok, a spanyolok, a németek, a franciák, a hollandok, a portugálok és a belgák mögött. Ez az a nyolc ország, amely a mezőny fölé emelkedik – az izgalmas kérdés az, hogy utánuk kik következnek.

A csehek megelőzik többek között a törököket, a görögöket, a norvégokat, az osztrákokat, a skótokat, a dánokat, a svájciakat és a lengyeleket, vagyis kis túlzással az európai középmezőny élén állnak.

Zárójeles megjegyzés: Magyarország a 24. pozícióban van, közvetlenül az ukránok mögött és a románok előtt. Pontszámunk klubcsapataink elmúlt évekbeli szereplései alapján jelenleg 24, a cseheké 43,9.

Leegyszerűsítve a csehek remeklése alapvetően három klub stabil építkezésének és folyamatos jó szereplésének köszönhető. A két prágai nagycsapat, a Slavia és a Sparta, valamint a plzeňi Viktoria állandó résztvevője a nemzetközi kupáknak, szinte mindig ott vannak valamelyik sorozat főtábláján.

(Photo by David Balogh – UEFA/UEFA via Getty Images)

Sőt, a jelenleg zajló idényben négy cseh együttes mondhatta el magáról, a Bajnokok Ligájában a Sparta, az El-ben a Viktoria és a Slavia, a Konferencia-ligában pedig a playoffban a Paksot búcsúztató Mladá Bolesláv vitézkedhetett, több-kevesebb sikerrel.

Néhány hónappal ezelőtt a Weszlo nevű, Lengyelország legnagyobb sportportáljának számító internetes újság írt egy kétségbeesett elemzést, melyben feltette a kérdést:

„Mit csinálnak ők, amit mi sehogy sem tudunk megvalósítani?”

Ezt persze a magyar kollégák is megkérdezhetnék – és igazából kérdezik is. Senki ne higgye, hogy itt alapvetően a pénz játssza a főszerepet. Plzeňben a szállodában faggatni kezdtem egy helyi drukkert, aki büszkén viselte a Viktoria mezét, hogy vajon a csapata gazdagnak számít-e. Azt válaszolta, hogy semmi dőzsölés nincs, sőt talán néhány éve még nagyobb költségvetéssel is dolgoztak, de teljes a nyugalom, nincsenek irreális elvárások a gárdával szemben. A két prágai riválist persze annyira nem kedvelik, a Slaviának és a Spartának is nagyjából kétszer akkora az értéke, mint a plzeňieknek, de mindig elfogadják, ami van.

„Ha a Ferencváros legyőz minket, nem fog megállni az élet. Ugyanúgy megyünk majd tovább, de biztos vagyok benne, hogy hosszú ideig ott leszünk évről évre valamelyik csoportkörben. Itt nyugalom van, szeretjük a csapatot, a játékosoknál nincs semmi allűr, semmi botrány, de nekimennek mindenkinek a pályán, nem félnek senkitől.”

Nos, a Fradi, mint ismert, nem tudta (kicsit sem) útját állni a piros-kékeknek, akik akár a Lazio dolgát is megnehezíthetik a következő körben. Mindezt úgy, hogy a keret zömét cseh futballisták alkotják, a magyar bajnok ellen is hatan voltak a kezdőben (a mieinknél a kapus Gróf Dávid volt az egy szem hazai játékos), további tíz cseh játékos pedig a kispadon várt bevetésre.

A Slavia legutóbbi meccsén szintén hat, a Spartáén, amely azért a nagy hármas közül a leginkább nemzetközi társaságnak számít, öt cseh volt a kezdőben. A Paks elleni párharc két összecsapásán amúgy a Mladában kilenc, illetve nyolc hazai játékos kezdett, de ez legyen egy újabb zárójel.

Általában ezzel kapcsolatban vagyunk a leginkább irigyek, az bántja a csőrünket, hogy miért nem tudjuk ugyanezt megcsinálni sok-sok magyar futballistával. Érdemes ugyanakkor idézni Martin Říhát, a cseh bajnokságot jelenleg toronymagasan vezető Slavia alelnökét, aki szerint több összetevője van a cseh klubfutball sikerének.

„Hogy mi az oka a klubjaink fejlődésének? Mindegyikünknek megvan a maga története, de ha általánosságban nézzük, azt emelhetjük ki, hogy nyitottak vagyunk a nemzetközi folyamatokra, a modern technológiákra, adatelemzésekre, emellett viszont bátran nyúlunk a saját erőforrásainkhoz, az akadémiánkhoz, fiatal játékosainkhoz. Úgy fogalmaznék, hogy ahhoz, hogy tartósan tudjuk hozni a jelenlegi szintet, erős, jól működő menedzsmentekre, átlagon felüli utánpótlás-nevelésre, megfelelő stratégiára és erős cseh bajnokságra van szükség, ahol minden egyes csapat biztos lábakon áll.”

A csehek nem ma kezdték a reformokat, igazán fájó viszont nekünk az, hogy nagyjából nálunk is a 2010-es évek eleje óta adott a lehetőség a fejlődésre, hiszen a sport, azon belül pedig kiemelten a futball nagyon komoly prioritást élvez. El kell gondolkodni azon, hogy kik a felelősek az elvesztegetett évekért, miért nem sikerült meglovagolni ezt a kegyelmi állapotot, a válogatott rég nem látott népszerűségét, hiszen az elmúlt években rengeteg gyerek került a rendszerbe, előrelépés mégsem tapasztalható az utánpótlásban.

Misidjan, Rommens, Joseph, Pesics és hasonló „sztárok” helyett pedig inkább Tóth Alexeket és Kaján Norberteket, egyszóval magyar tehetségeket szeretnénk látni a pályán. Mit mondjak, ezen a téren eléggé csehül állunk.