Itt a húsvét, itt a nyúl, de kik lesznek a hét teniszbajnokai?

Kora délutántól estig bezárólag kiderül a MATCH4-en és a NET4+-on!

Ugyan Marozsán Fábián számára szombaton véget ért a müncheni 500-as torna, a magyar játékos bravúros elődöntőjét követően is maradtak még izgalmak Németországban. Legyőzője, a hazai pályán versenyző, nem mellesleg első számú kiemelt Alexander Zverev karrierje kilencedik trófeáját szerezheti salakos terepen, a bajor fővárosban ráadásul harmadjára ülhet trónra, 2017 és 2018 után.

Ezúttal a 22 éves amerikai, Ben Shelton állja útját, aki az ATP Touron csupán két tornagyőzelemnél jár (szemben ellenfele 23 diadalával), Európában először, a vörös borításon pedig másodjára játszik finálét.

A délután közepén utazunk Barcelonába, ahol az év első salakos, monacói mesterversenyét megnyerő Carlos Alcaraz már harmadik katalóniai címéért meccsel – minden helyszínt nézve meg kereken a tizedik tornasikerére készül ezen a felületen, eddigi 13 döntőjéből kilencet pipált ki. A spanyol 21 évével még mindig szemtelenül fiatalnak számít, ahogyan a 22. születésnapját másfél hét múlva ünneplő Holger Rune is.

A világranglistán 11 hellyel hátrébb helyezkedő norvég normális körülmények között még sosem verte meg Alcarazt, amikor 2022-ben ő ment tovább a párizsi negyeddöntőből, akkor is az kellett, hogy riválisa feladja a találkozót. Amennyiben most képes lesz két szettet is elhozni, pályafutása harmadik 500-as elsőségét szerezheti, 2022-ben és 2023-ban Münchenben ért csúcsra.

A vasárnapi teniszprogram (MATCH4, NET4+):

13:30 ATP500: München, döntő, Zverev–Shelton, ÉLŐ
16:00 ATP500: Barcelona, döntő, Alcaraz–Rune, ÉLŐ

Az ATP Tour és a WTA Tour eseményeit Magyarországon kizárólag a Network4 csatornái közvetítik. Előfizetőink a NET4+ streamingplatfomon minden közvetített mérkőzést élőben láthatnak. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! ELŐFIZETÉSÉRT KATTINTSON IDE!